Eddig csupán napi hírekből és mások elbeszéléseiből értesülhettem az Üllői úti Fradi-stadion (tervező S.A.M.O. Tervező és Ingatlanfejlesztő Kft.) épüléséről, de a stadion két tervezőjének – ifj.Burits Oktávián építésznek és Szokolyai Gábor belsőépítésznek (MCXVI Műterem Kft.) - köszönhetően, akik egy fél délutánon végig vezettek és bemutatták a befejezéséhez közeledő épületet, most személyes benyomásaimat és annak alapján született gondolataimat oszthatom meg az olvasóval.

Az arénáról

Merthogy igazi arénáról van szó. Az aréna szó első jelentése az idegenszavak szótára szerint: az ókori római cirkuszban homokkal felszórt felület, ahol a gladiátorok vívták (élet-halál) harcukat, átvitt értelemben: küzdőtér. A homoktól eltekintve, amit mára az angol gyepmester által nevelt gyönyörű zöld gyepfelület váltott fel, valóban a küzdelem zárt tere az aréna, amely már a házhoz közelítve felsejlik a keskeny réseken keresztül, majd belépve a lelátóra egy pillanat alatt magával ragad, később az épületben járkálva folyamatos interakcióban maradunk vele. Nagyon fontos üzenete a háznak, hogy a lényeg a mintegy egy hektáros zöldfelület, még akkor is, ha tudjuk, hogy napjaink küzdelmeinek jelentős része nem a pályán zajlik, hanem a nézőtéren, pontosan a nézők különböző csoportjai között. Az ókorban az áthatolhatatlan vasrácsok a vérengző vadállatoktól védték meg a nézőket, a napjaink nézőterén megjelenő vasrácsok pedig a nézők egymástól való védelmét szolgálják. Ugyanakkor eltűntek a kordonok a nézőtér és a küzdőtér határáról, ami még tovább erősíti az aréna-hatást. Az FTC ugyanis elhatározta, hogy szigorúan eljár a stadionban a rendbontókkal szemben, az első sor kerítése a beépített kamerarendszer és a tervezett szigorú ellenőrzésnek köszönhetően maradhatott el.
A Fradi-stadion küzdőterének aréna-hatását az építész tervezők azzal fokozták, hogy a Mainz-i Coface Arenára emlékeztető vasbeton alépítményt az elbontott FTC stadion íves sarkaival zárták le, majd az egészet egy homogén burokkal látták el. Az aréna-hatás annak ellenére erős, hogy a burok homogenitása nem tud teljes mértékben érvényesülni a háromfajta anyag (acéllemez, acélháló és polikarbonát lemez) sávos megjelenése, az íves formáknak helyenként poligonokkal való közelítése, a burok ívét megtörő vízszintes „tagozatok” (fent a csatorna, lent az acélhálót feszítő rúdtartó), valamint az acélháló túlméretezett illesztési hézagai miatt. Az acélháló egyébként tudja azt, amit a lelátó felső szintjén körbefutó sávnak tudnia kell, a városi környezettel való kölcsönös kapcsolatot. Habár esti fényben még nem ismerem az arénát, a most látottak alapján az az érzésem, hogy a vizuális kapcsolatnak és a zárt aréna-hatásnak jót tett volna, ha az acélháló sűrűbb, az átláthatósága visszafogottabb. Ennek a kérdésnek egyébként akusztikai aspektusa is lehet koncertek alkalmával.
A stadion telepítéséről azt gondolom, hogy lebontott elődjénél szellősebben helyezkedik el környezetében, amiben legömbölyített formáltságának is szerepe lehet. Véglegesen természetesen akkor lesz csak megítélhető a környezetéhez való viszonya, ha beépül a Könyves Kálmán körút mentén felszabadított fejlesztési terület, amely addig szabadtéri parkolóként fog üzemelni. A ház véglegesnek tekinthető környezetében nekem idegenül hatnak a kiselemes térkő burkolatok, különösen látva a házon a hazai átlagnál jóval igényesebben kivitelezett homogén látszóbeton felületeket, és csak remélni merem, hogy a VIP oldal dézsás növényei mellett - vagy helyett -, lesznek földbe ültetett nagyobb fák a stadion körül. Az épületen és környezetében elhelyezett világítótestek technikai szintjükkel és formáltságukban szépen egészítik ki, illetve erősítik a ház dinamikus funkcióját és megjelenését.
Ami számomra igazán egyénivé és szerethetővé teszi a Fradi-stadiont, az a friss és fiatalos belsőépítészete, aminek – szinte akármerre járunk az épületben- kitűnő téri és látványbeli háttere az aréna. De ha olyan helyre tévedünk – pl. a VIP oldalon nyíló étterembe vagy az előcsarnokba - ahol nincs meg a közvetlen „szemkontakt”, ott is finom utalások találhatók az épület funkciójára a labda cikkelyeit és/vagy a kapuháló raszterét idéző, hatszögletű elemekből álló struktúrával. Az olyan kiegészítők, mint a lámpák, akusztikus álmennyezet, falburkolatok megoldásai mind arra az alkotói leleményességre és kreativitásra utalnak, aminek segítségével sikerült a tervezőknek a nem minden esetben kortárs beruházói igényeknek és az elvárt alacsony költségszintnek egyaránt megfelelni. A sportolói öltözők és vizesblokkok felszereltsége és belsőépítészete pedig a legigényesebb nemzetközi elvárásokat is magas szinten teljesíti.

