2015. május 29. Párbeszéd háza

Május 29-én jelen lehettem a Forster Központ által szervezett kerekasztal rendezvényen, amelynek súlyozott témája a közösségi tervezés volt. Soós Gábor főosztályvezető és Bodorkós Barbara vezették a beszélgetést és a referátumokat. A tagtársak számára szeretném ismertté tenni, mivel sok hasznos inspirációt nyerhetünk. A rendezvény szervezőjétől kaptuk meg a közlési engedélyt, amelyet gyümölcsöző együttműködés jeleként is értékelhetünk.

Dr. Vukov Konstantin
tagozati elnök

Az országban sok száz, a Balatoncsicsói plébániaépülethez hasonló, évtizedek óta elhagyatott megmentendő műemléképület van. Hogyan lehet úgy felújítani ezeket, hogy az értékeket megőrizve a helyi gazdaság, az ott élők és a természeti környezet is egyaránt jól járjanak, és az épület hosszú távon fennmaradjon? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk szakemberekkel a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ által szervezett kerekasztal beszélgetésen, 2015. május 29-én, a Párbeszéd Házában.
A „Kulturális örökség gazdasági és társadalmi hatásainak feltárása” (REVEAL) című, a Norvég Alap által támogatott projekt keretében építészek, műemlékvédelmi szakemberek, hatósági előadók, vállalkozásfejlesztési szakember, területfejlesztők, valamint közösségfejlesztők jelenlétében együtt gondolkodtunk az örökséggazdálkodás új és lehetséges irányairól.

A vitaindító előadást Déry Attila, Ybl-díjas építész tartotta, Múlt–műemlék–mítosz címmel. Előadásának két fontos gondolata, hogy egy épület értékét nem érdemes önmagában vizsgálni, kizárólag a hozzá kapcsolódó történeteken keresztül válik az érdekessé és értékessé a társadalom számára. A múltról való „idealizált” képünk, így az épületet meghatározó történetek, a múltkép, a múltértékelésünk is állandóan változik nemzedékről nemzedékre, vagyis nem beszélhetünk abszolút értelemben történeti értékekről. A műemlékvédelemben nem csak az a fontos, hogy mit mutatunk meg, de legalább ilyen fontos az is, amit eltakarunk, mert nem egyezik az „elképzelt múlttal”.  Ezt egy kicsit továbbgondolva „a műemlékvédelem nem tudomány, hanem szolgáltatás”. És mint ilyennek az „értékadás rendszerét” kell kidolgoznia. Az értékadás fontos része a használati érték meghatározása. Ennek csak egy része azonban a gazdasági értékadás pl. a felmerülő többletköltségek (a jogszabályi követelmények teljesítéséből származó többlet felújítási költségek kompenzálása, akár ingatlan árának csökkenése) kompenzációján keresztül (ÁFA visszatérítés, pályázati lehetőségek). A másik, ennél talán még fontosabb része a társadalmi értékadás, a műemlék társadalmi elfogadottságának növelése, vagyis az, hogy az emberek a „maguk hiúságára” tegyenek rendbe műemléképületeket. A rendezvény további részében az előadások mindegyike tartalmazott olyan elemet, amely ezt a fajta értékadási rendszert segíthet kidolgozni. Déry Attila honlapja: http://www.attiladery.hu/.

