KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Építészet „Hónapjai” Komárom-Esztergom megyében

Komárom-Esztergom megyében idén a hagyományos Október – az Építészet Hónapja rendezvénysorozat meghosszabbodik egészen december elejéig.

Természetesen a rendezvények zöme most is októberben zajlott, de jutott belőle novemberre, sőt még decemberre is.

A program az Esztergomi Építész Napokkal kezdődött, ami harmadik alkalommal nyitotta az Építészet Hónapját. Philipp Frigyes főépítész és az Esztergomi Építészek Köre érdekes, sokszínű programmal készült, melyben volt a lakosságnak és a gyereknek szóló pályázat, városnéző séta és beszélgetős est is Esztergom jövőjéről.

A nyitórendezvény címe „A KAPU, mint köztes tér” volt, amelyen Romanek Etelka polgármester asszony és Markos Anikó KEM ÉK elnökének megnyitója után Dr. Illyés Zsuzsanna tájépítész és a Szent István Egyetem hallgatói tartottak előadást.

A következő napon került sor a diákoknak „A KAPU” címmel meghirdetett rajzpályázatának az eredményhirdetésére.

Október 12-én Philipp Frigyes városi főépítész moderálásával beszélgetős est volt Esztergom jövőjéről az esztergomi építészekkel, mérnökökkel. A vitaindítót Besey László tartotta.

Ezen a napon lett átadva a Besey László és Gerendás Tamás által alapított „Építész napi Vándordíj – Esztergom 2018.” Díj is „A KAPU” című fotópályázat győztesének, illetve nyílt meg a legjobb fotókból rendezett kiállítás.

Október 18-án az „Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” című pályázat eredményhirdetésére és a pályaművekből rendezett kiállítás megnyitójára került sor Tatán a volt Zsinagógában.

A pályázat 2018-ban már kilencedik alkalommal lett kiírva. A pályaműveket a szakértő zsűri Bálint Imre DLA vezetésével (Krizsán András DLA, Czigány Tamás DLA) bírálta. Az idei pályaművek mellett helyet kaptak a korábbi évek díjazott tatai épületeinek tablói is, sőt versenyen kívül a még rajzasztalon lévő jelentősebb épületek tervei is.

Az érdekes, történelmi falak alkalmat adtak az épület bejárására is és Schmidtmayer Richárd múzeum igazgató előadásában a tatai zsidóság történetét is megismerhettük.

Közel két hét után a Kiállítás Tatabányára a Kormányhivatalba költözött, hisz kezdetektől az a cél, hogy megismertessük a megye építészeinek munkáját a nagyközönséggel és mintát, pozitív példákat adjunk az építtetőknek.

November 6-án Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Krizsán András a MÉSZ elnöke és Markos Anikó elnök asszony nyitotta meg a Visegrádi Négyek díjnyertes családi házaival kiegészült „Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” Kiállítás újabb állomását.

A Kiállítás harmadik helyszíne 2018-ban ismét Tatabányán a Puskin Művelődési Házban lesz december 3-án 1830 órai kezdettel, ahol a megnyitót követően egy Építész Est keretében a László Tibor építész által vezetett Orfeusz Színház bemutatja az „Aki eladta a feleségét” című színdarabot, amelyet Eduárd Vilde regénye nyomán László Tibor írt, aki egyben díszlettervezője, dramaturgja és egyik szereplője is a darabnak. A rendezvény nyilvános , mindenkit szeretettel várunk!

A tatai Esterházy kastély felújítása is abba a stádiumba érkezett, hogy megtörténtek a feltárások, most érdemes megnézni építész szemmel. Ez vezérelte a Kamarát, hogy november 20-án 14 órától egy épületlátogatást szervezzen.


Létrehozás időpontja: 2018-11-20 18:11:16
Utolsó módosítás időpontja: 2018-11-20 18:14:28
Cimkék: komárom-esztergom megye; Beküldő: Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 11105
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45004