A Középülettervező Zrt., közismert nevén a KÖZTI nevében búcsúzom Ligeti Bélától, régi munkatársunktól, barátunktól.

1936. október 25-én, Budapesten született. A Ciszter, majd József Attila Gimnáziumban érettségizett, a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1965-ben szerzett oklevelet. Az akkori szokás szerint kivitelezői gyakorlatát a 31.sz. állami Építőipari Vállalatnál teljesítette, így egy év múlva, 1966-ban léphetett be a KÖZTI-be. Az 1997-es nyugdíjazását követően még két évig tovább dolgozott, összességében 33 évig volt intézetünk alkalmazottja. Soha nem keresett más munkahelyet!

„Egy élet, egy munkahely”, ez volt egy későbbi interjújának címe is.

Magánéletéről keveset tudunk, szakmai tevékenysége, tervezői munkássága viszont előttünk zajlott.

Rövid gyakornokságot követően önálló tervezői feladatokhoz juthatott, ami nagy szó volt az akkor még az ország egyik legnagyobb tekintélyű és létszámú tervező intézeténél.

Mindene volt a munkája! Ha éppen nem volt sürgős határidős feladata, akkor közvetlen kollegáival, társtervező barátaival tervpályázatokon dolgozott, s többnyire nem is eredménytelenül. Csak néhány ezek közül: Így pld. a „Zamárdi hétvégi ház” tervpályázaton I. díjat, az „Esztergomi vármúzeum” tervpályázaton, a „Népligeti szórakoztató központ” pályázaton megvételt nyert és még sorolhatnám.

Élete legnagyobb sikerét és talán legnagyobb szakmai traumáját a Nemzeti Színház 1989-es tervpályázatának megnyerése, I. díjas terve eredményezte. E hányatott sorsú színházunk építéstörténetének nem Ligeti Béla volt az első áldozata. Építészetünk korábbi hírességei közül már Tőry Emil, Pogány Móric, vagy akár a két évtizeden át ezen dolgozó Hofer Miklós is belebukott a terve megvalósításába. Nem járt szerencsével a korábbi II. díjasa, majd az új tervpályázat későbbi nyertese sem, s ahogy az szokott lenni, jött a nevető harmadik, vagy ki tudja, a negyedik, s az Ő terve valósult meg. Ligeti Béla neve, mint a nemzetközi tervpályázat nyertese, tervének elvetése ellenére, bekerült a magyar építészettörténetbe.

Sajnálatos módon e kudarc óriási törést okozott számára, hiába kereste igazát, senki nem méltányolta azt, a politika tovább lépett.

Egy építész emlékét leghatásosabban az általa tervezett és megvalósult alkotások őrzik.

Az Egri törökfürdő balneoterápiás reumakórházzá alakítása számára is legkedvesebb, megvalósult műve. Nekem adatott meg anno a terv Nívódíjra történő opponálása, így számomra személyesen mutatta be az épületet, s végre megérthettem, miért is gyűjtötte az egész KÖZTI az unikumos üvegeket. Ugyanis speciális ablakok hiányában, szellemes ötlettel, ezek beépítésével sikerült visszaidéznie a törökkori fényeket.

Másik nagy terület, ahol markánsan letette névjegyét, a kórháztervezés.

A sátoraljaújhelyi, majd a keszthelyi kórházak sikeres megvalósításával belépett abba a viszonylag szűk körű építész csapatba, akik szakmánk egyik legbonyolultabb, sokak számára szinte átláthatatlan, és mégis kevés elismeréssel járó tervezését művelik. A későbbiekben megtervezte a budapesti Szt. István kórház szülészetét, s utolsó jelentősebb munkája a nyíregyházi Művese Állomás tervezése volt, mely e műfajban az első hazai gyógyintéz-mény volt.

Tervezett iskolákat, óvodákat is, életművének ezek is fontos elemei.

Az építészet, a szakma kitöltötte az életét!

Sokat olvasott, írt, átlagon felüli műveltsége, széles érdeklődési köre lemérhető a KÖZTI 9 évfolyamot megélt OPEION folyóiratából, melynek szerkesztőjeként számtalan dolgozatát jelentette meg. Itt korának hazai és nemzetközi hírességeivel készült interjúit, s ahogy Ő nevezte, töprengéseit is olvashatjuk. A lap ma már fontos kordokumentum, fiatal történészek kedvelt kutatási területe.

Kedves Béla!

A felsoroltak is bizonyítják, értékes, eredményes életet éltél. Büszke lehet Rád a családod, volt munkahelyed, minden munkatársad, barátod, tisztelőd.

Nyugodj békében!

Marosi Miklós