Böhönyei Jánosra, a MÉSZ egykori és örökös tiszteletbeli elnökére emlékezik Patonai Dénes:

Elment a Szövetség másik nagy öregje.

A Szövetség két Tiszteletbeli Elnöke, Borvendég Béni után, 2019 november 16-án elhunyt Böhönyei János is, a Szövetség két cikluson keresztül szolgáló meghatározó személyisége. 94 éves volt.
De ki is volt tulajdonképpen ez a szerény, önmagát mindig háttérben tartó férfiú, a maga szikár testtartásával, észrevétlen jelenlétével, ahol az építészetről, az építészet, képviseletéről volt szó, fáradhatatlan munkabírásával, erkölcsi tartásával.
1925-ben született, Kaposváron, BME-n diplomázott, az Ipartervben, majd a TTI-ben dolgozott, közben Goldfinger irodájában, 1964-65-ben Angliában volt ösztöndíjas. Ez a korszak meghatározó volt mind szakmai, mind emberi fejlődésében. Megismerkedett az angolszász világ hazaitól eltérő szokásrendjével, melyről sok anekdotával fűszerezett történetet mesélt szűkebb környezetének. De meghatározó volt az angol nyelvtudás képességének elsajátítása miatt is, melyet jól kamatoztatott később a Szövetség érdekében. Sorosan vett tervezői karrierje több nagyobb ipari létesítmény felépülte után, az építőipari tipizálás problematikája felé fordult, melyet amerikai tanulmányútja során a tipizálás teljesen más felfogása során szerzett tapasztalatai csak megerősítettek, könyvben, cikkben és számos előadás során prezentált. Nem véletlen tehát a TTI-ben való szakmai útjának folytatódása. Ezen erőfeszítéseinek elismeréseként 1990-ben az MTA építéstudományok kandidátusává választották.
Tudását mindig megosztotta a környezetével és a következő generációval.
Volt a Mesteriskola tanára, a Mérnöktovábbképző Intézetben előadó és a BME-n címzetes egyetemi tanár.
De belső énje mindig az építészet átfogó képviselete felé vonzotta. Számára az építészet mindig egy egységes alkotói tábort alkotott, mely külön személyiségekből áll. Ezek különbözősége tette színessé és érdekessé, forrasztotta szövetségbe a mégoly szélsőségesen ellentétes pólusokat is, alkotta az Építészek Szövetséget, mely korában az ellenzékiség megtestesítője volt. Ebben is meg tudta tartani azt az egyensúlyt, mely nem robbantotta szét a szervezetet. A MÉSZ alapító tagjaként, végigjárta a különböző fokozatokat, vezetőségi tagként, majd elnökségi tagként a Szövetség főtitkára, a Külügyi Bizottság Elnöke, majd a Magyar Építész Szövetség Elnöke lett.
Építész képviseleti értékteremtő képességét nem csak idehaza, hanem már 1967-től az Építészek Nemzetközi Szövetségében /UIA/ is kamatoztatta, a lakásépítési, építésiparosítási bizottságában. 1978-ban az UIA Tanácsának tagja lett, majd az UIA II régió Elnöki tisztét töltötte be. Mindmáig ez a legmagasabb tisztség, melyet magyar küldött betöltött az UIA-ban.
Fáradhatatlanul munkálkodott a magyar és nem magyar építészek szakmai kompetenciájának elismertetése érdekében, hazai és nemzetközi relációban.
Idehaza a kamarai törvény létrejöttéig a “kvázi kamara” és a Szövetség szétválasztási folyamatában működött közre, megtoldva Elnöki periódusát egy évvel, amíg a valós Kamara létre nem jött.
Nemzetközi relációban az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának Építész Csoportjában képviselte hazánkat.
Ennyi szakmai és közéleti szereplés természetesen számos értékes elismerésben nyert jutalmat. Megkapta a Magyar Köztárság Érdemrend Tisztikeresztjét, a Schinkel érem arany fokozatát, Kotsis Iván Emlékérmet.
Két elismerésére volt legbüszkébb, az Ybl Miklós díjra, melyet az építészek legrangosabb elismerésének tartott, valamint a Herder-dijra, melyet az építészet, mint művészet, elfogadtatásáért egy életen keresztül kifejtett munkásságának elismerésének érzett. Külön öröm volt számomra, hogy erre a nemzetközi díjra visszavonulása alkalmából személyesen terjeszthettem fel és hogy azt meg is kapta.
Ennyi hivatalos adat összegzése után engedjék meg, hogy egy pár személyes emléket osszak meg Jánosról az emberről.
Jánost még az Ipartervi korszakában ismertem meg, és bár a főmérnöki-beosztott tervezői pozíció nem volt egyenlő, bármilyen problémával kapcsolatban kerestem, mindig segítőkészen állt a kérdéshez és mindig megtaláltuk a megoldást.
Ezért amikor egy viharos korszakban vettem át a Magyar Építőművészek Szövetségének Elnöki tisztét, felkértem, hogy a nagy nemzetközi tapasztalatára tekintettel Szövetség Külügyi Bizottságát vezesse. Bár már fáradt a sok vitás kérdés állandó kezelésébe, melyet akkor az önállósodó kamara jelentett, tisztán képviselte azt az elvet, hogy a kamara az építészek, a szövetség pedig az építészet képviseleti szerve. Közös együttműködésünk alatt sok pozitív élményben volt részünk, az UIA 50-ik Lausanne-i jubileumi Közgyűlésétől kezdve, ahol Pierre Vágó is még személyesen részt vett, a pekingi UIA Közgyűlésen át, mely még Kina robbanásszerű fejlődése előtt volt, és melyen a magyar kiállítási anyagot a repülővel való megérkezés után hajnalban a saját kezünkkel állítottuk ki.
Ez csak két ízelítő volt János kollégalitására, no meg az akkori pénzügyi adottságokra.
Még egy apró, de rá jellemző epizód jut eszembe személyiségével kapcsolatban: Minden esetben amikor találkoztunk, apró fejbiccentéssel és “Sir” megszólítással üdvözölt, mely egyben jelentette a megszólítást és az egymás iránti tisztelet jelzését is. No meg azt a kitörölhetetlen hatást, melyet fiatalkori életére az angliai tartózkodás jelentett.
E korszak lezárulta után János fokozatosan visszavonult és csak időnként lehetett rávenni, hogy egy- egy ünnepi alkalom esetén belátogasson a Szövetségbe.
Személyében egy nagy formátumú, a közösségi életért elkötelezett, MAGYAR ÉPÍTÉSZ és ÉPÍTŐMŰVÉSZ SZÖVETSÉG megvesztegethetetlen és kérlelhetetlen örökös Tiszteletbeli Elnökét vesztette el, ŐRÖKRE.

János, nyugodj békében

Patonai Dénes DLA
MÉSZ volt elnöke
Ybl-Csonka Pál dijas
építészmérnök
Professzor Emeritus