Csontos Csaba okl.
építészmérnök, Ybl-díjas építész, a KÖZTI építésze, a Magyar Építész
Kamara elnökségének tagja több cikluson keresztül.
Élt, alkotott, nevelt, szolgált: 1940 – 2013.
Életrajzát és épületeit sok helyen megtaláljátok, ismertebb épületei:
Piszkéstető: MTA Csillagvizsgáló Intézet
Keszthely: Festetics Kastély helyreállítása
Keszthely: Festetics Kastély Istálló-kocsiház felújítása
Keszthely: Festetics Kastély Pálmaház és növényházak felújítása
Székesfehérvár: Novotel szálló
Bp. V. Kálvin tér – Kecskeméti u.: Korona szálló
Diósgyőr: Vasgyári Kórház sebészeti pavilonja
Bp. SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinika rekonstrukciója
Bp. IX. Boráros tér, Dunaház
Én ehhez a közismert szakmai életrajzhoz csak apró, jelentéktelen személyes élményeimet tudom hozzátenni.
Nézem a fotóimat, amin Csaba feltűnik. Több szakmai kiránduláson voltunk együtt, mégis alig van rajta a képeken. Általában a háttérbe húzódva, elgondolkodó, reá oly jellemző arccal. És most veszem észre: majdnem mindig mozgásban. Valamit néz, mindent látni akar, saját szemével, megvizsgálni, felfedezni. Amikor a többiek egy megnyitón, bemutatón körben állnak, ő sosem áll köztük a körben: valahol a képeken mindig éppen lép. Mozgásban van.
Emlékszem, szervezte a délvidéki Mesteriskolás szakmai utat a fiatal építészeknek. Felült egymaga a vonatra, buszra, leutazott a Vajdaságba, és bejárta előre az egész programot. Egymaga. Az összes épületet megnézte, mindenkivel beszélt, egyeztette a programot. Mindig ment, mindig maga, mindenre gondja volt, hallatlan energiával.
Emlékszem, Csernyus Lőrinc és Turi Attila mint tervezők, levittek megnézni átadás előtt a vörösiszap katasztrófa után felépült fehér, észak-bakonyi új falut, Devecsert és Kolontárt. A katasztrófavédelem ezredese bevitt minket terepjáróval az átszakadt gátba, fel a vörösiszapra. Miután fotós beszámolót tartottam erről az élményről, Csaba elhatározta, hogy ezt neki is meg kell néznie. Badacsony mellett van szőlője, oda járt le vonattal művelni a szőlőt, és a saját borát készíteni. Egyik ilyen munkás nap után Volán-busszal felutazott Badacsonyból Devecserre, hogy megnézze az új falurészt. Aki ismeri a helyet, az tudja, hogy az a falu központjától mintegy másfél km-re délre kint van a település szélén. Gyalog nem találta meg, így sikertelenül hazajött. Pár hét múlva kérdezte tőlem, hol vannak a száz új fehér ház Devecseren? Megmutattam neki a térképen. Következő badacsonyi útja után megint felszállt a Volán-buszra, fel ismét Devecserbe, és már célirányosan keresve, kigyalogolt, és megnézte. Azt monda utólag, hogy ez olyan építészeti tett, hogy ezt a mesteriskolásoknak látniuk kell. Nem a divatirányzatok miatt. De az építész az kultúrember, és egyszerűen tudnia kell, hogy mi történik a hazájában – mondta. Ezért a mesteriskolásoknak is meg kell nézniük, mondta.
Emlékszem, idén ősz elején is, küzdve a kórral, amikor jobb erőben volt, felült a vonatra, és ment Badacsonyba, a szőlő dolgait intézni: ellopták a présházból a prést, és másikat kellett szereznie.
Ősz derekán állapota rosszabbodott, az utolsó, október végi MÉK elnökségi ülésre már nem tudott bejönni. De mindvégig otthon volt, az utolsó pillanatig.
