A 2013. év kitüntetettjei:
Pásztor Erika Katalina, Zöldi Anna és Rózsa Péter
Meghitt
hangulatú ünnepség keretében adták át december 5-én az Ezüst Ácsceruza
díjat, mellyel az építészetről való minőségi tájékoztatást kívánják
elismerni a díj alapítói.
Ahogy megnyitójában Bálint Imre DLA építész, a Budapesti Építész Kamara elnöke és az e díjat odaítélő bírálóbizottság egyik tagja fogalmazott, kapják ezt a díjat „azok az erre érdemes egyének, akik […] verbalitásukkal, személyiségükkel, gondolkodásmódjukkal, kisugárzásukkal képesek az építészetet bizonyos szinten társadalmasítani”.
A 2010-ben alapított és negyedik alkalommal odaítélt díjban idén hárman részesültek: Pásztor Erika Katalina, Zöldi Anna és Rózsa Péter.
Egy elismerés értékét alapvetően meghatározza az alapítók szándéka, illetve a döntéshozók szakmai hozzáértése és tisztánlátása. Az Ezüst Ácsceruza díj ezek alapján az egyik legrangosabb szakmai elismerésnek tekinthető, mert alapítója az a Honi Művészetért Alapítvány (alapítói: dr. Komjáthy Attila építész és felesége, dr. Komjáthy Attiláné), amely 2001 óta támogat és szervez kulturális, illetve művészeti eseményeket, és amely a magas szintű szakmaiságot ez esetben is szem előtt tartva, építészeket, kritikusokat, művészettörténészeket, valamint szakmai irányítókat kért fel zsűritagnak. S ha az elején a meghitt hangulatra külön felhívtam a figyelmet, az egyáltalán nem véletlen. Az 1876-ban, Gregersen Guilbrand norvég ácsmester által épített Lónyay utcai palota gazdagon díszített nagytermében megtartott, a Meszecsinka Duó zenéjével és fogadással kísért ünnepség megadta a kellő tiszteletet mind a díjnak, mind a díjazottaknak.
De essék végre szó róluk is! Pásztor Erika Katalina építészt, az epitészforum.hu egyik alapítóját, továbbá számos szakmai esemény szervezőjét és résztvevőjét Bardóczi Sándor táj- és kertépítész méltatta. Zöldi Anna újságíró gazdag és sokszínű írói munkásságát (melyből ízelítőt jelen számunk több, általa készített interjújából is kaphat az érdeklődő – a szerk.) Götz Eszter újságíró mutatta be, míg Rózsa Pétert, a FUGA rádió főszerkesztőjét és műsorvezetőjét Bálint Imre építész illette elismerő szavakkal. Az alábbiakban e laudációkat olvashatják.
Pásztor Erika Katalina
Kevés olyan jelölt van/lehet a magyar építészeti újságírás területén, akire jobban ráillik a leírás: „hozzájárult a hazai építészeti értékek eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást”. Pásztor Erika Katalina szuperintenzíven, fáradhatatlanul műveli ezt a műfajt tizenhárom éve, amióta 2000-ben Vargha Mihállyal közösen megalapította, majd öntözgette, növesztgette és gondozgatta azt az online építészeti „napilapot”, amely mára az egyik legmeghatározóbb folyóirata lett a hazai építészeti szcénának, legnagyobb adatbázisa az online elérhető kortárs építészeti munkáknak. Pásztor Erika Katalina sokszor mondta már, hogy bár eredendően építészmérnökként végzett, de hivatását elhagyta több másikért (többek között a kommunikációért és a médiaművészetért). Valójában ez nem igaz: soha sem hagyta el. Helyette – ötvözve a kommunikációs tudását az építészetivel, bemutatta azt azon népes rétegnek, amelynek ez a világ idegen, ismeretlen terep. Több mint egy évtizede ezt teszi, sokakat megtérítve és bevezetve az építészet furcsa, rejtelmes világába.
De Pásztor Erika Katalina nem csak ebben jó. Miközben szerkesztett lapjában teret enged az építészeknek, abban városfejlesztési, fejlesztéspolitikai vagy szakmapolitikai kritikák, vélemények is helyet kapnak. Lapja olyan, hagyományosan is értelmezhető közéleti fórum, amelyben egyenlő esélyekkel indul a diskurzusban pályakezdő, laikus vagy hivatásának felkent képviselője is. A görbe tükör, amit tart, sokaknak és sok esetben nem tetszik. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ez a göröngyös út előrevisz. Sőt, valójában ez az egyedüli út az elefántcsonttoronyba burkolózott építészet társadalmi rangjának visszaszerzésére.
