Kovács Csaba építész, a MÉSZ elnökségi tagja szubjektív beszámolója

Jó dolog a vitorlázás, jó dolog építészként élni. Amikor a kettő találkozik az ünnep.

Szerencsénk van, két ilyen ünnepünk is van, immár több mint tíz éve, az egyik az Adrián nyár végén, a másik a Balatonon tavasz végén.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy szinte gyermeki örömmel és izgalommal vártam az idei Regattát (is). Szerencsénk volt, összeállt a csapatunk és egy csodálatos klasszikus hajó fedélzetén (Orpheus - 70-es cirkáló), kollégák, barátok, a vitorlázást szerető sorstársak oldalán indultunk el a versenyen.

A szél nem kényeztetett bennünket, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy nagyon gyengén fújt, a rendezők a pályarövidítés mellett döntöttek. A rajt - a gyenge szélben - nem volt nagyon adrenalinos, bár a hatalmas vitorlázattal szerelt klasszikus cirkálók így is túlzottan összetömörödtek - hiába, a versenyen az induló pozíciókért mindig meg kell küzdeni.

A legsikeresebben a Lillafüred, a Balaton egyik csodája rajtolt, már a kezdetben sikerült előnyt szereznie. Mi is egész ügyesen elindultunk egy csoportban a klasszikus hajórajjal. Nemere II., Irokéz, Capella, Pannónia, fantasztikus hajócsodák mindannyian. Szerencsére a csapatunkban több vérbeli versenyző is volt, az ő figyelmük nem lankadt, bizony én időnként átcsúsztam az esztétikai örömök területére, de hát ilyen komplex természeti és ember által alakított környezetben ez nem csoda. A különleges élményeket egyéb technikai csodák is fokozták, már régen figyelem az Asszók gyönyörű siklását, és erre most is volt módom. A verseny igazi fűszere, és mint később kiderült, abszolút meglepetése a Kishamis volt, ami szintén a közelünkben rajtolt, sőt hajónk csaknem összeölelkezett vele, ami azért nem lett volna nagy öröm, annyi lágyság nincs ezekben a csodákban.

A Kishamist szinte minden vitorlázó ismeri, egy igazi legenda, hiszen eredetileg a Széchényi család építtette a hajót 122 évvel ezelőtt. Ma is kecses és egyben méltóságteljes jelenség, születésekor rendkívül korszerű volt, egy igazi rohanógép, mindent magába sűrített amit a balatoni vitorlázásról akkor tudtak. A 122 év azt is jelenti, hogy a Balaton legrégibb aktív vitorlása is egyben.

A szél közben kissé feltámadt, a mezőny meglódult és a hajók adottságainak megfelelően elkezdett csoportokra szakadni. Elől a klasszikus cirkálók, nyomukban néhány asszó, és más versenyhajók, utánuk kényelmes, korszerű, de kissé lassabb túrahajók, végül az idősebb, lassabb túrahajók.

A kialakuló csoportok egymást közti küzdelmek izgalmaiban mélyültek el. Mi a Nemere II. és a Capella társaságát élveztük, a papírformának megfelelően, bár azt nem értettem, hogy a Pannónia és az Irokéz hogy kerülhetett jó párszáz méterre elénk, nem is beszélve a Lillafüredről, ami ekkor már közel kilométeres előnyt szerzett. A Kishamis lassan lemaradt…

Az idegőrlő küzdelem a feltámadó, majd gyengülő szélben a Capellával és a Nemerével nem akart véget érni. Amikor kicsit elhúztunk, sikerült eléjük állni, boldogok voltunk, majd amikor fölénk kerekedtek keserűen értetlenkedtünk. Minimum két-három órás huzavona volt, akinek lankadt a figyelme, az azonnal visszaesett. Vajon mi lesz a jobb, hol lesz kicsivel erősebb a szél? Északon, vagy délen, vagy közép tájt? Ezekkel a tipikusan balatoni taktikai kérdésekkel minden túraversenyeken induló vitorlázó találkozik, de hiába a sok éves bölcsességek, mégis nehéz jól dönteni.

