Szomorúan tudatjuk, hogy életének 85. évében elhunyt Kampis Miklós Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze.
Széles körű szakmai és közéleti tevékenységét folytatott, részt vett a Magyar Építész Kamara létrehozásában, az első elnökség tagjaként a gyakorlatban is segített útjára bocsátani köztestületünket, elnökként és tagként dolgozott a MÉK Felügyelő Bizottságában, tanácsaival, bölcs, iránymutatásával segítve az elnökségek munkáját.

KAMPIS MIKLÓS Kossuth-díjas építésztől, a Nemzet Művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjától 2020. március 21-én, szombaton 11:00 órakor veszünk végső búcsút Kaposvár Keleti temetőjében (Kaposvár, Mező u. 35.), a katolikus egyház szertartása szerint.

Vezette a Somogy Megyei Építész Kamarát, aktív szerepvállalásával segítette a régió és városa, Kaposvár építészetét, értékeinek megújulását, fejlesztését.

Alapítója és másfél évtizedig vezetője, majd tiszteletbeli tagja volt a Kós Károly Egyesülésnek, oktatott a Műegyetemen és a KKE Vándoriskolában. 2000–2011 között a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Akadémikusként az MMA Felügyelő Bizottságában dolgozott.

Kampis Miklós szakmánk meghatározó tanító, szervező és tervező egyénisége volt, közéleti tevékenysége a Magyar építészet számos területére hatott.

(fotó: MMA)

Kampis Miklós

(Budapest, 1935. november 14. – Kaposvár, 2020. február 25.)

a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar építész, a Kós Károly Egyesülés alapítója, igazgatója és örökös tagja.

Életpályája

Édesapja Kampis Antal művészettörténész.

1946–1949 között a sárospataki gimnáziumban tanult, majd technikumba került. 1954–1959 között végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán, majd 1966-1968 között a városépítés-városgazdálkodás szakmérnök szakot. Két évet a fővárosban a Buvátinál, majd 1961-től Kaposváron dolgozott, egészen 1986-ig a Somogytervnél, előbb építésztervezőként, majd vezető tervezőként és műteremvezetőként.

1986-1997 között a Kaposterv építésziroda tagja, elnöke. 1997 óta a K+K 2000 Építésziroda cégvezetője.

1965 körül, Makovecz Imre unszolására kezdett antropozófiával foglalkozni. Körülbelül tíz évig tanulmányozta az irányzatot az elérhető irodalom segítségével, majd a hetvenes évek közepétől stúdiumokat, tanfolyamokat szervezett. Közben a Somogyterv tagjaként a somogyi népi emlékek felmérésével, illetve a szennai falumúzeum fejlesztésének előkészítésével foglalkozott, így amikor 1970 körül megismerkedett Csete Györggyel és a Pécs csoporttal, a népi építészetben találták meg a közös nevezőt.

1976-ban a kezdeményezésére jött létre a Dél-Dunántúli Építész Stúdió, amely az állami tervezőirodák keretein túlnyúló, szabadabb együttműködésre adott lehetőséget. A 60-70 fős tagságban kaposvári, pécsi, szekszárdi és zalaegerszegi építészek voltak a meghatározóak. A Stúdiónak, amelyet később antropozófiai tanulmányaival együtt a Kós Károly Egyesülés közvetlen előzményeként értékelt, 1980-ig volt az igazgatója.

1983-ban Lőrincz Ferenccel, L. Szabó Tündével és Kovács Péterrel közösen tervezte legjelentősebbnek tartott munkáját, az új kaposvári köztemetőt, amely az 1987-es áttervezés ellenére nem épült meg. Kezdeményezésére alakították ki a kaposvári belváros sétálóutcáját, amely a maga idejében párját ritkító beruházás volt Magyarországon, illetve részt vett a város 1985-ben elfogadott rendezési tervének készítésében. 2001-ben Kossuth-díjat kapott, az indoklás szerint „példamutató várostervezői munkásságáért, a Kaposvár belvárosának emberi léptékű újjáalakítása érdekében kifejtett tevékenységéért”.

Az 1980-as évektől rendszeresen antropozófiai kurzusokat tartott, eleinte az 1981-ben Makovecz által alapított visegrádi építőtáborokban, majd a Magyar Építőművészek Szövetségének budapesti székházában. 1989-ben meghatározó szerepet játszott az organikus építészet művelőinek legfontosabb magyarországi szervezete, a Kós Károly Egyesülés létrehozásában, amelynek 2004-ig igazgatója volt (ekkor tiszteletbeli örökös tagnak választották). Közreműködésével jött létre az egyesülés Vándoriskolája, illetve a Szabadoktatási Kollégium. Hatvanadik születésnapját 1995-ben Gerében ünnepelte az egyesülés.

A rendszerváltást követően a szakmai közéletben is szerepet vállalt:

1997–2001 között a Magyar Építész Kamara elnökségének tagja volt, amelynek már megalakításánál is közreműködött. 2009-2019 között a MÉK FEB elnöke. 1997–2005 között pedig a Somogy Megyei Építész Kamara elnökeként dolgozott. 2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja. A kétezres években a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán oktatott „szerves építészet” tantárgy egyik előadója volt.

„Az organikus építészet esetében a térről és időről is (…) másként kell gondolkodnunk: lényiségnek kell felfognunk ezeket a filozófia nyelvén dolognak mondottakat. Az idő az ARCHÉK, az őskezdetek szubsztanciája, a tér pedig az ARCHANGELOS, az időről való híradást hordozók lényisége. Az idő születése belső szemlélet, a téri külső a megszületett időben való visszatükröződés eredménye. Ennek ismerete nélkül mint az idő, mind a tér halott fogalom, amelyből élő építészet, élő kultúra nem születhet.” (Kampis Miklós: A szerves építészetről)

Díjak, elismerések

• Magyar Építőművészek Szövetsége-plakett (1978)
• Kós Károly-emlékérem (1995)^[8]
• Kossuth-díj (2001)
• A Nemzet Művésze (2018)

Ismert munkák

• 1965. A ruhagyár irodaháza, Kaposvár
• 1968. Tervező vállalat irodaháza, Kaposvár
• 1973. Családi házak, Kaposvár
• 1973. Művésztelep, Kaposvár (Papcsik Jenővel)
• 1980-81. Tetőtér-beépítés, Kaposvár (Gáts A. – Szabó T. – Varga Á. – Juhász T.)
• 1980-83. Új köztemető, Kaposvár (terv, 1987-ben átdolgozva, Lőrincz Ferenccel, L. Szabó Tündével, Kovács Péterrel)
• 1985-89. Városrendezési terv, a belváros rehabilitációja, Kaposvár (Lőrincz Ferenccel, L. Szabó Tündével, T. Sziklai Judittal)
• 1989. Erdészház, Kaposvár-Ropoly

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kampis_Mikl%C3%B3s