+++ +++ +++ +++ +++ +++
A Magyar Építész Kamara legutóbbi elnökségi ciklusában 2009-2013 között ő volt a Szakmagyakorlási bizottság elnöke. MÉK Elnökségi tagként mellé voltam beosztva „társelnök”-nek, a munkáját segítettem. Előtte a MÉK Továbbképzési szakbizottságának is tagja volt. Sok helyre jártunk együtt egyeztetni, a szakmai-kamarai álláspontot képviselni. Sok időt töltöttünk együtt, sokat beszélgettünk, és mégsem eleget.
Csaba az utolsó évben több betegséggel küzdött, és sorban egymás után helytállt. Szigorú önfegyelemmel viselte a bajokat, melyekben sokan már egyben is elmennek. A sorba rendezhető műtéteket mindig a havi kamarai elnökségi ülések között bonyolította le. Egyik életmentő epeműtétje előtti napon is megjelent az ülésen, hallatlan önfegyelemmel, teljes szellemi energiájával.
2012. nagypénteki beszélgetésünkön azt mondta nekem, hogy az ereje fogyatkozik, már nem bírja ellátni az elnökségi tagsági feladatokat, ő lemond. Korábban azt „játszottuk”, hogy amikor beszéltünk, mindig megkérdeztem tőle, hány ereje van a 100-ból korábbi önmagához viszonyítva. Akkor már láthatóan gyenge volt, azon a pénteken azt mondta nekem: 30-40% erőnléten van.
A kamarai feladatokat Noll Tamás elnök már az ősszel szép lassan átszervezte Csaba válláról. Biztattam, ne mondjon le, a tapasztalatára szükségünk van. Még ha csak az elnökségi ülésre be tud jönni, és ott véleményt mond, szavaz, az is fontos. Azt válaszolta komolyan, hogy rendben, megfontolja. Utóbb tudtam meg, hogy Noll Tamás elnöknek is benyújtotta közben a lemondását, de Tamás nem fogadta el, ő is életben akarta tartani. Csaba végül megfontolta, és nem mondott le, kitartott. Amíg tudott, még 2013. őszén is részt vett az elnökségi ülésen.
A sors játéka talán: a 2009-es kamarai tisztújítás után a FUGA nagytermében mutatkozott be a megválasztott Elnökség a kamarai tagoknak. Csaba ott állt mellettem, és azt mondta röviden a megjelent építészeknek:
„- Legjobb tudásom szerint fogok szolgálni.”
Akkor és ez ott a nagy tervek kimondása között kicsit furcsán, egyszerűen hangzott. Pedig valóban így is történt.
Csaba végig nagyon sokat dolgozott, tett a kamaráért, és a Mesteriskoláért. Csaba az elnökségi ciklus utolsó napjáig, 2013. november 15-ig velünk maradt. A tisztújítás hajnalán hagyott csak el minket.
Szolgált az utolsó napig.
+++ +++ +++ +++ +++ +++
Nyár végén jelezte, hogy üljünk le egyszer beszélgetni. Húzódott, halasztódott a dolog, szeptemberben és októberben nem került rá sor, hogy komolyabban ráérjünk egymásra. Végül november elején kérdeztem Detre Villőt, hol és mikor lehet Csabát meglátogatni. Otthon volt végig, de egyeztetni kellett az időpontot, részben kezelések miatt, részben mert Csaba már egyre jobban gyengült, főképp délutánonként volt erejénél.
Így aztán, az időpontot többször egyeztetve, november 9-én, szombaton az esti órákban volt módom Csabát meglátogatni, otthonában. Ültünk a nappaliban, zene szólt. Csaba sok teát ivott, figyelni kellett a folyadékbevitelre. Aztán Villő visszavonult Csengével operát hallgatni, és minket magunkra hagytak, zavartalanul.
Mintegy három órát beszélgettünk végig. Csaba gyermekkoráról, régi történetekről, szakmai múltjáról mesélt. Összefogott, veretes mondatokban fogalmazott: olyan volt, mintha könyvben olvasnám. Szép este volt.
+++ +++ +++ +++ +++ +++
- Csaba, meséld el nekem, miért, hogyan lettél építész?
