A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata – ahogy 2013 óta minden évben –idén is meghirdeti nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építészek számára. A kiíró „LANTOS MÚZEUM PÉCS 2022” címmel olyan épületterv készítését tűzi ki a pályázat céljául, amely Lantos Ferenc (1929–2014) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészpedagógus, az MMA néhai tagja és a természet erős kapcsolatát egy épületben megformálva, természeti, környezeti utalásokkal, viszonyokkal mutatja be, és méltó emléke lehet a pécsi kötődésű művésznek. A teljes pályázati kiírás a kapcsolt dokumentációkkal a Magyar Művészeti Akadémia hivatalos honlapján (mma.hu) található. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. december 12.
Lantos Ferenc képzőművész Pécs 20. századi művészeti világának egyik legjelentősebb alakja. Festőként, grafikusként, köztéri zománcfrízek alkotójaként, porcelán dísztárgyak tervezőjeként egyaránt ismert, szisztematikusan építkező életművével összhangban végzett művészetpedagógia tevékenysége több egymást követő generáció gondolkodását határozta meg. Lantos mindent a természetből eredeztetett, minden arányt, léptéket a természet sejtjeiig lebontott, majd a saját belső rendszerében átértelmezve építette vissza képekké, szavakká, gondolatokká, tettekké. Rendkívül fogékony volt a természet ritmusára, a zenében is fellelhető arányokra. Ez az organikus szemlélet és a szakadatlan kísérletezni vágyás volt az alapja minden művének. Ezt a szellemiséget kell tükröznie az építendő épületnek, ezzel a lélekkel kell megtölteni a házat.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a részletes tervezési programnak virtuális helyszínt nyújtó Pécs Város Önkormányzata nem kapcsolja jelen felhívást bármely további tervezéshez, kivitelezéshez, vagy közvetlen megvalósítás céljához.
A pályázat jellege: ötletpályázat, tanulmányterv.
A kiírás elvárása többek között, hogy a tervezett épület harmonikusan illeszkedjen a környezetbe; vegye figyelembe a helyi építészeti hagyományokat; természetes anyagokat használó, egyedi hangvételű legyen; formavilága és konstrukciója ne legyen kitéve a gyors erkölcsi és fizikai avulásnak.
A pályázatokat az MMA tagjaiból és a Pécs MJV által delegált tagokból álló bizottság bírálja el. A pályázók és a pályaműveik „díjban”, „elismerésben”, illetve „kiemelt elismerésben” részesülhetnek. A díjazás keretösszege bruttó 5 millió forint (+ járulékai).
Az ünnepélyes eredményhirdetés várhatóan 2023. február 9-én lesz, a pályaművek a PTE MIK aulájában megnyíló kiállításon kerülnek bemutatásra.
Utolsó módosítás időpontja: 2022-10-21 16:00:16
Cimkék: mma,lantos, múzeum, pécs, 2022; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 5706
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=47289