Jankovics Norbert a művészettörténész, régész, a Forster Központ munkatársa az épületkutatás folyamatát mint alkalmazott tudományt mutatta be, két kutatás – a hatvani Grassalkovich kastély ICOMOS díjjal elismert felújítása, valamint az Apácatornai templom helyreállítása – példáján keresztül. A műemlékek felújítása során kiemelte azt a pontot, ahol az új funkciók adása történik, hiszen az kapcsolja vissza az épületet a közösséghez. „Csak a saját (helyi) közösségtől lehet azt elvárni, hogy a műemléket fenntartsa”. A kutatónak az a feladata, hogy segítsen elvégezni ezt a munkát a közösségnek, ez az egyetlen módja annak, hogy az épületek fennmaradjanak. Így a kutatási fázis, ami egy elvi, szellemi munka és a kutató szakmai álláspontját tükrözi, némileg elválik a végeredménytől; a hiteles helyreállítás mindig kompromisszum eredménye. A két említett kutatás és felújítás során mindvégig szoros kapcsolatban álltak a megrendelővel és egyéb helyi szereplőkkel. Rendszeresen tartottak körbevezetést az érdeklődők számára is. A helyi szereplők, a kutatók, a műszaki szakemberek és a hatóságok együtt gondolkodtak egy kompromisszumokra törekvő, iteratív folyamatban, és ez biztosítja a kutatási folyamat hitelességét is. A kérdésekre válaszolva kiemelte azt a tapasztalatát is, hogy a nagyközönség sokszor idegenkedve fogadja a múlt formáinak ötvözését modern anyagokkal, ezért nem tartja előremutatónak egyszerre több kutatási réteg bemutatását, a „neoavantgardizmust” a nagyközönség számára. A kutató szakmai véleménye pedig, bár csak javaslatokat tesz a jelenlegi engedélyezési rendszerben, a hatóságoknál sokat nyom a latba, hiszen amit leír, az alapján állítja ki az építésügyi hatóság a határozatát.
Jankovics Norbert aloldala http://www.forsterkozpont.hu/tudomanyos-tevekenyseg/aktualis-kutatasok/jankovics-norbert/704

Vasáros Zsolt építész (BME Építészmérnöki Kar–Narmer Építészeti Stúdió) Devecser és Rudabánya településéről hozott két, „különös” fejlesztés esettanulmányt. Különös, mert számtalan olyan hajmeresztő eleme van, amely a különféle örökségek megőrzését veszélyeztetheti. A devecseri felújítás kiindulópontja a vörösiszap katasztrófa utáni identitáskeresés volt/lehetett volna. Az „Elveszett uradalom” címmel készültek látványtervek az Eszterházy uradalom-együttes, azon belül is egy sokak által nem túl kedvelt, ám annál több lehetőséget magában rejtő magtár megmentésére, ahol a régi funkciójához kapcsolódva vásárcsarnok, illetve kiállítóhelységek kaptak volna helyet. A felújítás előkészítése során hihetetlen helyekről (helyi lakos titkos zöld bőröndje, ideiglenes illemhely, padlás stb.) kerültek elő értékes Eszterházy levéltári anyagok, kerámiák, stb. A felújítás első üteme befejeződött, ám az sajnos egyelőre nem kapott újabb támogatást. A Penny és a Tesco áruházlánc újabb bővülési kísérletei is veszélyeztethetik még az értékmegőrzési terveket. Rudabányán az ipari és természeti örökség együttes bemutatására készültek tervek a Borsod2050 program keretében (www.borsod2050.hu), doktoranduszok bevonásával. Itt már szerencsésebbek voltak a kapcsolódó pályázatok, elindult a kivitelezés, valamint szélesebb körű helyi társadalmi támogatást is sikerült szerezni.