A pénzről

Mindannyian tudjuk, hogy napjaink focijában leírhatatlanul nagy pénzek forognak. Ennek ellenére, mint a sportot és az igazságos versengést szerető ember, még mindig bízom abban, hogy az utóbbi évek azon tendenciája, hogy a meccsek egyre gyakrabban az utolsó percekben, legtöbbször a hosszabbítások alatt dőlnek el, csak az olykor önmagát is felülmúlni képes fizikai és szellemi állóképesség, az emberi akarat és koncentrálóképesség eredménye. Ezt sokan másképp gondolják.
Az biztos, hogy egy új foci stadion megépítése, de különösen megtérülő üzemeltetése során is nagy pénzek cserélnek gazdát. Hogy ez ebben az esetben is így van, néhány adat a Fradi-stadionról: a bekerülési költség kb. 11 milliárd Forint, ami éppen megegyezik azzal az összeggel, amit egy nemzetközi cég fizet évente egy másik európai stadion névhasználatáért.  (Nem véletlen, hogy az Üllői úton is komoly alternatívái vannak az Albert Flórián névnek.) Cristiano Ronaldo két és fél év alatt keresi meg játékával ugyanezt az összeget. A fejépület második emeletén bérelhető sky box-ok éves bérleti díja 10-15 millió Forint, és a rendezvénytermek, valamint a jó felszereltségű egészségügyi központ működtetése is bizonyára rentábilis vállalkozás, illetve vannak, akik képesek így üzemeltetni (például a stadion üzemeltetés jogát húsz évre elnyerő, ezen a területen nagy tapasztalatokkal rendelkező, francia cég). Összességében azt gondolom, hogy a stadion megépítésének a költsége – ha a működtetése jó kezekbe kerül – viszonylag rövid időn belül és többszörösen meg fog térülni. De ehhez a foci és a gazdaság működésének ismeretén felül valódi elkötelezettségre is szükség van.