Pásztor Erika Katalina rendszeresen és módszeresen kereste a kapcsolatot a televíziók és rádiók tematikus építészeti műsoraival, anyagokkal látta el a sokszor csak embrionális állapotban létező ilyen irányultságú szerkesztőségeket, és – egyáltalán nem jellemző módon – baráti kapcsolatokat ápolt saját konkurenciájával, felfedezett, terelt és az építészet szolgálatába állított független médiaszemélyiségeket. Mindezekből leginkább az ügyszeretet látszik, nem az önös érdek. A rá jellemző „fehér mágia”. Ezekből jött létre többek között a Média Építészeti Díja, amely mint produktum, önmagában elegendő lenne arra, hogy annak legfőbb motorját valamilyen formában díjazzák. Egy projekt, amelyben Pásztor Erika Katalina megtanította az újságíróknak, hogyan érdemes a kortárs építészet felé közelíteni, hogyan érdemes azt olvasni, hogyan érdemes abból válogatni. Egy projekt, amelyben közel hozta a felhasználókat és a fizikai teret alakítókat, és szembesítette őket egymással. Egy projekt, amelynek igen nagy a szerepe abban, hogy megszaporodtak az építészettel foglalkozó cikkek, elemzések, műsorok a nem szakmainak mondott média hatalmas felületein.
Pásztor Erika Katalinának sokáig sikerült a háttérben maradnia, megbújnia a zsűrik, a szervezők, a kurátorok cseppet sem kellemes, sőt, néha elég hálátlan székében. Ha a neve felmerült, mindig maga elé tolt valakit. Ezt egy ideig lehet művelni büntetlenül, de nem a végtelenségig. Eljött a vezeklés ideje. Vagy inkább az elismerésé. Köszönjük, és gratulálunk!
Bardóczi Sándor
Zöldi Anna
Zöldi Anna nem épített jelentős középületet, és nem alapított folyóiratot, nem jegyez könyvet, a neve nem szerepel a nagy kiállítások, nemzetközi bemutatkozások kurátorainak listáján. Nem tudom, miért; talán, mert túlságosan szerény, nemigen tűri, ha az értékeiről beszélnek.
Pedig komoly, és főleg napjainkban meglehetősen ritka tudás az, amit ő hordoz: egyben látja a kicsi és a nagy jelenségeket. Miközben a részletekről beszél, valójában az egész világunkat elemzi. Mindenhez úgy nyúl hozzá, mintha az lenne a legfontosabb.
Nagy érték ez a képesség. Anna tervező építészként és belsőépítészként, színdinamikai szakmérnökként indult, magántervezőként folytatta, majd rátalált az írásra. Ez úgy tíz éve volt; azóta az építészeti lapokban és a nem szakmai kulturális sajtóban folyamatosan ott találjuk a kritikáit, tudósításait, épületbemutatóit. Közérthető, művelt, derűs és szenvedélyes hangon tolmácsolja a hazai építészet erényeit és hiányait, beszél házakról és utcákról, emberekről és fákról, mindenről, amit környezetnek nevezünk.
Írásain minduntalan áttetszik egy gondolkodó, érző és életszerető ember lénye, aki mindenre figyel, de nem feltétlenül akar értékelni. Inkább hasonlít, fölvet, rávilágít, érzékel – és mindezt olyan természetes és kifinomult nyelvi készséggel teszi, ami messze túllép azon, amit ma minőségi újságírásnak mondunk. Bölcsebb lenne minőségi világlátásnak nevezni. Műveltsége sokkal szélesebb, mint amit ma az újságírás fogalma megkövetel; filozófiai, irodalmi, színház-, zene- és képzőművészeti jártassága, az ökológia iránti érdeklődése egyedülálló jelenséggé teszi. Ugyanolyan komoly gonddal ír ugyanis egy hétköznapi köztéri jelenségről, mint egy nagyberuházásról vagy egy gyerekek környezeti neveléséről szóló konferencia tanulságairól. Véleményem szerint pontosan ezt nevezik a hazai építészeti értékek népszerűsítésének, amit a Honi Művészeti Alapítvány – az országban egyetlen ilyen témájú kitüntetésként – az Ezüst Ácsceruza díj évenkénti odaítélésével támogat.