Sain Mátyás tervező, elemző (Lechner Tudásközpont) a Budafok belvárosában zajló közösségi tervezési folyamatot mutatta be. A társadalmasítás és a közösségi tervezés egy lényeges motivációs különbségére hívta fel a figyelmet. A társadalmasítást különösképpen senki sem szeretné, sokszor csak az európai uniós pályázati elvárások között szerepel, hogy a már kidolgozott fejlesztési/felújítási tervet be kell mutatni és egyeztetni szükséges az érintettekkel. A folyamat merevsége és az előírt határidők kötelező betartása már szinte adja, hogy bár könnyű ledokumentálni, ez a folyamat nem igazán hiteles és motiváló a résztvevők számára. A közösségi tervezés a társadalmasítással szemben egy közös tanulási folyamat, amelybe már a tervezési és döntéshozási folyamat legelején bevonják az érintetteket. A folyamat jelentősen sérül, ha korlátok közé kényszerítik, és lényege a rugalmasság, a folyamatos újratervezés és finomhangolás. „A közösségi tervezés egyik alapvető kritériuma és feltétele, hogy valaki, valakik azt nagyon akarják”.
A budafoki belvárosi tervezés kezdetben a Promontorium Polgár Casino szívügye volt, amely egy több éve meglévő helyi társadalmi szerveződés, civil szervezet. A Casino az általa képviselt ügyekhez szeretett volna még szélesebb társadalmi bázist teremteni, ugyanis évek óta hiába próbált hatást gyakorolni a mindenkori kerületi vezetésre, hogy Budafok használja ki a múltjában és elsősorban is a belváros építészeti örökségében rejlő potenciált. A kerület vezetése a közösségi tervezési folyamat elindulásáig úgy tűnt, hogy egy kéretlen véleményezőt látott az egyesületben.
A közösségi tervezés fórumain és műhelymunkáin többek között a nemzetközi gyakorlatban is bevált ötletbörzét alkalmazták; a „vezetői kerekasztalra” összehívottak a városrész értékeiről, valamint a fejlesztendő területekről közösen ötleteltek (és nem már meglévő anyagról mondtak véleményt). A módszertan pedig követte a szokásos alkalmazási kereteket, azaz mindenki egyforma módon és mértékben kapott lehetőséget az ötleteinek felsorolására (a polgármester és a helyi lakos egyenlő súllyal van jelen a folyamatban), az elhangzottakat pedig a facilitátor a résztvevők számára azonnal látható módon a falon, flipchart papíron rögzítette. Az erőforrások közös összeírása átbillentette a résztvevőket a kezdeti félelmeken és politikai ellentéteken és egymás meggyőzése helyett a közös célokra került a hangsúly. Az, hogy a városrész megítélésében nem voltak lényeges eltérések segítette a konszenzus kialakulását; világossá vált tehát, hogy az érdekek gyakorlatilag egyeznek. A közös gondolkodás során a mintegy 50 fős létszám sem volt akadály. A projekt sikerességét pedig jól mutatja, hogy az önkormányzati választások után a Casino által tett javaslatok szinte észrevétlenül beépültek a kerület hivatalos programjába.

• A projekt részletes bemutatása a Promontorium Polgári Casino honlapján: http://www.promontoriumcasino.hu/kozossegi-tervezes-belvarosi-ter/
• A munka zárótanulmánya: http://www.promontoriumcasino.hu/wp-content/uploads/Budafok-jovoje_final_honlap.pdf
• Összefoglaló cikk az Építészfórumon: http://epiteszforum.hu/megjelent-a-promontorium-polgari-casino-budafok-belvarosara-megfogalmazott-civil-szakertoi-kiadvanya

Mintha csak összebeszéltek volna, Ferik Tünde kutatásvezető (Völgy-zugoly Műhely Kft.) és Tósoki Imre, Tihany Község polgármestere (Európai Falumegújítási Díj–2014, Év Vidékfejlesztője díj) a tihanyi Jövő műhely munkáját, vagyis a közösségi alapú településtervezési folyamatot mutatta be. Inspiráló volt egy polgármester szájából hallani azt, hogy a kezdeti félelmek ellenére a közösségi tervezési folyamat éppen 7 évvel az íróasztal mögül elkészített tervhez képest mennyi mindent adott hozzá a település életéhez: megmozgatta a lakosságot, és segítette a fejlesztések elfogadását. A tihanyi önkormányzat ténylegesen bevonta a döntéshozatali (vagyis tervezési) folyamatba a helyi érintetteket, és ennek segítségével jobb, mindenki számára előnyösebb döntéseket tudott hozni az elmúlt években. Tósoki Imre kiemelte, hogy „nem is annyira maga a terv, hanem a tervezési folyamat volt fontos”. Sokkal időigényesebb (egy-másfél évet mindenképpen érdemes rászánni) ugyan egy közösségi tervezés a hagyományos (szakértő által, rövid idő alatt, közösségi tervezés nélkül készített) településfejlesztési koncepció kidolgozási folyamatához képest, és sokszor az eredmény nem is lesz annyira különböző, de a társadalmi bevonás és mediáció által a tervek sokkal mélyebben elfogadottabbá válnak, hiszen a megoldásokat a helyiek mondják ki. Így a megvalósítás sem ütközik már akadályokba.

