A Kocka Művészeti Egyesület és MOKKA Alkotócsoport várja jelentkezőket a MOKKA 13 című kiállítás utolsó napján megrendezésre kerülő worksopra és a kiállítást záró rendezvényre.
A Egyesület és az Alkotócsoport célja, hogy az érdeklődők számára bemutassa az Egyesület több mint egy évtizedes tevékenységét, módszereit és megvalósult projektjeit, erősítse ezáltal azokat az oktatói és nevelői elképzeléseket, amelyek a művészeti nevelést és a közös alkotófolyamatokat helyezik előtérbe.
A MOKKA 13 című kiállítás és a műhelynap fókuszában az a törekvés áll, hogy bemutassuk és támogassuk azokat az alkotói és oktatói elképzelések, amelyek aktív szerepet vállalnak a generációk közti párbeszéd erősödésében és kibontakoztatásában.
A program célkitűzései:
- Alkalmat teremtünk a közös alkotás és a részvételi alkotói folyamatok megismerésében és kipróbálásában, megadjuk a nézőpontváltás lehetőségét.
- A résztvevőknek közvetlen tapasztalatot nyújtani a közösségi alkotás és gondolkodás erejéről.
- Gyakorlati példákkal bemutatjuk, hogy a művészet segítségével folytatott generációk közti párbeszéd képes a közösségeket megerősíteni és az egyéni célokat megvalósítani.
A workshop vezetői Kocka Művészeti Egyesület és a MOKKA Alkotócsoport tagjai, valamint a csoporttal együtt dolgozó művészek, szakemberek: A Kocka Művészeti Egyesület és MOKKA Alkotócsoport 2002 óta magas szakmai színvonalon, elismerten működő, helyi és regionális projekteket lebonyolító művészeti műhely. A MOKKA aktív szerepet vállal a művészeti nevelés módszereinek kidolgozásában és formálásában, a közös alkotófolyamatok elindításában. A MOKKA folyamatosan keresi a szakmai kihívásokat, melyek során tagjai és a programok résztvevői különféle területekről érkező alkotókkal dolgozhatnak együtt.
Akiket várunk:
Pedagógusok, neveléssel foglalkozó szakemberek és szülők jelentkezését várjuk, akiket érdekel a közös munka és gondolkodás, szeretnék megismerni és kipróbálni a közös alkotófolyamatokat. A workshop tervezett létszáma 20 fő.
Kérjük, hogy a részvételi szándékot e-mail-ben jelezzék erre a címre: mokkagyor@gmail.com
Részvételi díj: 1800 Ft. A részvételi díj befizetése a workshop napján, a helyszínen történik.
A MOKKA műhelynap és a kiállítászáró délután részletes programja:
Művészeti workshop pedagógusok, neveléssel foglalkozó szakemberek és szülők részére
IDŐPONT: 2015. 11. 14. szombat 9.00 órától 14.30 óráig
HELYSZÍN: Gyermekek Háza - 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 23.
PROGRAMVEZETŐ: Váray Ibolya Anna
PROGRAM:
9.00-9.30 regisztráció
9.30-9.45 köszöntő – vezetik: Szalay Katalin és Váray Ibolya Anna
9.45-10.15 bemutatkozás és műhelyválasztás - vezetik: Szarka Fedor Guido és Cseh András
10.15-13.00 műhelymunka
13.00-13.30 kávészünet
13.30-14.30 műhelymunkák bemutatása és kerekasztal beszélgetés – vezetik: Szarka Fedor Guido, Cseh András és Váray Ibolya Anna
MŰHELYEK
Építés, mint tanulás - vezeti: Cseh András DLA, építész
A játék létigény - vezeti: Szarka Fedor Guido, grafikusművész
JELENTKEZÉS:
E-mail címünk, ahová a jelentkezéseket várjuk: mokkagyor@gmail.com
Részvételi díj: 1800 Ft.
FINISSZÁZS a MOKKA 13 kiállítás zárórendezvénye
16.00 órakor MOKKA 13 kiállítászárója
A kiállítászárón közreműködnek:
Váray László gitár, ének
N. Mészáros Júlia művészettörténész
Bódis Beatrix művelődésszervező, a MOKKA alapító tagja
Törőcsik Katalin iparművész, a KOCKA Művészeti Egyesület titkára, a MOKKA alapító tagja
Várjuk szeretettel munkatársainkat, segítőinket, résztvevőinket, a táborlakókat, a „mokkásokat”, és bárkit, aki valamilyen módon kötődik a MOKKÁ-hoz! Gyertek és ünnepeljétek velünk ezt a nem kerek évfordulót!
PARTNEREINK:
Gyermekek Háza (9021 Győr, Aradi vértanúk útja 23.)
Kocka Művészeti Egyesület
Széchenyi Egyetem Épülettervezési Tanszék, Építész Műteremház
Győr-Moson-Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
Eská Kézműves Műhely
MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület
Terasz Csoport
Miabaró
Utolsó módosítás időpontja: 2015-11-10 16:29:21
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 14824
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43142