Pont az a vitorlázás egyik szépsége, hogy nagyon sok tényezős, ezért sok ismeretet, tapasztalatot és komplex gondolkodást követel a résztvevőktől, nincsenek egyszerű válaszok. A szél, a vitorlázat, a hajótest, a beállítások, a többi hajó, a hullámzás, a sodródás, a navigáció, a technikai munka, a kormányos, a csapatszellem… és ez még messze nem a teljesség. Van mit észrevenni, mérlegelni, van miről dönteni, percről percre. Ez nem szélerősség függő…erős szélben nagyobb a fizikai kihívás, gyengében a lelkierő-igény. komolyabb, a figyelem nem lankadhat, mert azt a hajó rögtön érzi…

Lassan gyengül a szél és mi kissé lemaradtunk. A Lillafüred a déli part mentén, de néha kissé észak felé húz, A Kishamis erősen lemaradt, és kissé mi is, talán az ötödik-hatodik helyen lehetünk. Sok hajó lassan északabbra húzódott ott többnek látszott a szél, egyenlőre bejött nekik. Hátrányunk nem csökken a gyengülő szélben. Ennek ellenére a hajó halad, fantasztikus a hetvenes cirkáló, magas árbocával, hatalmas vitorlázatával akkor is szelet fog amikor kisebb testvérei már leállnak… A mezőny hátsó része alig látszik, erősödött a csoportokra tagolódás. Stratégiai döntést kell hozni, mit tegyünk, hogy esélyünk legyen egy jobb helyezésre? A hajó orra lassan, nagyon lassan dél felé fordul, szóval próbálkozzunk a legendás déli taktikával, valahogy ezt most kevesebben választják, mint ami a hagyományok alapján logikus lenne. De hát ez nem csak logika kérdése, akkor könnyebb lenne. Nincs mit tenni, reménykedünk, hogy beválik, a vérprofik közben minden apró mozzanatot kontrollálnak, ülj kijjebb, ülj beljebb, igazíts meg ezt vagy azt, minden kormánymozdulat lehelet finom, húzd, kicsit meg ezt vagy azt a kötelet, öblösíts, laposíts épp csak egy kicsit.

Laikusok számára érthetetlen, alig követhető apró, folyamatos igazítások. A figyelem nem lankad, legalábbis a csapat minimum felét kitevő versenyző vénájú ősvitorlázókban. Néha tetszelgek abban, hogy ehhez én is értek, én is képes vagyok erre, de itt be kell látnom, hogy még tanítványnak is gyenge vagyok ilyen mesterek mellett, ez a csendes igazságok még csendesebb pillanatainak sorozata. Ambivalens, mégis felemelő érzés, jó észrevenni, csakúgy mint a Balaton és az egész medence csodáját, újra és újra megmerítkezni ebben.

Néhányunk figyelme átterelődik az építészetre, kimeríthetetlen téma, sosem unjuk meg… elmerülünk benne, ez is egy csoda, barátaimmal, szellemi társaimmal újabb kalandra kelni, megint megfejtjük az építészet világát, de legalábbis annak egyik másik régióját.

Mi elmerülünk, a vérversenyzők teszik a dolgukat, mikor feleszmélünk elől vagyunk, csak a Lillafüred van előttünk, de egy pillanatra elhisszük hogy őket is be tudjuk fogni. A legendás déli taktika… ezúttal bevált, legtöbbször északról nézzük, hogy mások bátrabbak, okosabbak voltak nálunk. Volt Kékszalag amikor egy egész éjjel rostokoltunk északon miközben délen 100-120 hajó előzött meg bennünket… De ez most nem az a helyzet, mi vagyunk markáns előnyben, üldözőinknek esélyük sincs…

…hacsak…, a vitorláink takarásában délen a partok alatt a Kishamis megközelített bennünket, maga mögött hagyva a teljes mezőnyt, köztük nagyobb és gyorsabb cirkálókat is! Óriási teljesítmény, a szenior csapat vezetői is mesterei ennek a sportnak, itt kétség nincs, ez tudás, nem csak szerencse!

Végül a Lillafüred fut be elsőnek, mi (Orpheus) vagyunk a másodikak, és legfeljebb 150-200 méterrel lemaradva harmadiknak a Kishamis! Vad ordítással tisztelgünk a matuzsálem hajó és legénysége előtt.

Ez az abszolút sorrend, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Balaton legöregebb hajója a Yardstick I. csoportban első lett, maga mögé utasítva a Lillafüredet és minket is, bizonyítva, hogy a technikai paraméterek mellett a vitorlás tudás és ösztön komoly sikereket generálhat.

Epilógus:

A parton fáradt örömködés, kiszikkadt testünket hidratáljuk, a feszültségeket beszélgetéssel és némi alkohollal oldjuk, fáradt boldogság. Este a Keszthelyi Festetics kastély csodás arányú termeit immár otthonosan élvezzük, nem különben az elegáns vacsorát és eredményhirdetést, külön öröm, hogy trófeáink nem giccsesek immár (az Alakart Kft. jóvoltából), majd másnap - mintegy levezetésként - Almádiig vitorlázunk. Jó hosszú a Balaton - ilyen gyenge szélben különösen -, de mindig szép, sőt annál sokkal több.