A MÉK Elnöksége
egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
1/2007. (I.12.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége felkéri a Jogi Bizottságot, hogy készítsen előterjesztést
az Építőművész, a Restaurátor, a Műszaki ellenőr, és a Felelős műszaki vezetői
Tagozat létrehozásával, és a nem kamarai tagok névjegyzéki csatlakozásával
kapcsolatban. Készítse elő a 2007. évi küldöttgyűlésre a vonatkozó
alapszabály-módosítást.
A MÉK Elnöksége
egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2/2007. (I.12.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a kamarai törvény 29.§. (3)
bekezdése alapján hatályon kívül helyezi az I. fokú határozatot és
helyreállítja Karácsony István és Karácsony Istvánné kamarai tagságát.
A MÉK Elnöksége
egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
3/2007. (I.12.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy 2007. évre Dr. Szily Imre Balázs, Fátray György és Tóth László építészeket jelöli ki, hogy a SZIE-Ybl Miklós Építéstudományi Karon a műszaki ellenőri képzés vizsgabizottságában a MÉK képviselőjeként közreműködjenek.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
4/2007. (I.12.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy támogatja a Joint Venture Szövetség
felhívását.
A MÉK Elnöksége
egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
6/2007. (I.26.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a Táj-
és kertépítészeti tagozat delegáltjával, Lázár Tiborral kiegészíti a Tervezői és
Szakértői Jogosultsági Vizsgabizottságot.
A MÉK Elnöksége
egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
7/2007. (I.26.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy felhatalmazza a kiselnökséget, hogy
bízza meg a Műszaki ellenőri jogosultsági vizsga szakmai elnökét, indítsa be a
munkát és állítsa fel az önálló Műszaki ellenőri jogosultsági vizsgabizottságot
és egyúttal az e tárgyban meghozott 5/2007. (I.12.) sz. Elnökségi határozatot
törli.
A MÉK Elnöksége
egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
8/2007. (I.26.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a
Kormányzati negyed tervpályázat zsűrijébe Tétényi Évát, Sylvester Ádám DLA-t és
Kóris János DLA-t delegálja.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
9/2007. (II.9.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége az alábbi személyek díjazására tesz javaslatot a
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felé:
Forster Gyula díjra javasolja:
Sedlmayr Jánosné Beck Zsuzsa, Sisa Béla, Tóth Tamás, Olajos Csaba
Forster Gyula emlékérem díjazottjának javasolja:
Bende Csaba, Illy Luca, Merhán Orsolya, Rébay Lajos
Schönvisner István díjra javasolja:
Dr. Zsidi Paula, Láng Orsolya
Schönvisner István emlékérem díjazottjának javasolja:
Bencze Zoltán, Dr. Budai Aurél, Herling Zsuzsanna, Wierdl Zsuzsanna
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
10/2007. (II.9.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a Településrendezési Vezető
Tervezői Szakmai Minősítő Bizottság (TTMB) elnökéül Berényi Máriát, tagjainak
S. Vasi Ildikót, Zambó Teréziát, Zsemberi Istvánt, Koszorú Lajost, póttagjainak
dr. Nagy Bélát és dr. Németh Ivánt jelöli ki.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
11/2007. (II.9.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a Területrendezési Szakmai Minősítő Bizottság (TRMB)
elnökéül Paksy Gábort, tagjainak Schuchmann Pétert, dr. Tóth Zoltánt, dr. Csima
Pétert, dr. Gerzanics Annamáriát és póttagjainak dr. Gajdos Istvánt, S. Zlamál
Ilonát, dr. Csemez Attilát, Borbély Saroltot, Keresztes Sándort jelöli ki.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
12/2007. (II.9.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a Központi Tervtanács tagjainak az alábbi személyeket
javasolja: Dévényi Sándor DLA, Gunther Zsolt, Jankovics Tibor, Makovecz Imre,
Eltér István, Schwarczuk Ágnes, Noll Tamás, Ruttkay M. Gyula, Fodróczy József,
Koller József, Boros Pál DLA, Bán Ferenc, Palánkai Tibor, Bodonyi Csaba DLA,
Borbély Lajos, Ferencz István, Puhl Antal DLA, Alföldi György, Bálint Imre DLA,
Tarnai István, Dely György, Rudolf Mihály, Koczor György.
A MÉK Elnöksége 5 igen és 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot
hozta:
13/2007. (II.20.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a 2006. évi terv, beszámoló és 2007.
évi tervezet költségvetési táblázat egyes sorainak magyarázatát mellékletekben
kell megtenni, nem ugyanazon táblázaton belül újabb oszlopokkal.
A MÉK Elnöksége 5 igen és 4 nem szavazat mellett az alábbi határozatot
hozta:
14/2007. (III.2.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy felkéri a Jogi Munkabizottságot,
vizsgálja meg a tagozati tagdíj bevezetésének lehetőségét.
