Rendhagyó továbbképzés esettanulmányokkal
Esettanulmányokon alapuló személyes részvételes szakmai továbbképzésre várják a szervezők a tervezőket és a kivitelezésben dolgozó szakembereket június 6-án, a Lurdy Házba, ahol a kiválasztott négy érdekes épületrekonstrukció fókuszú témát az előadók több szakmai oldalról is kibontják. Emellett előadás szól majd a témához kapcsolódóan a fenntarthatóságról és a BIM tervezésről is.
Statisztikák és tanulmányok egyaránt jól mutatják, hogy az új építésen túl a hazai épületállomány korszerűsítése is rendkívül aktuális feladat. Magyarországon több százezer lakó- és közösségi épület szorul felújításra, amelyek korszerűsítésére az innovatív technológiák természetesen rendelkezésre állnak. És ami talán legalább ennyire fontos: ezek a kor követelményeinek megfelelően egyre kisebb mértékben terhelik a környezetet és csekély élőmunka igénnyel alkalmazható módon teremtenek környezetbarát épületeket, tereket. „Az építőanyag ipar felkészült a minőségi és korszerű felújításokat innovatív építőanyagokkal kiszolgálni. Erről is szólnak rendhagyó szakmai napunk június 6-i előadásai, ahol érdekes és tanulságos megvalósult példákat mutatnak különböző területek képviselői. Az egyes projekteket ugyanis a tervező, a kivitelező és természetesen az építőanyag gyártó szemszögéből, azaz komplexen, több területről nézve is feldolgozunk az adott blokkhoz tartozó előadásokban (MÉK: 1,5 pont (2024/146)).” – mondta el Pozsgai Szilárd, a Mapei mérnök menedzsere, az esemény szakmai szervezője.
A résztvevők az egész napos továbbképzésről nem csupán egy sor hasznos információval gazdagabban távozhatnak, de a nap végén a szervezők egy főre szóló dél-spanyolországi szakmai tanulmányúton való részvételt is kisorsolnak.
Négy téma a fókuszban
A négy előadási blokkban szó lesz szerkezetek megerősítéséről, a vízszigetelés és a padlóbevonatok innovatív megoldásairól és az épületrekonstrukció izgalmas kérdéseiről is. Mások mellett előadások szólnak majd a Rom-Vándor Programról, a Szántódpusztai Majorsági épületek, egy iskola felújításáról is, és egy középület, az Etele Pláza egyes érdekes műszaki megoldásairól is. A fenntarthatóság kérdésével foglalkozó előadást Beleznay Éva, fenntarthatósági szakértőt, a BIM tervezés aktualitásairól szóló előadásra a szervezők a BIMgroup szakértőjét, Csorba Leventét kérték fel.
Az eseményre olyan szakembereket várnak, akik érdeklődnek a jellemzően meglévő épületek értékeinek megőrzéséről, tartós, innovatív anyagokkal és rendszerekkel történő felújításáról szóló aktuális információk iránt, legyenek építészek, statikusok vagy a kivitelezésben dolgozó mérnökök.
„A Mapei kiemelt partnerei a kivitelezők, ám fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk innovatív épületrekonstrukcióban fontos szerepet játszó anyagainkat a tervezésben dolgozó szakembereknek is. Éppen ezért szervezük időről időre informatív továbbképzéseket építészek számára is, ahol megvalósult projektek segítségével mutatjuk be innovatív termékeink építészek számára kínált előnyeit.” – mondta el az esemény hátteréről Markovich Béla, a Mapei ügyvezetője.
„A nap fontos célja, hogy közelebb hozzuk műszaki megoldásainkat azokhoz a szakemberekhez, az építészekhez, akik nem feltétlenül találkoznak ezekkel mindennapi munkájuk során. Az egyes tematikus blokkokat a felhasznált anyagok és rendszerek alkalmazástechnikai bemutatói valamint a kivitelezésből hozott ízelítők teszik színessé. Ám hiszünk abban, hogy a naponta a kivitelezésben dolgozók számára is tudunk újat, érdekeset mutatni rendhagyó szakmai napunkon.” – tette hozzá a szervezésért felelős szakember.
(A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.)
További információ és jelentkezés: www.szerkezetfelujitasrol-szakembereknek.hu
Utolsó módosítás időpontja: 2024-05-16 19:01:24
Cimkék: mapei, szerkezetek,; Beküldő: Nagy Ibolya
Megtekintések száma: 417; Információ: Támogatott tartalom
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=47949