Sopron, Papréti Zsinagóga építészeti és hasznosítási építészeti ötletpályázata.
1. Ötletpályázat kiírója
Sopron MJV Önkormányzat - 9400 Sopron, Fő tér 1.
Sopron MJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Városfejlesztési Osztály, Városépítészeti Csoport
3. Ötletpályázat tárgya
Sopron, Papréti Zsinagóga építészeti és hasznosítási ötletpályázata
4. Ötletpályázat célja
A Kiíró Célja, hogy
- az ötletpályázat során olyan színvonalas tervek jöjjenek létre, melyek a Várkerület revitalizáció megindított folyamatához, valamint a Híd utca megnyitásához kapcsolódóan - a két közlekedési folyosó közötti terület várható felértékelődése által teremtett új helyzethez illeszkedően - az épület megfelelő funkciójának megtalálásában iránymutatást adjanak,
- a meglévő épület értékeit, szellemét tiszteletben tartsák, a javasolt új felhasználás szerint a mai kor követelményeinek megfelelően, és optimális energiafelhasználás mellett értékteremtő és fenntartható módon töltsék meg élettel az épületet és környezetét,
- kiegészítő funkcióként a hitközség vallásgyakorlásának is teret adjon.
5. Pályaművek kötelező munkarészei, formai követelményei
- Vizsgálati helyszínrajz 1:2000
- Áttekintő helyszínrajz 1:1000
- Megértéshez szükséges számú alaprajz, metszet és homlokzati rajzok 1:200 (főbb helyiségek megnevezése, alapterülete, az eltérő szintek alaprajzai, metszetek a megértéshez szükséges mértékben)
- Látványtervek: max. 5 db (3 külső, 2 belső)
- Műszaki leírás: max. összesen 4 oldal terjedelemben, szükség szerint magyarázó ábrákkal, min. 11-es betűmérettel, tetszőleges betűtípussal, összefűzve A/4-es formátumban, kérjük a tablón is szerepeltetni kivonatosan
- Tabló: max. 2 db 70*100 fekvő
- Teljes pályaművet digitális adathordozón is be kell nyújtani, külön borítékban.
- Adatlap külön borítékban.
5.1. A pályaművek nem sérthetik meg a titkosságot. A pályaművet
tartalmazó csomagot, az egyes munkarészeket névaláírással, jeligével, a
szerzőkre utaló emblémával, jellel ellátni nem szabad. A pályamű
semmilyen, a szerző(k)re vagy (azok) munkahelyére vonatkozó utalást nem
tartalmazhat.
5.2. Az ötletpályázat titkossága a postai feladás során úgy biztosítható, ha a „Feladó” rovatba a „Ötletpályázat” szót vagy magának a Címzettnek a megnevezését (Sopron MJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Városfejlesztési Osztály, Városépítészeti Csoport 9400 Sopron, Fő tér 1.) írja a Pályázó.
5.3. A tervrajzokat és írásos munkarészeket a papírnyomaton kívül digitális formában CD-én is be kell adni, amit 8. sz. melléklet szerinti „Boríték CD részére” felhasználásával kell zárt borítékba elhelyezni.
5.4. A „Boríték adatlap részére” (8. sz. melléklet) felhasználásával kell a 7. sz. melléklet szerinti adatlapot zárt borítékba elhelyezni.
5.5. A titkossági szabályt megszegő pályaművet a Bíráló Bizottság az értékelésből kizárja.
5.6. A pályázók nevét, lakcímét, székhelyét, a kiírásban kért egyéb adatait, valamint a díj megosztásának arányait a pályaműhöz lezártan kell csatolni.
5.7. A digitális adathordozót a pályaműhöz külön, lezártan kell csatolni.
5.8. A pályaművet magyar nyelven kell elkészíteni.
6. Bírálati szempontok
- európai színvonalú, innovatív, minőségi és eredeti építészeti megoldások
- ötletpályázat megvalósíthatósága, szakmai program hosszú távú fenntarthatósága
- történelmi belváros területén a magas szintű építészeti megoldások ösztönzése
- az épület szellemiségét tiszteletben tartó, műemléki szempontokat figyelembe vevő megoldások
Bírálati szempontok azonos súlyozással kerülnek figyelembevételre.
7. Ötletpályázat jellege, formája
7.1. Jellege: nyílt
7.2. Ötletpályázat: titkos
7.3. Lebonyolítás: 305/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamit jelen kiírás szerint
8. Részvétel feltételei
8.1. Az ötletpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője) az a természetes személy lehet:
a) aki jelen kiírásban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik,
b) aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, az ötletpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta,
c) akivel szemben a 305/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn.
8.2. Az ötletpályázat résztvevőjének (szerzőjének) társtervezője,
munkatársa az lehet, akivel szemben a 305/2011. (XII. 23.) Korm.
rendelet 13. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn.
A társszerzők és a szerzők munkatársai (a vonatkozó etikai normák betartásával) több pályázatban is közreműködhetnek.