A MÉK Elnöksége 7 igen és 2 nem szavazat mellett az alábbi határozatot
hozta:
15/2007. (III.2.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a kamarai költségvetés tagozati költségterv sorait
elfogadja.
A MÉK Elnöksége 5 igen és 4 tartózkodás mellett az alábbi határozatot
hozta:
16/2007. (III.2.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a MÉK és a Kht költségvetési
beszámolóját és tervezetét a megbeszélt módosításokkal kiküldi a területi
kamarák részére.
A MÉK Elnöksége 7 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett az alábbi
határozatot hozta:
17/2007. (IV.03.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége az elnökségi ülésen elhangzott módosításokkal a MÉK
költségvetését elfogadja.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
18/2007. (IV.03.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A küldöttgyűlés után a MÉK Elnökségének ülésére előterjesztés készül a
Területi Elnökök Testületével és a tagozatokkal kapcsolatban.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
19/2007. (IV.03.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a rehabilitációs szakértői
jogosultságot javasolja a minisztérium részére létrehozni, illetve kérni fogja,
hogy a 104/2006. (IV.28.) sz. Korm. rendelet kerüljön kiegészítésre a
restaurátorok miatt.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
20/2007. (VI.15.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy Olajos Csaba főépítészt javasolja az
Év főépítésze díjra.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
21/2007. (VII.04.) sz. Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy felkéri
Dévényi Sándor DLA elnökségi tagot, hogy az energiatudatos építés szemszögéből
vizsgálja meg a minta tervdokumentációk ügyét.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi
határozatot hozta:
23/2007. (VII.04.) sz. Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy az év
főépítésze címre Olajos Csabát, a Pálóczi Antal díjra S. Vasi Ildikót és
Rosivall Ágnest jelöli.
A MÉK Elnöksége 5 igen szavazat és 1
tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:
24/2007. (VII.04.) sz. Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége az Észak-Alföldi tervtanácsba az alábbi építészeket
javasolja:
Pazár Béla, Vincze László, Zsuffa Zsolt,
Sylvester Ádám DLA, Borsay Attila, Ferencz Marcell, Ferencz István DLA, Bodonyi
Csaba DLA, Kulcsár Attila, Rudolf Mihály, Dely György, Bán Ferenc.
A MÉK Elnöksége 5 igen szavazat és 1
tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:
25/2007. (VII.04.) sz. Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a névjegyzék vezetésével kapcsolatosan a következő
határozatot hozta: az Építész Kamara névjegyzékének vezetését saját rendszer
létrehozásával tartja elképzelhetőnek, melyet a MÉK fog össze.
A MÉK Elnöksége 5 igen szavazat és 1
tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:
26/2007. (VII.04.) sz. Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy az egységes elektronikus
nyilvántartási rendszer kidolgozása után tér vissza a tagkártyára bevezetésének
ügyére.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
27/2007. (VII.04.) sz. Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
29/2007. (IX.26.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége az Ybl-díj bizottságba az alábbi építészeket javasolja:
Ferencz István DLA, Nagy Tamás DLA, Pazár Béla.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
30/2007. (IX.26.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a Pro Architectura-díj bizottságba az alábbi építészeket javasolja:
Rudolf Mihály, Koller József, Zsuffa Zsolt.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
31/2007. (IX.26.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége a Kós Károly-díj bizottságba az alábbi építészeket javasolja:
Krizsán András, U. Nagy Gábor.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
32/2007. (X.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy korábbi véleményét megváltoztatja, és a szükséges szabályzat-módosítások miatt 2007. december 14-ére
küldöttgyűlést hív össze.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
33/2007. (X.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a Zala Megyei Építész Kamara által hozott 043/2006. számú, 2006. február 17-én kelt elsőfokú
határozatot megváltoztatja és az ügyben új másodfokú határozat meghozatalával F.Á. kamarai tagfelvétele mellett dönt.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
34/2007. (XI.16.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége úgy határozott, hogy a küldöttgyűlésre az Alapszabály, a Pénzügyi Szabályzat és a Tagfelvételi Szabályzat módosításának
előterjesztését az Elnökségi ülésen megbeszélt módosításokkal kiegészítve küldi ki a küldöttek részére.
A MÉK Elnöksége 5 igen és 1 nem szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:
35/2007. (XI.16.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége az alábbi elvi állásfoglalást adja ki:
A "Budavár-Dísz tér 17." tervezési területén csak nyilvános tervpályázat lefolytatását követő közbeszerzési eljárás keretében nyertesnek
hirdetett tervezőtől és terve alapján lehetséges a tervezői szolgáltatást megrendelni és elfogadni, vagy új tervpályázati program alapján
új tervpályázat keretében kell kiválasztani a tervezőt.
Utolsó módosítás időpontja: 2008-02-13 20:45:42
Cimkék: elnökség, határozat;
Megtekintések száma: 13843
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=436