2020. október 14-én szerdán, nem szokványos körülmények között tartotta meg Tisztújító Taggyűlését a Budapesti Építész Kamara. A járványhelyzetben különös körültekintéssel kellett megszervezni és lebonyolítani az eseményt, figyelemmel betartva a biztonsági előírásokat. A tisztújítást elhalasztani nem lehetett, mert a hivatalban lévő tisztségviselők mandátuma október 19-én lejár, a hatályos jogszabályok pedig kizárólag veszélyhelyzet idejére tartalmaznak eltérő rendelkezéseket.
A várakozásnak és az előrejelzéseknek megfelelően sokan maradtak távol, a részvétel alacsony volt, ennek ellenére a határozatképes létszám (az aktív tagok 5%-a – 156 fő) a megismételt Taggyűlésre összegyűlt. A jelenlévők fegyelmezettségének, higgadtságának és türelmének köszönhetően végül mindkét szavazási kör sikerrel zárult.
Csapó Balázs, a leköszönő elnök nyitotta meg a Taggyűlést, köszöntőjében röviden bemutatva az elnökségi ciklusban elért eredményeket, és a BÉK működésének irányát. O. Ecker Judit a Felügyelő Bizottság elnökeként az elmúlt négy év gazdálkodásának fontosabb adatait ismertette, és biztosította az újonnan megválasztandó tisztségviselőket a BÉK stabil pénzügyi helyzetéről. Az ügyrendi kérdések megszavazása után a Választási Jelölőbizottság (VJB) elnöke, Bálint Imre ismertette a jelölés folyamatát és az egyes tisztségekre jelöltek névsorát.
A választás az elnöki és az alelnöki pozíciók betöltésére vonatkozó szavazással kezdődött, amely tisztségekre idén egy-egy jelöltet állított a VJB.
Csapó Balázs elnökjelölt, valamint Dr. Reith András alelnökjelölt ismertették programjukat, majd válaszoltak néhány nekik feltett kérdésre. Ezt követően a szavazólapok kitöltésével kerülhetett sor a titkos választásra, amelynek eredményét közel fél óra elteltével, a szavazatszámlálást követően ki is lehetett hirdetni: Csapó Balázst 125, Dr. Reith Andrást 132 támogató szavazattal választotta meg a Taggyűlés a következő négy évre az elnöki, illetve alelnöki pozíciókra.
Második körben az elnökségi tagok, a bizottságok és a küldöttek választása következett. A szavazás gördülékenyen lezajlott, a szavazólapok összesítését és az eredmény kihirdetését azonban már nem sokan várták meg. A leköszönő Felügyelő Bizottság ellenőrzésével zajló számlálás végül az alábbi eredménnyel zárult:
Választási eredmények:
Elnök: Csapó Balázs
Alelnök: Dr. Reith András PhD
Elnökség tagok: Demeter Nóra, Sajtos Gábor DLA, Tima Zoltán
Felügyelő Bizottság: Dulácska Zsolt, dr. Fiala István, O. Ecker Judit
Póttagok: Dienes Szabolcs, Kőnig Tamás DLA, Sólyom Benedek DLA
Etikai-Fegyelmi Bizottság: Engedyné Juhász Veronika, Fáy Piros, Lelkes Ibolya, Lente András, Miklós Balázs, Vizér Péter, Wagner Péter DLA
Póttagok: Bődey Attila, Damokos László, Görbicz Máté
Választási Jelölőbizottság: Bálint Imre DLA, Gelesz András, Hartvig Lajos, Miklós Zoltán, Mozsár Ágnes
A BÉK 2020. évi Tisztújító Taggyűlése biztonságosan és eredményesen lezajlott, hála a résztvevők és szervezők együttműködésének és összetartásának.
A megválasztott tisztségviselők október 27-én tartják közös alakuló ülésüket, ahol az egyes bizottságok elnököt választanak maguk közül. Ezt követően a munka az új felállásban haladéktalanul folytatódik tovább.
forrás: https://www.bek.hu/
Utolsó módosítás időpontja: 2020-10-19 14:33:48
Cimkék: bék, tisztújítás; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 13024
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46250