Mostanában a legtöbb energiát a gyerekek vizuális nevelésébe fekteti, makettet épít velük, nyári táborokban és zsúfolt gyerekfoglalkozásokon tölti a szabadidejét, hogy egy-egy finom mozdulattal, formával, gondolattal szinte észrevétlenül terelje a fantáziájukat, a világlátásukat. Hálátlan feladat, hiszen a szakma, noha sokat beszél róla, valójában lenézi az ilyen, úgynevezett laikus tevékenységet. De Zöldi Anna tudja, mit csinál, tudja, hogy a környezet épsége és szépsége nem csupán szakma, hanem szemlélet kérdése. És akinek gyerekkorában kinyílik erre a szeme, az felnőttként sem fog rombolni. Anna megőrizte gyermeki lényét, és most a tudását továbbadja a soron következőknek.
Götz Eszter
Rózsa Péter
Érdekes világot élünk. A gyanútlan ember, ha tévé elé kerül, vagy valamelyik divatos rádióadót hallgatja, és már nem a húszas korosztályt képviseli, döbbenten észleli az értékrend gyökeres változását. Az emberek elé példaként állított celebek, sok esetben műsorvezetők akár a rádióban is, de – tisztelet a kivételnek – a legjobb szándékkal sem képesek olyan információkkal, példákkal előállni, amelyek társadalmunk épülését, okulását, művelődését szolgálnák. Ezért nagyon fontos az olyan emberek közreműködése a média világában, akik nem a papírmasé szellemi díszletek között mozognak, és nem luftballon-könnyűségű gondolatokat eregetnek, hanem képesek összefüggésekben, szintetizáltan gondolkodni. Rózsa Péter ilyen médiaegyéniség.
1979-ben kezdte pályáját a Magyar Rádióban. 1989 és 1992 között a Magyar Televíziónál dolgozott, ezt követően mindkét médiumban jelen volt. Nagy tapasztalattal rendelkező karakteres egyéniség.
A FUGA Rádióban több mint egy éve tölti be számunkra rendkívül fontos feladatát, azaz úgy szólal meg szakmai adónkon, hogy az nem didaktikusan a szakmánkról szól, de az előbb említett szintetizáló gondolkodás segítségével mondandója többek között erre is utal. Beszélgetései, riportjai, tudósításai olyan hangvételűek, amelyeket minden gondolkodó ember könnyedén megért, soha nem arisztokratikus, mégis cizelláltan lényegre törő. Nekünk, építészeknek fontos, hogy ha rólunk beszélnek, ha a szakmánk említésre kerül – egyre ritkábban –, akkor annak történeti, korszakos vetületei is legyenek. És amikor valaki zenéről, irodalomról, táncról, képzőművészetről, színházról beszél, akkor ezek a gondolatok alapvetően a társművészetek gondolatai, melyeknek részét képezi szakmánk, hivatásunk, az építészet maga.
Rózsa Péter egyéniségéből fakadóan, komoly médiamúlttal a háta mögött, képes arra, hogy munkásságával, mondanivalójával az általános műveltség szintjét emelve megszólítsa hallgatóit, azokat is, akik nem szakmánk elhivatott képviselői.
Mindezek figyelembevételével, jelentősnek ítélt társadalmi gondolkodásmód- és ízlésformáló tevékenységének elismeréseképpen, a bírálóbizottság úgy határozott, hogy Rózsa Péternek 2013-ban az Ezüst Ácsceruza díjat odaítéli.
Bálint Imre
Az idei bírálóbizottság tagjai voltak:
Aczél Gábor – a Magyar Urbanisztikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke;
Bálint Imre DLA – a Budapesti Építész Kamara elnöke;
Bardóczi Sándor – táj- és kertépítész;
Csontos Csaba – a Magyar Építész Kamara azóta elhunyt elnökségi tagja;
Kassai Ferenc – a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke;
Komjáthy Attila dr. – építész, a Honi Művészetért Alapítvány alapítója, az alapítvány kuratóriumának alelnöke;
Martinkó József – építészetkritikus;
Mélyi József – művészettörténész;
Nagyunyomi Sényi Gábor dr. – az Építéstudományi Egyesület elnöke;
Pásztor Erika Katalina DLA – építész, médiaművész, az epiteszforum.hu főszerkesztője;
Sáros László György DLA – a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke;
Tolnay Tibor – az ÉVOSZ elnöke.
Fővédnök: Tolnay Tibor – az ÉVOSZ elnöke.
Eddigi díjazottak:
- 2010 – Torma Tamás, Vargha Mihály (posztumusz).
- 2011 – Csontos Györgyi, Csontos János, Patartics Zorán,
- 2012 – Bardóczi Sándor, Gerle János.
Utolsó módosítás időpontja: 2014-01-08 15:13:00
Megtekintések száma: 15835
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41601