Harminc éve találkoztunk először. Fiatal építészként álltam a mikrofonod előtt, az akkori idők aktuális mondanivalójával. A riporton túl megtudtam rólad, hogy Egerből származol, a Nyíregyházi Főiskola hallgatója voltál és erős barátságok kötnek a városhoz. Később a családi szálak és közel tíz évnyi rádiós munka erősítette meg kötődésedet.

Jó ideig nem tudtam, merre sodort az élet, de az első mély benyomás, a közvetlenség élménye hosszu időre megmaradt. Aztán sok év után változatlan, örökifjú vitalitással bukkantál fel újra, a Magyar Rádió „Gondolatjel” című kulturális hetilapja szerkesztő műsorvezetőjeként. Hűséges hallgatód lettem, felvezető gondolataid, üzeneteid, szellemiséged tisztelője maradtam. Közel másfél éve, hatvan éves születésnapod megemlékező időszakában kerestelek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az építészetet értő és azt a kultúra szerves részének tekintő empatikus riporterként legyél a házigazdája egy ebben a formában soha létre nem jött műhelybeszélgetésnek. 2013. novemberében a megyei Építész Kamara irodájában, szűk körű hallgatóság előtt egy megismételhetetlen szakmai, baráti beszélgetést moderáltál városunk mértékadó, általad is jól ismert építészei, Bán Ferenc és Kulcsár Attila életművét, építészeti hitvallását áttekintve. A találkozásról nem készült hangfelvétel, emlékét pusztán néhány fénykép őrzi és a résztvevők emlékezete. Akkor azt ígérted, ez a beszélgetés nem ért véget, folytatjuk és befejezzük.
Nem tudtuk, hogy az építészet ürügyén meghívott, általunk is ünnepelt, grafikai életművét is kiállító és megosztó Antall Istvánt személyesen utoljára láthattuk vendégül. Aki ott volt, pótolhatatlan emlékkel, páratlan emberi, riporteri egyéniséged közvetlen megismerésével gazdagodott. Néhány hete még váltottunk egy sms-t, a „Gondolatjel”-ből hiányoltalak. Pár szóban megnyugtattál, hogy jövő héttől újra hallhatunk és valóban így történt.
2015. április nyolcadikán a Kossuth Rádióban megdöbbentő hírt hallhattunk. Antall Istvánt, a Magyar Rádió munkatársát gyógyíthatatlan betegsége elszólította az élők sorából…Ma, 2015. április tizenkettedikén még Te szóltál hozzánk a „Gondolatjel” kultúrát kedvelő hallgatóihoz, barátaidhoz, nyíregyházi tisztelőidhez, ebben a formában utoljára.
Búcsúzom Tőled, akinek második szülőföldjévé vált a nyírségi homok, aki a magyarságot, a kultúra, a művészet képviselőit határon innen és túl is értette és megszólította…Aki tudta, hogy az építészet az egyetemes kultúra része, jeles képviselőit meghallgatni, érteni és értelmezni érdemes és gondolataik a széles nyilvánosság elé kívánkoznak. Őrizzük az emlékedet, tiszteletbeli nyíregyháziként, az egyetemes kultúra minden ágának értőjeként, a magyar szellemiség országhatáron átnyúló ápolójaként. Ma még hallhattunk az éter hullámain, de máris hiányzol…A magyar kultúra és szellemiség, az építészet világa is szegényebb lett, szegényebb lesz nélküled.

Végh József
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara elnöke,
egy építész a tisztelőid közül