A rozsdaövezeti lakásprogram indul – jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány hármas céllal új programokat indít a kormány: első cél az elhanyagolt, elhagyott ún. rozsdaövezeti területek revitalizációja, rehabilitációja. Másodszor jó minőségű új lakások építése ezeken a területeken, harmadik cél az elhanyagoltabb városi övezetek átépítésével új építőipari kapacitások lekötése és ezzel új munkahelyek megteremtése.
Szeretnék létrehozni a rozsdaövezeti akcióterületek (RAT) fogalmát, ezekben az övezetekben egyszerűbb lesz az építkezések engedélyeztetése, és az itt vásárolt új lakások áfáját 5%-ra lecsökkentenék. A kormány javaslatban az is szerepel, hogy a lakásbérlés áfa mentességét kellene fenntartani ezeken a területeken.
A kormány két akciótervet javasol az országgyűlésnek, az egyik rövidtávú, amelyikben azonnal indíthatók lesznek az ingatlanfejlesztések.
Néhány napon belül levélben kéri fel a budapesti kerületi polgármestereket a Miniszterelnökség, hogy a kerületeikben jelöljék meg, mely területeket tartanák alkalmasnak a kormány által indított rozsdaövezeti akcióterv megvalósítására, elindítására.
Szeptemberre megjelenhet az első azonnal beépíthető barnamezős lakóterületekről szóló kormányrendelet. Az építési szabályok egyszerűsítéséről szóló törvénymódosítást már júliusban hatályba léphet.
A másik kormány javaslatban pedig közép- és hosszútávú fejlesztések lesznek.
A kormány új lakáspolitikai terveiben rozsdaövezeti lakásprogram hármas céllal indul az elérhető áron vásárolható lakások mellett legalább ugyan annyira fontos az elhanyagolt iparterületek revitalizációja valamint koronavírus járvány utáni a gazdaság és az építőipar újra indításának állami megsegítése. A lakásárak a lakásépítés általános forgalmi adójának 27 %-ról 5 %-ra csökkentése valamint a CSOK bevezetése után nem csökkentek érdemben, a növekvő kínálat pedig nem teremtett valódi versenyt a lakáspiacon. Az átlagos jövedelmű vagy annál kevesebb pénzből gazdálkodó családok kiszorultak a külsőbb kerületekbe vagy az budapesti agglomerációba, miközben a munkahelyek az iskolák, és a szabadidő eltöltési szokásaik is Budapest belső kerületihez kötötték őket. Ez viszont jelentősen megnövelte az ingázó autós forgalmat, amely komoly forgalmi terheléssel és környezeti károkozással jár.
Az ingázásban részvevők számának további növekedését mindenképpen meg kell akadályozni.
Fürjes Balázs szerint az egykori, ma már zömében elhagyatott volt szocialista gyár- és üzem területekre, a MÁV vasúti területeire a főváros ingatlan tartalékaként lehet tekinteni. Ezek a területek zömében jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, a városmagjához közeli volt ipari területek.
A korona vírus járvány gazdasági károk enyhítése ugyancsak kiemelt kormányzati cél, amelynek megvalósítására kiváló lehet a lakásépítések támogatása, hiszen ez közvetlenül az építésgazdaságban, az építőipar, az építőanyag-ipar összességében dolgozók és áttételesen az (építész)tervezők, mérnökök vagy berendezés és bútorgyártók révén nagyon sok embernek és családjaiknak biztosíthat munka lehetőséget és jövedelmet az elkövetkezendő években.
Már beterjesztették a javaslatokat és Fürjes Balázs reményei szerint június végéig az Országgyűlés el is fogadja az építési törvény módosítását, amely a Rozsdaövezeti Akció Területek (RAT) fogalmának megjelenése mellett ezeknek a területek az építési szabályait is egyszerűsítené, ez felgyorsíthatja az ingatlanfejlesztési folyamatot.
Várhatóan a rozsdaövezeti területeknek csupán kisebb részén indíthatóak el komolyabb előkészítő munkák nélküli lakásépítési projektek.
Ezeket a rozsdaövezeti zónákat jelölik ki az Önkormányzatok közreműködésével az első, ősszel megjelenő kormányrendeletben.
A közép- és hosszútávú RAT zónákat viszont a projektek indítása előtt jogilag és fizikai tulajdonságaiban is alkalmassá kell tenni az építésre. Rendezni kell a tulajdonviszonyokat, elbontani a régi épületeket, megtisztítani, kármentesíteni a területet, megterveztetni és megépíttetni az út- közműhálózatot, elkészítetni az épületek terveit.
A törvénymódosítás tartalmazza majd a rozsdaövezetben épülő lakásokra érvényes kedvezményes 5 százalékos áfát, amelynek a korábbi általános kedvezménnyel ellentétben a jelenlegi tervezetben nincs időkorlátja. Fürjes Balázs szerint talán jó lenne valamiféle garanciát beépíteni, hogy később ne lehessen túl gyorsan kivezetni a rendszerből. Így nem éreznék időben korlátozva magukat az ingatlanfejlesztő cégek.
A RAT beruházásokon épülő lakások bérbeadásakor egyáltalán nem kell áfát fizetni.
Az államtitkár úr által felvázolt ütemezés szerint az új építési szabályozás egyszerűsítéséről és építőipari szabályozás várhatóan már júliusban hatályba léphet. A parlamenti vitával párhuzamosan egyeztetnek az Önkormányzatok szakembereivel, így az első területeket kijelölő kormányrendelet már akár szeptemberben megjelenhet. Ezt a kormányzati tervek szerint még számos követi majd, hiszen ezeknek az RAT akcióterületek számát egyelőre nem korlátozzák. Sőt, a kormány azt reméli, hogy sok önkormányzat javasol erre a programra alkalmas területet és számos projekt indulhat el, amelyek versenyhelyzetet hozhatnak létre egymással konkurálva.
Bár a terv bérlakások építését is tartalmazza, Fürjes Balázs elismerte, hogy az elején valószínűleg csak értékesítésre épülnek lakások. A bérlakás piac szabályozása ugyanis sokkal összetettebb kérdés, az előkészítő munka várhatóan már ősszel megkezdődhet.
A Kormány és az az államtitkár fontosnak tartja a bérlakás állomány növelését, mivel ez a tulajdonnál sokkal rugalmasabb lakhatási forma, számos külföldi országban jól működik.
Bár Fürjes Balázs nem mondta ki, de az állami szociális bérlakás építés amúgy is évek óta elhanyagolt terület, elképzelhető, hogy az állam ezzel a programmal valamilyen formában visszatér erre a területre.
A RAT akcióterv pénzügyi hátterét az Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának új 1500 milliárd forint keretösszegű „Hajrá” programja biztosítja. Ebből a rozsdaövezeti új lakásépítések is finanszírozhatóak – jelentette ki Banai Ádám az MNB Pénzügyi Rendszer elemző részlegének igazgatója. A kis- és középvállalkozások által maximum 20 évre felvehető hitelek várható kamata 2,5 százalék lesz, amely az 5 százalékos ÁFÁ-val együtt már elég csábító lehet az ingatlanfejlesztő cégeknek.
2020. június 05.
forrás: nepszava.hu, ( Szalai Anna ); tervlap.hu
Fürjes Balázs fotó – Béres Márton / Népszava
Ulrich Tamás
Utolsó módosítás időpontja: 2020-06-06 13:40:20
Cimkék: rat, rozsda, lakásprogram, budapest,; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 9976
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46066