VÁROSI PARK, KÖZTEREK ÉS KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS A RÁKOS-PATAK MENTÉN
Az
EUROPAN Nemzetközi Építészeti és Városépítészeti pályázat 12-es ciklusa
a következő lépcsőjéhez érkezett, nyilvánosságra hozták a 2013
tavaszától őszéig lebonyolított EUROPAN 12 pályázat eredményeit.
Az 51 pályázati helyszínre 2398 tervező csapat regisztrált Európa-szerte, a beadott tervek száma meghaladta az 1750-et. A pályázaton indított magyarországi területre 26 pályamunka érkezett.
A francia alapítású, de mára európai szintűvé fejlődött, kétévente megrendezett EUROPAN elsődleges célja, hogy egy európai szintű hálózaton keresztül segítse a települési önkormányzatokat. Az önkormányzatok által kiemelten kezelt, esetenként stratégiai jelentőségű, bonyolult helyszínekre így friss és előremutató, az adott helyzetet legjobban megoldó városépítészeti/építészeti/környezetrendezési tervek nyerhetőek. A pályázati rendszerbe bekapcsolódó önkormányzatot több évre szóló együttműködés keretében kíséri az EUROPAN és a pályázati részvételre delegált helyszín(ek) tervpályázata után a megvalósításban is elindítja.
2013-ben az EUROPAN 12 magyarországi helyszíne a Budapest XIV. kerületében található, Rákos-patak menti zöldfelületi sáv volt. A 2013. március 18-án kiírt pályázat célja olyan helyi, közterületi beavatkozások megalapozása volt, amelyek hatására hosszútávon rekreációs funkciókban gazdagodik majd Zugló. A pályázati ciklus lebonyolítása Zugló, Budapest XIV. kerület Önkormányzata szakmai és anyagi támogatásával történt és eredményesen zárult.
A pályázat eredménye 2013. december 13-án került kihirdetésre az www.europan-hungary.hu oldalon, ahol a pályázattal kapcsolatos további információk is elérhetőek.
Az EUROPAN pályázat szabályaival összhangban a bíráló bizottság két megvétel (runner-up) és egy dicséret díjat (special mention) adott ki a hazai területre. A pályázat második zsűrifordulójába további két pályamű került. A megvételben részesült egyik pályamunka egy gödöllői tervezőcsapat, Guba Sándor, Besenyei Balázs és Szabó Lilla munkája. Mellettük két francia, egy olasz és egy spanyolországi pályázó csapat tervét ítélte legjobbnak a nemzetközi zsűri.
MEGVÉTELBEN RÉSZESÜLT PÁLYAMŰVEK:
CM063 CHAIN REACTION
Sándor Guba - HU; Balázs Besenyei - HU; Lilla Szabó – HU; Gödöllő, Magyarország
CB574 MANUAL TOWARDS A CLUMSY CITY
Romain Granoux - FR; Francois Justet - FR; Margaux Minier – FR; Pantin, Franciaország
DÍCSÉRETBEN RÉSZESÜLT TERV:
IZ264 TUNE UP, ZUGLO'!
Alessandra Glorialanza - IT, Eliana Saracino - IT, Orsola Nina Artioli - IT, Francesco Scillieri - IT, Enrica Olita - IT, Antonio Guerrieri – IT; Róma, Olaszország
TOVÁBBI, MÁSODIK ZSŰRIFORDULÓBA JUTOTT TERVEK:
DV913 LETTING FLOW
Claire Dycha - FR; Elsa Renouf – FR; Párizs, Franciaország
VD545 „THE RHYTHM OF THE LINE”
Torres Hector - ES; Munoz Julio - ES; Galian Manuel - ES; Traspaderne Jaime – ES; Madrid, Spanyolország
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A ZUGLÓI HELYSZÍNNEL KAPCSOLATBAN, VALAMINT A ZSŰRI JEGYZŐKÖNYVEK MEGTEKINTHETŐK AZ EUROPAN MAGYARORSZÁG HONLAPJÁN www.europan-hungary.hu.
A pályázat további helyszíneinek eredményei elérhetőek a www.europan-europe.com webcímen.
A nemzetközi zsűri Párizsban 2013 november
A képen baloldalt Balogh Péter István PhD tájépítész, az Europan Magyarország delegáltja
Fotó: Szabó Árpád
A nemzetközi zsűri Párizsban 2013 november
A jobb szélen Szabó Árpád DLA építész, baloldalt az Europan Magyarország koordinátora
Fotó: Europan Europe
Csatolmányok:
E12 Sajtóanyag eredmény 2013.12.16
Jegyzetek
• Az EUROPAN önálló nemzeti szervezetek európai szintű szövetsége, mely városépítészeti pályázatokat szervez. A pályázatokat közös tematika, időbeli ütemezés és szabályok szerint az egyes országok önállóan szervezik. A szervezetben Magyarország társult tagországként, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nkft. közreműködésével vesz részt. http://www.europan-europe.eu/
• Az EUROPAN magyarországi nemzeti titkársági feladatait a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nkft. látja el, ő végzi a pályázat lebonyolítását. www.mut.hu
• Az EUROPAN Magyarország hivatalos weboldala: www.europan-hungary.hu
Utolsó módosítás időpontja: 2014-01-16 07:26:48
Megtekintések száma: 16188
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41637