Szeghi Gábor wekerlei építész a Wekerlei Társas Körhöz (http://wekerletelep.hu) kapcsolódó munkáját helyezte előtérbe. A Wekerle Társaskör Egyesületet még 1910-ben alapították. Az Egyesület mostani célja, hogy a városrész helytörténeti, településszerkezeti és építészeti, továbbá természeti értékei megóvását és gyarapítását elősegítse, a lakók érdekeit képviselje, és hogy szebbé-jobbá tegye az életet a telepen. A Társas Kör folyamatosan végez értéktudatosító munkát, ennek keretében készült el a „Műemlék az otthonom” elnevezésű kiadvány. A füzet a Wekerlén érvényes építési szabályokra kívánja felhívni a lakók figyelmét, és 5500 háztartásba juttatták már el. A munka része a közösségépítés is, különféle programokkal mint pl. a bolhapiac, bababörze, bringatúra, Wekerle-napok stb. A helyi szabályozási terv készítésében nagyon sok építész kolléga vett részt, így a jogi szabályozás már megfelelőnek mondható. Sokkal nagyobb gondot okoz a szabályok betartatása napi szinten, hiszen a hőszigetelés, a nyílászárók cseréje, a tetőtér-beépítések és homlokzat-felújítások kapcsán nagyon sokan figyelmen kívül hagyják az előírásokat. Azért, hogy ez változzon, a kiadványukhoz hasonló oktatási-tájékoztató jellegű kezdeményezésekben látja a megoldást, de azt is hozzátette, hogy „a közösségi bevonás hosszú, időigényes munka, és sok kitartás kell hozzá”.

