Építészet és ízlés a 19. századi iparosoktatásban c. kiállítás

Válogatás a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény (MKE – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium) építészeti rajzaiból, könyvritkaságaiból, mintalapjaiból és gipszmodelljeiből

2018. március 13 – június 24.

BTM, I. emeleti kiállítótér

Kurátor: Katona Júlia

Társkurátor: Nagy Barbara

A kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központ 2015-ös, Akik Budapestet építették című tárlatának és a párizsi Magyar Intézet 2017-es, Ceux qui ont construit Budapest című kiállításának a Budapesti Történeti Múzeum Metszettári kiállítóterére adaptált változata. A jelenlegi kiállításon az előző válogatások mellett kiemelt szerep jut a budapesti Millenniumi Földalatti építkezés Klösz György-féle fotódokumentációjának.

Budapest az Osztrák-Magyar Monarchia idején (1867–1918) vált világvárossá. Mai, historizáló és szecessziós városképi arculatát a 19. század utolsó harmadában és a századforduló időszakában nyerte el más európai fővárosok, többek között Bécs és Párizs mintáját követve.

A budapesti Millenniumi Földalatti Vasút a kontinens első földalatti vasútvonalaként nyílt meg 1896-ban. A földalatti vasút építkezése 1894-ben kezdődött, amelyet 1896. május 2-án Ferenc József nyitott meg a magyar állam ezeréves fennállását ünneplő Millenniumi Ünnepségek keretében. A földalatti vasút a pesti Belvárost kötötte össze a Városligettel, a Millenniumi Ünnepségek fő helyszínével. Nyomvonala a főváros fő sugárútja, az 1870-es években kiépült Andrássy út alatt fut. Az 1876-ban átadott Sugárút (1885-től Andrássy út) reprezentatív, neoreneszánsz paloták sorából áll, amit olyan jelentős középületek tagolnak mint az Operaház (1875–1884, építész: Ybl Miklós), a Régi Zeneakadémia (1877–1879, építész: Láng Adolf), a Régi Műcsarnok (1876–1877, építész: Láng Adolf) és a Mintarajztanoda épületei (1875, építész: Rauscher Lajos) (ez utóbbi kettő jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetemnek ad helyet). A Millenniumi Földalatti Vasút fotódokumentációját a német származású Klösz György (1844–1913) fényképész és műterme készítette, amelyből összesen négy változat maradt fenn különböző budapesti közgyűjteményekben. Az itt kiállított album 15 eredeti papír pozitívot tartalmaz, amely az Andrássy út távlati felvételein kívül a metróállomások már elpusztult épületeit is dokumentálja (Gizella tér, Deák Ferencz tér, Operaház, Octogon tér, Aréna út).

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a főváros szerkezetét meghatározó urbanisztikai koncepció, a köz- és magánépületek stílusa, az építész- és az iparosképzés egyaránt európai mintára szerveződtek. A kiállítás a várost fizikailag építő iparosok szempontjából mutatja be Budapest történetének ezen időszakát. Az építészethez köthető iparágak iparosainak és iparostanoncainak (ácsok, asztalosok, bádogosok, díszítőfestők, díszítőszobrászok, építészeti rajzolók, épületlakatosok, kőfaragók, kőművesek) művészi szintű rajzi képzése ebben az időszakban a Budapest Székesfővárosi Iparrajziskolában (1886–1946) zajlott. Ennek során, hasonlóan a korabeli építészképzés gyakorlatához, gipszmintákat, külföldi építészeti könyveket és különféle sokszorosító technikával (litográfiai eljárások, fotómechanikai eljárások) készült mintalapokot alkalmaztak az oktatásban.

A kiállított eredeti grafikai anyag nagy részét az 1870-es évek és az 1910-es évek között született építészeti rajzok alkotják, amelyek egységesen, kiállítási célra készült albumokba ragasztva maradtak fenn. Ebben az időszakban több építészeti szakosztály is működött az Iparrajziskolában, amelyek irányítása az elsősorban urbanisztikai tevékenységéről ismert Palóczi Antal építész-tanár nevéhez fűződött, aki több mint 30 éven keresztül, 1879 és 1911 között oktatott építészeti rajzot. Válogatás látható továbbá a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény Régi Könyvgyűjteményének 19. századi építészeti könyvei és műlapjai közül, amelyek az 1920-as években a Budapest Székesfővárosi Iparrajziskola Iparoktatási Szakkönyvtárának részét képezték. Ezeket egészítik ki a Gipszmásolat- és Szoborgyűjtemény eredeti építészeti gipszmodelljei, amelyeket az 1900-as évek elején öntöttek, és a Budapest Székesfővárosi Iparrajziskola egykor mintegy 1.900 darabot számláló oktatási célú gipszgyűjteményének részét képezték.