8.3. Az ötletpályázat résztvevője – a pályázó – az a gazdálkodó (jogi, vagy jogi személyiség nélküli) szervezet lehet,
a) amely azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, az ötletpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadta,
b) amely a pályázat szerzőit – a pályázathoz csatolt lezárt borítékban – név szerint megnevezte,
c)
amely gazdálkodó szervezettel szemben a 305/2011. (XII. 23.) Korm.
rendelet 13. § (4), illetve a megnevezett szerzőre a Korm. rendelet 13. §
(3) bekezdésében felsorolt kizáró okok egyike sem vonatkozik.
8.4. Az ötletpályázaton a pályázó csak egy pályaművel vehet részt.
9. Kizárás
9.1. A Bíráló Bizottság
a) az ötletpályázatból a tervcsomag felbontása nélkül kizárja a beadási határidő után postára adott küldeményt,
b) kizárja a pályázati dokumentációban meghatározott kötelező tartalmi követelményeket nem teljesítő pályamunkát,
c) kizárja a titkosságot sértő pályázatot, (lásd 5. pont végén)
d) kizárhatja a bírálatból a formai követelményeket nem teljesítő, vagy hiányos pályaműveket,
e) kizárja a 8. pontokban meghatározott részvételi feltételeket nem teljesítő pályázókat,
ea)
amennyiben a kizárás okai a lezárt borítékok felbontásakor
bizonyosodnak be, a Bíráló Bizottság a pályázatok megállapított
sorrendjében nevezi meg a díjazott és megvett pályázatokat, és a
szabálytalanság miatt kizárt pályázók pályázati díját illetve megvételét
a díjazott és megvételben részesített pályaművek között a díjazási
arányok változatlanul tartása mellett feloszthatja,
eb) amennyiben a
bírálatot követő 30 napon belül bizonyosodik be a 8. pontban
meghatározott feltételek teljesítésének elmaradása, úgy a kiíró a
szabálytalan pályázó eredményét semmisnek tekinti, és ilyen esetben a
pályázati díj, illetve megvétel a kiírónak visszajár.
10. Határidők
1. Ötletpályázat meghirdetése: 2013. 10. 28. (hétfő)
2. Helyszíni szemle időpontja: 2013. 11. 15. 10:00 (péntek)
3. Kérdések felvetésének határideje: 2013. 11. 20. 24:00 (szerda)
4. Kérdésekre adott válaszok határideje: 2013. 11. 28. 12:00 (csütörtök)
5. Pályaművek postára adásának határideje: 2014. 01. 06. 24:00 (hétfő)
6. Pályázat eredményének kihirdetése, díjak átadása: 2014. 01. 30. (csütörtök)
7. Ötletpályázat nyilvános bemutatása: 2014. 01. 31. (péntek)
8. Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása: 2014. 02. 14. (péntek)
11. Dokumentáció átvétele, regisztráció
11.1. Az ötletpályázati dokumentációt át lehet venni:
Sopron MJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Városfejlesztési Osztály, Városépítészeti Csoport Főépítészi Irodán:
9400 Sopron, Fő tér 1. II. emelet jobbra a folyosó végén
vagy
11.2. az ötletpályázati dokumentációt le lehet tölteni: oldalon.
11.3. a regisztrációhoz szükséges postai és e-mail cím megadása, mely a
zsinagoga@sopron.hu e-mail címre eljuttatva lehetséges.
12. Helyszíni szemle, kérdések, válaszok
12.1. Helyszíni szemle
a) Időpont: 2013.11.15. 10:00 (péntek)
b) Helyszín: 9400, Sopron, Paprét 12-14, zsinagóga
12.2. Kérdések
A pályázók a kiírással és a pályázattal kapcsolatban kérdésekkel
2013. 11. 20. 24:00 óráig az alábbi címre feladott ajánlott levélben
fordulhatnak a Kiíróhoz:
Sopron MJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Városfejlesztési Osztály, Városépítészeti Csoport
9400 Sopron, Fő tér 1.
A levél mellett kérjük a kérdések elküldését faxon 99/515-188, vagy e-mailben zsinagoga@sopron.hu-ra is.
12.3. Válaszok
A határidőben feladott kérdéseket a Kiíró 2013. 11.
28. 12:00 óráig megválaszolja, és az összes kérdést, valamint az azokra
adott válaszokat a www.sopron.hu honlapon közzéteszi.
12.4. Ötletpályázati dokumentáció véglegesítése
A Kiíró legfeljebb
a kérdések megválaszolásának időpontjáig a dokumentációt a bírálati
szempontok és az alkalmassági követelmények (Bíráló Bizottság
összetétele) kivételével módosíthatja, kiegészítheti, illetve az
ötletpályázat lebonyolításától visszaléphet. Ez utóbbi esetben a
pályázót kártérítés nem illeti meg.
13. Pályaművek benyújtása
13.1. A pályaművek a
dokumentációhoz csatolt „Címzéslap” (6. sz. melléklet) felhasználásával
kizárólag ajánlott postai küldeményként nyújthatók be.
13.2. A
díjazásban, megvételben nem részesült pályázatok későbbi azonosítása a
feladónál maradó feladóvevény ragszáma alapján történik.