A „REVEAL” projekt menedzsment csapat képviseletében (Forster Központ) Fogarasi Barbara szakmai koordinátor, valamint a projektbe bevont szakértők Balázs Tibor (SEED-Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány), valamint Dúll Andrea környezetpszichológus (ELTE) adtak elő. Paradigmaváltás a műemlékvédelemben? A balatoncsicsói plébánia felújítása – a közösségi tervezés, valamint a kapcsolódó kapacitásépítés folyamata és tapasztalatai címmel mutattak be egy közösségi tervezési folyamatot és annak főbb tanulságait. Kísérleti projektelemként a közel háromszáz éves Balatoncsicsói római katolikus plébánia épületegyüttesét újítják fel a Nivegy-völgy öt falva összefogásával. A felújítást az épület eredeti funkciójával összhangban valósítják meg, tudományos kutatásra alapozva. Az új funkciók tervezését – civil iroda, egyházközségi szoba, helyi termék bolt, boros pince, klubhelység, közösségi rendezvénytér – az ott élő helyi lakosok aktív bevonásával végezték 2014. július-október között, közösségi tervezőműhelyek keretében. Nyitórendezvényen, valamint 3 D-s tervbemutató keretében pedig tovább pontosították velük az elkészült terveket. A tervezési folyamatról esettanulmány készült, amely a beavatkozási módszertanra vonatkozó reflexiókat tartalmazza a különféle szakértők szemszögéből együttesen nézve.
A felújítási folyamat különlegessége, hogy azt környezetpszichológiai mérés követi végig. A környezetpszichológiai kutatások kimutatják, hogy – az általában vett környezet-ember kapcsolaton túl – izgalmas és mérhető környezetpszichológiai kölcsönhatás van a kulturális-szimbolikus jelentéssel bíró történelmi-műemléki környezetek és használóik között: a pszichológiai és kulturális értelemben kitüntetett, a közösség számára fontos helyszínek szervesen beépülnek a helyidentitásba, és a helykötődésen keresztül hozzájárulnak a pszichológiai jólléthez. Azt feltételezzük, hogy a plébániaépület felújítása és közösségi térré formálódása megmutatkozik a helyhez viszonyulási mutatókban is, erősíti az öt település lakóinak helyidentitását, és összefügg a pszichológiai jóllét mutatóinak javulásával, ami a megfelelő életminőség alapvető összetevője.
A felújítás előtt és alatt, ahhoz szervesen kapcsolódva egy képzéssorozatot is elkezdtek szervezni, amelynek célja, hogy a helyi lakosok a megélhetésükhöz és boldogulásukhoz fontos témákban minden szükséges információt megkapjanak (pl. falusi turizmus, szállásadás, vendéglátás, borászat stb.). Ennek előkészítésére 2014 őszén képzési igényfelmérést végeztek, amely során azonosították azokat a témákat, amelyre 2015 folyamán képzéseket (műhelyek, előadások formájában) és egyéni mentorálást is szerveznek (pl. falusi vendégasztal, falusi szállásadás, helyi termék és bormarketing, üzleti tervezés stb.).
Előkészítették az üzleti tervezési folyamatot is, melynek támogatásával abban segítik a helyi vállalkozói közösséget, hogy saját maga legyen képes megalkotni a plébánia üzleti modelljét és ezeket össze tudják hangolni saját üzleti modelljükkel, valamint a Nivegy-völgy üzleti modelljével. A használatbavételi engedély megszerzését követően 2016 elejétől, négy hónapig tart a próbaműködtetés a közösség által meghatározott új funkciókkal. Az épület fenntartását a Nivegy-völgyi Római Katolikus Egyházközségért Alapítvány vállalta magára.
A folyamatra ránézve a koordinálás legnagyobb kihívása az volt, ami egyben a projekt erősségének is mondható: a korábbi műemlékvédelmi paradigmákat egy új, a műemléket használó közösség bevonását szorgalmazó megközelítésre szeretnék leváltani, azzal a hittel, hogy így hosszú távon a műemlék épület fenntarthatóbb, használói pedig elégedettebbek lesznek. Eddig a műemlék-helyreállítást két fajta paradigma jellemezte: vagy a műemlékvédelmi hatóság vagy a befektető szava dönt. Az első esetben a történeti értékek minél teljesebb konzerválása az elsődleges szempont, a kommunikáció a „műemlékvédelem” részéről jellemzően instruktív, utasító, melynek következtében az épület vagy a befektető és tulajdonos részéről sok kompromisszummal konzerválódik, vagy a szereplők feladják a helyreállítás gondolatát, és az épület többnyire gazdátlan marad és elpusztul. Amennyiben a befektető (vagyis a pénz) beszél, a fejlesztés szempontjai az elsődlegesek, a kommunikáció olykor hamis és manipulatív, a történeti rétegek csorbát szenvednek, a felhasználók pedig az előzőhöz hasonlóan boldogtalanok, nem érzik magukénak az épületet. Ezekhez képest egy olyan modellben, ahol egy mediátor segítségével (pl. projekt menedzsment) a helyi közösséget és a szakértőket együttesen bevonva konszenzusos döntések születnek, több érték érvényesülhet. A kommunikációt jó esetben érdemi viták, nyílt megbeszélések jellemzik, melynek eredményeképp elfogadható kompromisszumos megoldásokkal az épület mindenki számára szerethető lesz és használói magukénak érezhetik. Egy ilyen folyamathoz szükséges a szereplők készsége és nyitottsága egymás értékeinek, szempontjainak megismerésére és beépítésére, még ha az egészen ellentétes is a sajátjával. Továbbá a kompromisszumok elfogadására is késznek kell lenni, a várhatóan minden oldalon felmerülő veszteségek tudomásul vételével együtt.
A projekt facebook oldala: www.facebook.com/csicsoiplebania.
A projekt blogja: http://balatoncsicso.postr.hu/, amely az origo.hu címlapjáról is elérhető.

A gondolatébresztő előadásokat követő beszélgetés fókuszában talán nem meglepő módon az együttműködés, a párbeszéd, valamint a közösségépítés fogalma állt. A résztvevők ajánlásokat fogalmaztunk meg maguk számára, mit és hogyan lehetne máshogy csinálni, akár már másnap, a napi munkájukban.
A Kedves Olvasót is ezek átgondolására bátorítjuk!

