Bor, mámor, építészet...egy pályázat utóélete...

Ígéretünkhöz híven, bár a vírushelyzetet alibiként alkalmazva némi késedelemmel, de eljutottunk odáig, hogy bemutassuk a Közlöny mini pályázatának díjazottjait. Mint a mellékelt anyagból is kiderül, nagyon sokféleképpen értelmeztétek a felhívásunkat. Ez nem baj, sőt jó is, hiszen egy ilyen témában mindenki mást gondol mámorítónak, más épületet, más érzést... A lényeg, hogy legyenek mámorító pillanatok az életben...a szakmában és a szakmán túl egyaránt! És a lényegnél is lényegesebb, hogy ezeket észrevegyük és megéljük! Erre bíztatunk mindenkit! Élje mámorra készen az életét, aztán ha jön a mámor, ne álljon ellent! :)

Mint azt a korábbi Közlönyben is jeleztük, Ferenczi Csaba, Fülöp Attila, Kovács István, Sándor János, Vadász Bence és Zádor Oszkár kollégánk beküldött anyagát szeretnénk díjazni! A sorrend szándékosan névsor szerinti, mivel nem lehet és nem is akarunk sorrendet felállítani a beérkezett anyagok között. Ennek megfelelően következzenek ebben a sorrendben a díjazottak:

1. Ferenczi Csaba egy, az irodájuk által tervezett épületet mutat be, amely építészetével és funkciójával is érthetően mámort keltő.

"Cégünk 2013-ban tervezte és kivitelezte az Első Mádi Borház „furmint üzemét”. Az épület tervezése és kivitelezése rengeteg energiát emésztett fel, amelyet a helyi finom ételek és borok pótoltak.

A táj szépsége a borvidék hangulata méltán emeli a területet a legkedveltebb helyek közé."

2. Fülöp Attila egy különleges épületet és egy különleges pillanatot, érzést oszt meg velünk, ami valóban mámorítóan szép...

"Tés fő látványossága az 1840-ben épült Helt-féle, és az 1924-ben épült Ozi-féle szélmalom, amelyek közül az egyik jelenleg is működőképes. A köralaprajzú, enyhén karcsúsodó, háromszintes kőfalazatú épület, kúpalakú zsindelytetőzete körsínen forgatható, így a hat vitorlát mindig szélirányba lehet állítani.

Nincs mámorítóbb érzés, mint e két robosztus malom tövében, egy finom pohár bor mellett csodálni a csillagfényes éjszakát, s hallgatni, ahogy a  vitorlák még ma is büszkén feszülnek a szélnek."

3. Kovács István a saját, több éve épülő kísérleti házát mutatja be, amely a személyességből adódóan is nyilván mámorító.

"Az épület az ökotudatosság jegyében 98 %-ban természetes anyagokból készül. Szárazon rakott kő alap, helyben kitermelt földből vetett vályogtégla falazattal, fa födémmel, bontott cserép héjazat, bontott tégla belső válaszfal, és burkolattal. Kívül szalmabála hőszigeteléssel, vályogvakolattal, bontott nyílászárókkal. Az eltelt évek alatt, kb. 130 személy volt tanulni ezt a technikát, a vályog és a szalmabála mint építőanyag felhasználását."

4. Sándor János 2 különböző élményt oszt meg velünk. Az egyikhez nem kell az ember, a másikhoz kell az építész. Mindkettő mámorító...másképp, de mámorító...

"Természeti és Épített Mámorító élmény:

Az első kép egy bakonyi túra emléke, amikor a reggeli fény behatolt a tölgyes erdő hatalmas fái közé egy káprázatos Csarnokba, a levelek árnyékai, és a köztük átsuhanó napfény káprázatos variációjától elállt a szavunk és földbe gyökerezett a lábunk.

Miképpen a második képnél is, amikor az Irodánk által tervezett győri piac Csarnoka elérkezett a kész állapotába, már csak napok voltak vissza a megnyitásig, de már mi tervezők bejártuk és a délután erős nyugati fényei áthatoltak a tervezett nyílásokon, perforációkon és megszülettek az árnyékok, a sötétek és a vakító felületek, de még annál is több, mert olyan képi-grafikus játék született, amire nem is számítottunk és amitől mi, a tudatos tervezők is csak álltunk szótlanul. Azért a közös mosolyért, amikor egymásra néztünk, azért érdemes ezt csinálni!"

5. Vadász Bencét aki ismeri, tudja róla, hogy nemcsak építészetben, hanem más művészeti ágakban is izgalmas alkotó. Jelen pályázathoz 2 különböző, mégis rokon anyagot küldött. Egy épületet egy verssel és egy rövid esszét. Mindkettő épülésünkre szolgál :)

"Ha jól értettem kedves és szívhez szóló felhívásotokat a számomra „mámorító” munkánkról (épületünkről), akkor engedjétek meg, hogy mellékelten megküldjem a Csarnok téren megépült Meininger Szállónk két képét és a verset (Magyar táncok), ami talán érezteti azt a mámort, amit a ház tervezése és megvalósulása keltett bennünk… (Tervezők: Vadász Bence DLA és Miklós Zoltán építészek)."