Az elkötelezettségről

Látva a befejezéshez közeledő Fradi stadiont az az érzésem, hogy ez az elkötelezettség az építés minden szereplőjében megvan, akár azért, mert eredendően sajátja, akár, mert valamikor megérintette a történelmünkhöz szorosan kapcsolódó „Fradi jelenség”. Az aréna méretei ellenére klubszerű működést biztosítani képes építészeti koncepció, továbbá az egyesület zöld színének domináns megjelenése a lelátó üléseinek pixeljeiben, az információs rendszerben és a VIP bejáró élő zöld falán ezt az elkötelezettséget tükrözik. A generálkivitelező Market Zrt. „Építeni szeretünk” logójában is szerepel a zöld szín, de ennél sokkal fontosabb igazgatójának, Scheer Sándornak érezhető személyes elkötelezettsége, amely a magas szintű és odafigyelő kivitelezésen túl a fradi szurkolói bejáratnál felállításra váró óriásméretű címer-sas szponzorálásában, és a Market Zrt. megismert sky boksz-ánál érhető tetten. (Apró, de jellemző történet, hogy a kivitelezés úgy kezdődött, hogy az ország összes zöld színű láthatósági mellényét és védősisakját felvásárolta a generálkivitelező). Ez az elkötelezettség hitelesíti Dr. Springer Ferencnek, az FTC alapítójának – épp ott létünkkor felállítás alatt álló – szobrát, amely egyébként méretében és stílusában is idegenül hat a VIP bejárat építészeti környezetében. Apróságnak tűnik, de az elkötelezettség eltúlzásának, vagy legalábbis nem vendégbarát gesztusnak érzem, hogy az FTC, mint házigazda a vendégszektor információs rendszerének színét a többitől elütő, fekete színben határozta meg, illetve azt, hogy a vendégöltöző komfortfokozata jelentősen elmarad a házigazdákétól.

Saját elkötelezettségemről

Az elkötelezettség, a meggyőződés és a hit abban, amit csinálunk, hitelesíti minden tevékenységünket és annak minőségét. Mint építész, négy szinten érzem magam elkötelezettnek épített környezetünk alakításában: mint gyakorló építész, mint a gyakorló építészek érdekképviseletének, a Magyar Építész Kamarának elnökségi tagja, mint a közügyekért felelősséget érző, adófizető állampolgár és végül, mint a jövő építész generációjáért felelős egyetemi oktató. E négy fajta elkötelezettségem mondatja velem, hogy az adófizetők pénzéből épülő Fradi-stadion (és csak épülő stadionból itt rögtön fel tudnék sorolni még másik négyet, az uszodákról most nem is beszélve) bármennyire elkötelezett, de mégiscsak egy szűkebb közösségnek, a Fradi közösségének, illetve a hozzájuk kapcsolódó üzleti és szakmai köröknek az ügye maradt. Milyen kár, hogy nem válhatnak országos közüggyé ezek az állami nagyberuházások. Egy alapvetően pozitív és mindenképpen támogatandó politikai döntést, hogy új sportlétesítményeket kell építenünk az országban, miért nem követi a szabályozott verseny a tervezésben? Miért kell, hogy egyre növekedjen azoknak a tábora, akik úgy érzik, hogy –foci hasonlattal - a meccsek nem a pályán dőlnek el? Miért nem adja meg a politika az esélyt az építész szakma számára, hogy kihozza magából a legjobbat, amivel elképzelhető, hogy az eredmény még magasabb színvonalú lenne, még nagyobbat szólnának ezek az új létesítmények, az ország határain túl is hallatva hangjukat. Álljon itt az utóbbi hónapok két kiemelkedő, országos pályázatok nyomán megvalósult példája: a 4-es Metró új állomásai és a Kossuth Lajos tér közterületi megújítása. Társadalmi hozadéka is jelentős lenne, ha épített környezete alakítását - a nyilvánosság előtt zajló igazságos verseny következtében - mindenki magáénak érezné, és ezzel valódi közüggyé válhatna.

Megköszönve a lehetőséget a tervezőknek az épülettel való találkozásra, javasolom minden érdeklődőnek a személyes ismerkedést a Fradi-arénával, egyrészt mert rendkívüli élményben lesz része, másrészt alkalma adódhat a fentiek végig gondolására és saját álláspontjának megfogalmazására.

Pálfy Sándor
2014.06.01.

(fotó: Molnár Péter, Market Zrt.)