- Ez tulajdonképpen kialakult. Már kicsi gyermekkoromban mindig érdekelt az építés, érdeklődve figyeltem az építkezéseket. És ma is: örömmel állok meg, és figyelem, hogyan, és mi történik.
Történt egyszer – gimnazista lehettem - , hogy nagyanyám combnyak csont törést szenvedett. Ő kint lakott Pest aprótelkes részén. Mi akkor szüleimmel bent a városban laktunk egy ház második emeleti lakásában, az Aréna út mögött. Fürdőszoba nem volt a lakásban, lavórban mosakodtunk. Nagyanyám combnyak csont törés utáni ellátása megoldhatatlan gondot okozott a naponta való kiutazással. Így ő beköltözött hozzánk. De a kerthez továbbra is nagyon ragaszkodott, nem bírta elviselni a hiányát.
Így az a döntés született a családban, hogy építkezni fogunk.
Ez nem ment egyszerűen, mert ehhez a lakásunkat el kellett adni. Akkoriban egy családnak nem lehetett a tulajdonában két ingatlan. Az átmeneti időszakhoz szüleimnek névleg el kellett válniuk. Ez akkoriban szokásos „eljárás” volt, a hatalom egyik családbontási módszere…. Szüleim formálisan el is váltak, még aggódtak is, hogy a bíró túl hamar választotta el őket, és kilóg majd a lóláb. De végül ez nem volt gond. A lakásunkat egy tiszt vette meg, fiatal volt, és valószínűleg ÁVO-s lehetett. Olyan 40 éves forma volt, de a saját állítása szerint leszerelt. Abból gondolom, hogy ÁVO-s lehetett, mivel azt mondta, azért szerelt le, mert nem bírta hallgatni a foglyok vallatás közbeni ordítását….
Szüleim vettek egy alkalmas telket, és apám felfogadott egy építészmérnököt a családi házunk megtervezésére. A telek trapéz alakú volt, de az építész derékszögű háza tervezett, ami nem illeszkedett a telekre. Azt mondta, nem baj, majd az építés közben ferdére kell építeni a falakat… így is történt a későbbiekben.
Megkaptuk az engedélyeket, és nekiálltunk az építésnek, az alapok kiásásának. Ezt saját magunk végeztük, nagyon jól esett a fizikai munka, és az, hogy építünk valamit.
Érettségi után jött a jelentkezés az egyetemre, és az Építészmérnöki Karra jelentkeztem.
Sikeresen megtörténtek a felvételik, matematika, fizika, ezekkel nem volt gond.
Elvégeztem a Műegyetemet. Utána a KÖZTI-be kerültem. Egyik tervpályázatunkon, amit mi fiatalok készítettünk, megakadt az akkori főnököm szeme. Így indult az építész történetem.
(a tiszta, rendezett rajztáblán a rajzlámpa erős fényében kézzel, szabatosan szerkesztett rajz)
- Mesélj a házaidról! A Kálvin téren járva, és a szállodára tekintve mindig Te jutsz az eszembe….
- A későbbi munkáim során sokszor nem kaptam meg a szakmai elismerést, inkább az épületek problémáit emelték ki….
(hosszan elgondolkodik)
A keszthelyi kastéllyal nagyon sokat, és régóta foglalkoztunk. Már a 80-as években is. Azóta is mindent ismerek a házban. Ismét zajlik egy tervezés, az egyik szárnyban. A tervtanács ülésén elhangzott, hogy ha valamit tudni akartok a kastélyról, akkor a Csontos Csabát kérdezzétek meg. Ő pontosan meg fogja mondani, hogy ha az egyik sarokban kihúztok egy téglát, akkor annak az épület másik sarkában mi lesz a hatása….
Most is itt van az asztalomon a feladat, rajzolom a kastély lépcsőjét. Bár a tervezési munka most megrekedt, de foglalkozni kell vele, ezért csinálom. Ugyanis tudom, hogy milyen problémák fognak majd előjönni, és azokat meg kell oldanom.
- Hogyan látod a most véget érő kamarai elnökségi ciklusunkat?