13.3. A pályaművek benyújtásának határideje: 2014. január 6.-a (hétfő) 24.00 óra
13.4. A benyújtás időpontjának a postai bélyegző keltét kell tekinteni.
13.5. A késve benyújtott pályaműveket a Bíráló Bizottság a csomag felbontása nélkül a pályázatból kizárja.
14. Bírálóbizottság összetétele
Elnök: Dr. Fodor Tamás polgármester
Társelnök: Dr. Winkler Gábor Ybl díjas építész
Szakmai titkár: Németh Gergely főépítész
Tagok: Nagy Tamás DLA Ybl díjas építész
Gergely László Ferenczy-díjas belsőépítész
Körmendy János, Gy-M-S M. Építész Kamara alelnök, okl. építészmérnök
Tárkányi Sándor, Gy-M-S M. Kormhiv. Kulturális Örökségvédelmi Iroda
Jakab Attila, Sopron MJV PH Főépítészi Iroda
Póttag: Kühn Péter (MÉK) okl. építészmérnök
15. Bírálóbizottság feladata
15.1. A Bíráló Bizottság a vonatkozó jogszabályok (lásd 7.3.),
valamint az Elnök által előterjesztett és a tagok által jóváhagyott
munkaterv szerint végzi munkáját.
15.2. A Bíráló Bizottság döntéseit
többségi szavazással hozza, munkájáról a jogi szakértő – ennek hiányában
a szakmai titkár – folyamatos jegyzőkönyvet vezet.
15.3. A Bíráló Bizottság a gyenge építészeti minőségű pályázatokat zárójelentésében részletes bírálatban nem részesíti.
15.4. A Bíráló Bizottság munkája nem nyilvános.
15.5.
A Bíráló Bizottság a pályázattal kapcsolatos összegző megállapításait
zárójelentésben teszi közzé, részletesen értékeli a pályaműveket.
15.6. A Bíráló Bizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.
16. Pályaművek díjazása
16.1. A pályaművek díjazására és megvételére 2 millió Ft áll rendelkezésre.
16.2. A díjazás kötelező rangsorolású.
16.3. 1db 1.díj: 600 000 Ft
1db 2.díj: 480 000 Ft
1db 3.díj: 360 000 Ft
4db megvétel: 140 000 Ft
16.4.
A Bíráló Bizottság a beérkezett pályázatok egymáshoz viszonyított
értéke alapján a fenti értékhatárok között határozza meg a díjak és a
megvételek összegét.
16.5. A díjak és a megvételek 27 % ÁFA-t tartalmaznak, és adóköteles bevételek.
16.6.
A Bíráló Bizottság megfelelő színvonalú pályaművek beérkezése esetén a
teljes rendelkezésre álló összeget kiadja, és törekszik arra, hogy egy
győztes pályázót hirdessen ki.
16.7. A Bíráló Bizottság
eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál
díjazásra, vagy megvételre alkalmasnak, és csökkentheti a díjazásra,
vagy (és) megvételre fordított összeget, ha a tervpályázatot a
hasznosíthatóság szempontjából csökkent értékűnek minősíti.
17. Eredményhirdetés
17.1. A Bíráló Bizottság döntése alapján a Kiíró 2014. 01. 30-ig a
pályázat eredményét kihirdeti, és a pályázati díjakat, illetve a
megvételeket a díjazott művek szerzőinek (v. azok meghatalmazottjainak)
legkésőbb az eredményhirdetést követő 8 banki napon belül kifizeti.
17.2. A kihirdetés helyszínéről legkésőbb 2014. 01. 20-ig minden pályázó értesítést kap.
17.3.
A díjazásban illetve megvételben részesült pályamunkák szerzőit – a
pályázathoz csatolt zárt borítékban közölt címeken és e-mailen, vagy
faxon – a Kiíró az eredményhirdetés idejéről és helyéről levélben
értesíti.
17.4. A pályázat eredményhirdetése nyilvános.
17.5. A
Kiíró lehetővé teszi, hogy a Magyar Építész Kamara vonatkozó előírásai
szerint a pályázat eredménye megjelenjen a Magyar Építész Kamara
honlapján.
17.6. A pályázat zárójelentését a Kiíró mindazoknak postán megküldi, akik érvényes pályázatot nyújtottak be.
17.7.
A Kiíró – a Magyar Építész Kamarával történt megállapodás alapján – a
beérkezett pályamunkákat nyilvánosan – később meghatározott helyen és
időpontban – bemutathatja.
18. Pályaművek felhasználása
A díjazásban és megvételben részesült pályamunkák a Kiíró tulajdonába kerülnek, aki a tervezési program véglegesítése, valamint engedélyes tervek elkészíttetetése céljából további ellenszolgáltatás nélkül azokat felhasználhatja. A díjazott és megvételben részesült pályaművek szerzői – a végleges tervezési program, valamint engedélyes tervek kidolgozására pályaművük beadásával szerzői művük felhasználási engedélyét megadják.
Utolsó módosítás időpontja: 2013-11-13 21:32:41
Megtekintések száma: 16469
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41539