KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

V4 Heritage Academy nyári egyetem 2023

Megnyitották az idei V4 Heritage Academy nyári egyetemet, amelynek harmadszorra is Magyarország ad otthont, az Építési és Közlekedési Minisztérium koordinációjában

A Kulturális örökség szakértői munkacsoport a közép-európai kulturális örökség megóvásának elősegítése és népszerűsítése céljából jött létre a 2007-ben, a visegrádi országok együttműködésével. A partnerség keretében a krakkói Nemzetközi Kulturális Központ kezdeményezése alapján 2009 óta minden évben megrendezésre kerülő V4 Heritage Academy nyári egyetemnek idén – immár harmadik alkalommal – ismét Magyarország szolgál helyszínéül. Az eseményt 2023. július 10-15. között Budapesten bonyolítják le, koordinációját az Építési és Közlekedési Minisztérium Műemlékvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága végzi.

A képzés célja, hogy a világörökségi helyszínek kezelésével és megőrzésével foglalkozó szakemberek tapasztalatokat és jó gyakorlatokat tudjanak cserélni. A nyári egyetemen Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról öt-öt fiatal szakember vesz részt akiknek lehetősége nyílik nemzetközileg elismert előadókat meghallgatni és megismerni a magyarországi világörökségi helyszínek egy részét. Az egy hetes nyári egyetem alatt a „Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út” világörökségi helyszínén kívül „Hollókő ófalu és környezete”, valamint az „Esztergom és Visegrád középkori magyar királyi központok, valamint az egykori Pilisi királyi erdő területe” világörökségi várományos helyszín egy részére is látogatást tesznek a résztvevők Visegrádon. A hallgatók a tanulmányi utak tapasztalatait beépítve műhelymunka keretében egy-egy problémafelvetést tartalmazó esettanulmányt dolgoznak ki elismert szakemberek mentorálása mellett.

A rendezvény zárásaként, a résztvevők egy ünnepélyes eseményen, 2023. július 15-én a V4 Heritage Academy nyári egyetem elvégzését igazoló oklevelet vehetnek majd át. Az idei V4 Heritage Academy nyári egyetem már a második rangos UNESCO program idén hazánkban az ÉKM szervezésében. 2023. májusában az UNESCO Világörökség Egyezmény 50. évfordulója alkalmából a Világörökség Központ elindította a „Világörökségi önkéntesek (World Heritage Volunteers, WHV) 2023 - A jövőn dolgozva” című pályázati felhívást. A programsorozat is az Építési és Közlekedési Minisztérium égisze alatt valósult meg Budapesten nagy sikerrel, több hazai és külföldi egyetem és szervezet közreműködésével. A programokon 16 ország 26 hallgatója vett részt. A kezdeményezés hazai és nemzetközi önkénteseket mozgósított gyakorlati és figyelemfelkeltő tevékenységekkel közös kulturális és természeti örökségünk megőrzése érdekében.

Forrás: 

Sajtóiroda
Építési és Közlekedési Minisztérium

https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium
 


Létrehozás időpontja: 2023-07-11 04:58:09
Utolsó módosítás időpontja: 2023-07-11 05:05:24
Beküldő: Dér Andrea
Megtekintések száma: 2198
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=47609