•    A közösségi tervezéshez szükséges időmennyiség biztosítása az egyes szakterületeken

Ez a felújítás során többek között a generáltervezői feladatok közé is beépítendő, mind a feladatleírásba, mind az ütemezésbe. Hosszabb időt vehet igénybe és új tervezési módszerek alkalmazását igényli, mintha a megrendelői oldalt csak egy szervezet képviselné.

•    Nem lehet eleget beszélni az oktatásról és azon belül a párbeszéd-képesség és a kommunikációs képességek fejlesztéséről

Az általános iskolától a felső szintű képzésig, mindenhol megvan a helye az örökségre való érzékenyítésnek, az értékfelismerés képességének elsajátításában. Elmaradhatatlan lenne a műemléki szakemberek, építészek, tájépítészek, hatósági szakemberek képzéséből a facilitátori képességek elsajátítása, hogy képesek legyenek sok szereplő között a konszenzus kialakítására, az érdekek integrálására. A felek közti tekintélymentes kommunikációnak egymás értékrendjének megértésen szükséges alapulnia.

•     Közbeszerzési folyamatokba a közösségi tervezési szempontok beépítése
Nem lehetetlen beépíteni a közösségi tervezés szempontrendszerét a közbeszerzési folyamatokba. A kulcsa, hogy az ahhoz kapcsolódó feladatmeghatározásokon keresztül, az ajánlatok értékelésében szerepet kaphat a generáltervezők kiválasztásában a közösségi tervezési tapasztalat, mint bírálati szempont.
•    Az engedélyező hatósággal való szoros kapcsolat kialakítása

A hivatalos mellett az informális kapcsolat is nagyon fontos. Ahol az engedélyező hatóság több ponton és már a folyamat legelején be van vonva az egyeztetésekbe, és ahol jó kapcsolat alakul ki, ott súrlódásmentes lehet az örökségvédelem és épület tulajdonosok kapcsolata.

•    Kilépni az objektum-orientált, vagyis az építményre fókuszáló szemléletből

A szemléletformálás része, hogy az építmény társadalmi-gazdasági kontextusát, abba való beágyazottságát a korábbiaknál jobban figyelembe vesszük munkánk során.

•    A közösségi tervezés módszerével a tulajdonosi szemlélet erősítése a műemlékek felújítása során

Valós érintettség és érdekek nélkül a sok bába közt elvész a gyerek, nem válik senki valódi gazdájává a műemléknek. A cél tehát, hogy a felújított épületnek legyen gazdája, legyen körülötte egy örökségközösség, amely használni és gondozni szeretné és új értelmet adni számára, hiszen a sok tervezés után, egyszer úgyis a közösség kezdi el használni az adott teret. Ahhoz, hogy ez tudjon működni, nem csupán az épületet, hanem az örökségközösséget is építeni szükséges, méghozzá folyamatosan. Az örökséggazdálkodás nem működhet örökség-közösségek nélkül. A közös tervezés csak a folyamat kezdete, az örökség-közösségek fenntartása és működtetése folyamatos részvételt igényel minden szereplő oldaláról.

•    A kulturális örökség hatása a jóllétre, életminőségre, helyhez való kötődésre

Érdemes figyelembe venni azt, hogy a kulturális örökség megőrzése, azzal való gondos gazdálkodás jelentős hatással van az életminőségünkre, a helyhez való kötődésre, a jóllét érzésére.

•    Szorosabb párbeszéd szükséges a szakemberek és a laikusok között

Fontos, hogy megértsük a „laikusok” motivációit, igényeit, mielőtt bármilyen értelemben megbélyegezzük őket azzal, hogy nem értékeli a kulturális örökséget. A valódi motivációk megismerésével könnyebben találhatók alternatív megoldások konfliktusos helyzetek megoldásában (ld. az építtetőt, aki mindenáron piros tetőt szeretne).

•    Az örökség-közösségek a múlt-jelen-jövő folytonosságát teremtik meg

A múltból hozzuk az értékeket, a jövővel a sorsunkat határozzak meg, és mi pedig itt vagyunk a jelenben, mint egy mérleg, amelynek a serpenyőiben a múlt és a jövő vannak.

A párbeszéd sorozatot a tervek szerint 2015 őszén folytatjuk, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

(A program szervezőjének közleménye)