A Magyar Építész Kamara felmérést készített a tagjainak, nyilvántartottjainak szakmagyakorlását érintő gazdasági kérdésekről. A felmérés összeállításával a MÉK igyekezett feltérképezni a tervezési piac állapotát, a tervezési díjak alakulását, a járvány hatását a tervező cégekre, a kamarai tagokra, annak érdekében, hogy a valós piaci helyzet ismeretében tudja képviselni tagjaink érdekeit a tervezési díjakkal kapcsolatos belső szabályozásban, és a mindenki számára elfogadható gazdasági környezet kialakítását célzó Kormányzati egyeztetéseken.
A MÉK 2020-ban a kamarai tagok és a Területi Kamarák számára egy szakmai programokra vonatkozó hozzájárulási alapot hozott létre, amelyből pályázat útján olyan projektek finanszírozhatók, amelyek a tagság szakmai továbbképzését, tájékoztatását szolgálják.
A Magyar Építész Kamara „Az épített környezet szépségei" címmel fotópályázatot hirdet
A pályázat célja, hogy olyan képanyag gyűljön össze, amely jól reprezentálja Magyarország településeinek képét, értékeit 2021-ben. A beérkező pályaműveket a MÉK a településkép védelmével, a településképi arculati kézikönyvek népszerűsítésével kapcsolatos rendezvényein, nyomtatott és digitális kiadványaiban, közösségi oldalain kívánja felhasználni.
Tisztelt Kamarai Tag, tisztelt Szakmagyakorló!
A Magyar Építész Kamara felmérést készített a tagjainak, nyilvántartottjainak szakmagyakorlását érintő gazdasági kérdésekről. A felmérés kitöltése során beérkezett kérdéseket mindenkinek közvetlenül válaszoltuk meg, a felmérés április 22-én éjfélkor lezárult, köszönjük a kitöltők együttműködését!
A MÉK Elnöksége 04. 16-án tartotta soron következő ülését a virtuális térben.
Hajnóczi Péter tájékoztatta a MÉK Elnökségét a 19/2021. (IV.14.) ITM rendelettel kapcsolatos anomáliáról, a jogszabály módosítása érdekében levélben fordult az ITM-hez, amelyről tájékoztatta a Miniszterelnökséget és az MMK elnökét is.
Tisztelt Kamarai Tag, Szakmagyakorló, kedves Kolléga!
A Magyar Építész Kamara felmérést készít a tagjainak szakmagyakorlását érintő gazdasági kérdésekről.
A Magyar Építész Kamara jelen kérdőív összeállításával igyekszik felmérni a tervezési piac állapotát, a tervezési díjak alakulását, a járvány hatását a tervező cégekre, a kamarai tagokra.
Kérjük segítse munkánkat, áldozzon 15 percet az alábbi linken elérhető felmérésünk kitöltésére annak érdekében, hogy a valós piaci helyzet ismeretében tudjuk képviselni tagjaink érdekeit a tervezési díjakkal kapcsolatos belső szabályozásban, és a mindannyiunk számára elfogadható gazdasági környezet kialakítását célzó Kormányzati egyeztetéseken.
A Magyar Építész Kamara a Nemzeti Mintaterv Katalógus megjelenésének elmúlt napokban történő bejelentésével kapcsolatban az alábbiakra kívánja felhívni a Kamarai Tagok figyelmét:
A most beterjesztett törvényjavaslat koncepciójáról való előzetes gondolkodást Kolossa József főosztályvezető cca. 4-5 éve kezdte el, először szűk szakmai körben történő beszélgetésekkel.
A MÉK Elnöksége 03. 05-én tartotta soron következő ülését a virtuális térben.
A MÉK Elnöksége folytatta a felkészülést a 2021-ben tartandó küldöttgyűlésekre. Az Elnökség döntése szerint az első küldöttgyűlés 2021 05. 28-én kerül megrendezésre, míg a tisztújítással egybekötött őszi küldöttgyűlés tervezett időpontja 2021. 09. 09. A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet utolsó napja 05. 23. Ha előzetesen nem körvonalazódik, hogy előtte megbízhatóan ki lehet küldeni május 28-ra a meghívót, akkor az Elnökségnek megvizsgálja a beszámoló küldöttgyűlés júniusra halasztását.