- Én most már kívül kerültem az eseményeken… már ... (elgondolkodó, számvető arccal) … nincs hatásom rájuk. Az elmúlt négy évet nem látom sikeresnek, sok mindent nem értünk el…. Nem volt sikeres…. (bólogat) .. többet szerettünk volna.
- De Csaba, az a munka sikeres volt, amit bennem végeztél el a négy év alatt…. Emlékszel a közös beszélgetésekre, a sörözéseinkre, mint a Nagyenyed utcában is?
- Igen.
- Az október végi MÉK elnökségi ülésre nem tudtál eljönni. Dedikáltunk neked egy szép nagy építészeti könyvet, megkaptad?
- Igen, köszönöm. Nagyon szép könyv…. Noll Tamás eljött, ő hozta el. Jólesett, hogy meglátogatott. Örültem neki.
- Mennyi erőd van most Csaba, hogy érzed magad?
- Százalékban? Meg sem merem mondani. Nagyon gyenge vagyok, nem merek számot mondani….
Nem tudom, hogy ez az állapotom a végső lejtő, vagy fenntartható, stagnáló-e. Talán.
Azt lehetne hinni, hogy én most itthon időmilliomos vagyok. De nem. Nagyon kevés az időm, be kell osztanom. Egyrészt nagyon gyenge vagyok, a napnak kevés órájában tudok dolgozni. Elfáradok, sokat kell pihennem. Fájdalmaim is vannak.
- Emlékszel, tavaly nagypénteken invitáltál délutáni csendes templomjárásra a belvárosba, sorra járni a templomokat. Végül csak a Városmajori templomba jutottunk el, és egy órát üldögéltünk egymás mellett szótlanul beszélgetve, milyen jó volt. Megyünk-e a következő nagypénteken is?
- Hm. Nem tudom, meddig futja az erőmből. Ha élek még, jövök. …. Ha nem, akkor fölülről fogok neked integetni…..
- Hát, jól behúztál ezzel a csőbe… Most aztán mindenképpen mehetek….
(hosszabb csönd)
- Csaba, olyan sok dolgot meséltél el nekem, gyerekkorodról, történetekről, házakról. Ezt folytatni kellene valahogy. Van kedved leírnod, hogy majd átadd az unokáidnak?
(némi gondolkodás után:)
- Nincs elég erőm sajnos.
- Akkor szerzek egy hangfelvevőt, időnként meglátogatlak majd, és neked csak beszélned kell, úgy jó lesz?
- Jó. Jó lesz.
- Rendben, akkor köszönöm a társaságodat, és majd jelentkezem.
+++ +++ +++ +++ +++ +++
Búcsúzáskor Csaba is felállt a fotelből, régi mozgékonyságával kihúzta magát. Fiatalos volt, régi önmaga, minden látszat ellenére. Az ember tartása beszédes.
Csenge is odajött, váltottunk pár szót. Szép, és nagyon nyugodt este volt.
Aztán eljöttem. 2013.november 9-én, 22 órakor, szombat este.
Másnap villámcsapáként jön a hír: Csontos Csenge elhunyt. Kiváló tájépítész. Kerékpározás közben megállt a szíve. Ismét kevesebbek, kevesebben lettünk.
Hat nappal később, 2013. nov. 15-én, pénteken kamarai tisztújító küldöttgyűlés, a BME Dísztermében.
Reggel, a K épületbe indulván ért Villő értesítése: hajnalban Csaba elhunyt.
A gyászhírt a küldötteknek bejelentettem. A rövid mondatot nem bírtam végigmondani. A fájdalom fojtogat….
A hirtelen beállt csendben földindulásként, a két és félszáz építészkamarai küldött, az építész kar országos közössége, mintha egy ember lenne, egyetlen mozdulattal néma vigyázzba áll föl. Megszólal a Szózat.
És nincs tovább.
Csaba, köszönöm, hogy Veled dolgozhattam.
(lejegyezte. Dulácska Zsolt építész, 2013. nov. 18.)
Utolsó módosítás időpontja: 2013-12-03 18:56:35
Megtekintések száma: 17885
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41577