Kamaránk emblémáján és weboldalának fejlécén egy régi kapuzat látható felesben fotó és rajzi megjelenésben. Erről a kapuzatról adunk tájékoztatást érdeklődő tagjaink számára.
A kapu az esztergomi királyi palota kápolnájának oldalsó falán található, keletkezése III. Béla király palotaépítéséhez kötődik, amely 1180-85 között létesült. A királyi magánkápolna nyugati fő homlokzatában nyílik a bélletes román kori főbejárat, felette látható a kb. négy méter átmérőjű rózsaablak. A kapun belépve a kápolna keresztboltozatos hajójába jutunk, amelyet a szentély felé diadalív határol el. A szentély egészen különleges architektúrát mutat, kettős oszlopok veszik körül. A mi kapunk a hajóból nyíló és mellékterekbe vezető, egymással szemben levő kapuk egyike.
A Testület tagjai a tagozati gyűlés határozata alapján:
Berényi Mária, Zsemberi István, Zámbó Terézia, S. Vasi Ildikó, Koszorú Lajos, Dr. Németh Iván, Dr. Nagy Béla.
A testület tagja továbbá a kérelmező területi kamarájának képviselője.
5 db országos tervpályázat folyt le sikeresen:
ötletpályázat
- Budapest, XIV., Múzeumi negyed
- Sopron Zsinagóga hasznosítása
országos nyílt pályázat
- Debrecen, Intermodális Közösségi Közlekedési Központ
- Budapest, MNSK Velodrom
kétfordulós meghívásos pályázat
- Őrmező, Intermodális Közlekedési csomópont (2012-ben indult)
Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009 (IX.15.) kormányrendelet 2014. március 15-én hatályba lépő módosítása miatt megtörtént az e-építési napló tudástár aktualizálása.
MÉK Elnökségének 2014. február 6-i ülésén hozott határozatai: MÉK ELNÖKSÉGÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATAI (12 - 27)
Kapcsolódó anyagok:
Elnökségi tájékoztató 2014. február 6.
Elnökség és főtitkár feladatai 2014. február 6.
MÉK Elnökség feladatok szerinti felosztás 2014. február 6.
A Magyar Építész Kamara 2014. évi díjtáblázata
3/2014. (02.06.) sz.MÉK Elnökségi szakmai állásfoglalás a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet egyes kérdéseiről
Az alábbi kis filmmel próbát teszek. Az ÉTDR használatával
kapcsolatosan felmerülő problémákra és kérdésekre szóban, írásban
időnként nehéz segítséget, választ adni. Talán legjobb példa erre a
dokumentumok kezelése, döntéshez történő csatolása. Gondoltam készítek
egy kis bemutatófilmet, egy ún. ÉTDR Tutorialt. Hátha így emészthetőbb.
A 2013. NOVEMBER 15-I TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉSÉRE
A Felügyelő Bizottság munkájáról
A
2010 - 2013 évek közötti időszakban a Felügyelő bizottság összesen
mintegy 42 ülést tartott. Az ülések egy alkalom kivételével mindig
határozatképesek voltak.
Kedves Kollégák!
A beérkezett kérdések, észrevételek alapján mintegy 10 oldallal bővült az ÉTDR GYIK. http://www.e-epites.hu/etdr/letoltes