MAGYAR TÁNCOK

(Hotel a Csarnoktéren)

Lomhán mozdul a ritmus

a beton szomorú köpenyében,

de egy víg táncra kilép

ma a zord, szigorú kalodából,

mintha a szél szelíden belekapna,

gyorsul a ritmus,

csattan az ostor ahogy feleselnek

egymást gyűrve vagy épp kisimítva az ívek,

hullámzó szalagok,

magyarok vaduló lobogása,

zászlókként ölelik az idő

meg a tér fura sarkát.

(Vadász Bence, 2019 06. 10. Pünkösd hétfő - Szentendre)

"Ha inkább a természet, bor és gyermekkor mámorát keresitek, - arra pedig elküldöm rövid írásomat, amely néhány éve született Badacsonyban, kicsit emlékezve gyermekkori szigligeti nyarakra is…"

Badacsony

Négy hét egy lapostetős beton dobozkában a Balaton és a lávahegy között, a domboldal eldugott zsákutcájában. Véletlenül sem vályog falak hűsében, nádtetős dunyha alatt, - nem tornácos parasztházban, - még csak nem is egy diófa árnyékában, egy omladozó pince előtt, - ahogy azt Móricka elképzeli. Hanem egy olyan, népi demokratikusan igénytelen kis kockaház emeletén, amelynek földszintjén ráadásul a gyerekmesék megsárgult lapjairól a badacsonyi dűnék valóságába átvergődött, gonosz boszorkány lakik.

És mégis.

Talán a régi nyaralók barátságos dohszaga, vagy a sok - évtizedek óta maszatos - gyerekkönyv kusza rendezetlensége a roskadozó polcokon, talán a szakadozott, bomló szélű szőnyeg felkunkorodó sarkai miatt?

Nem tudom.

De észrevétlenül megnyílnak a rég elfeledett titkos alagutak. És átcsordogál rajtuk a gyerekkor - színekkel, árnyakkal, hangokkal, de legfőképpen azokkal a múltbéli illatokkal. És bezárt, megvetemedett és bedeszkázott ablakok nyílnak egymás után a fásult agyszövet homályos zugaiban. A szőlősorok közt átfújó szellő zörgése, amit a gyümölcs illata kísér, - a rézgálic mérges kék színe és a bazaltoszlopok fakó szürkéje, - a fény vibrálása a tavon és a nádas megnyugtatóan erjedő, másnapos lehelete. A háttérben pedig időről időre lustán zötyögő vonatok közelednek és távolodnak. – monoton altatót zakatolva egy öregedő kisfiú füleibe.

És amint lecsukódik a szem, átszakadnak a gátak.

És megjelenik Szigliget, - a séták anyucival kézen fogva a Rókarántó kis kápolnájától le a szőlőtőkék között a strandig, - az életre keltett Maigret felügyelő hangja Básti Lala szőlő-lugasában, - Marton Laci bácsi borissza, vicces trágárkodásai, - színlelt délutáni alvások a vasbeton lábakon álló Preisich nyaralóban, - lázálom-kólintva ketten apámmal a mólón… És az utazások a gyönyörű, sötétkék Fiat 500-assal – IE 48-40 -,  az őrült, sikítozós előzések a zsúfolt balatoni országúton, a szédítő 110 km/órás sebességet is rendre túllépve . És a nagy vihogások, - a „Ki nevet a végén ?” partik életre-halálra, - a kiabálások és megint a vad, megállíthatatlan, bepisilős sírva-röhögés.

Egy majdnem tökéletes korszak, majdnem hibátlan percei.

Befejezett múlt.

Most én fogok kicsi és nagyobb gyerek-kezeket, - én kóborlok velük képzelt és valódi bazalt-kúpok között, - én próbálom megnevettetni Őket a vadonban.

Hátha…

6. Zádor Oszkár ugyancsak egy személyes érzést, pillanatot oszt meg velünk:

Széperdei Zsolt: Zalai dombok
 
Zalai dombok közt van a kicsi házam,
van ajtaja, ablaka, nincs is nagyobb vágyam.
Ajtómat, két szárnyat, szélesre kitárom,
jöjjön a vendég, szeretettel várom.
 
Zalai dombok közt van a kicsi kertem,
hej, hogy abban hányszor nyugalomra leltem.
Ablakom olyankor szélesre kitárom,
kinézek, pompázik az összes virágom.
 
Zalai dombok közt van nékem a hazám,
itt éltek a szüleim, Anyám és Apám.
Itt neveltek jóra, itt emberré váltam,
mikor csak tehettem én az erdőt jártam.
 
Zalai dombok közt zajlik az életem,
szeretném itt élni, amíg csak élhetem.
Gyönyörködni a tájban és benne minden fában.
Mert itt Zalában van a kicsi házam.
 
Családi birtok, 1936-ban épült vályog présház, benne 200 literes prés, két 500 literes hordó, saját kézzel felújítva, csodás környezetben, 1981-ben a nászutam színtere, két hét mámor!

Ők voltak a pályázatunk díjazottjai...érdekes, inspiráló változatosság...

Köszönjük Mindenkinek, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy reagált a felhívásunkra!

Fontosnak tartjuk, hogy a hétköznapok ne őröljenek fel bennünket, hogy megőrizzük a nyitottságunkat a világra, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat!

Reméljük legközelebb, más témában is számíthatunk az építész kollégák aktivitására, kreativitására, érzéseire!

Tutervai Mátyás

főszerkesztő