Debrecen "Aquaticum mediterrán élményfürdő attrakció fejlesztése " nyílt építészeti tervpályázat eredménye
Szerző: Bordás Péter (BORD Építész Stúdió) - és munkatársai
II. díjas 3. számú pályamű
Szerző: Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) - és munkatársai
III. díjas 2. számú pályamű
Szerző: ZIP Architetcts Kft. ( Győr)
Letölthető tartalmak:
TATA SZÍVE ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT A MAGYARY ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, A VOLT RENDELŐINTÉZET ÉS A VÁR KÖRNYEZETÉNEK MEGÚJÍTÁSÁRA
Tata Szíve néven országos, nyílt pályázatot hirdet Tata Város Önkormányzata a Magyary Zoltán Művelődési Központ és a volt rendelőintézet felújítására, valamint az épületek előtt és között elhelyezkedő közterületek újragondolására. A cél egy olyan városi tér kialakítása, mely a helyiek és a látogatók számára is központi funkciót tölt be. A 25 millió forint összdíjazású tervpályázat lebonyolítását a Lechner Tudásközpont támogatja.
Március 10-től lehet pályázni a Tata Szíve építészeti pályázatra. A Magyary Zoltán Művelődési Központ és a Várkanyar átépítésére kiírt országos pályázat célja egy olyan szabadidőközpont kialakítása, amely előadóterekkel, közösségi és klubhelyiségekkel válna a hétköznapok kedvelt találkozó és szabadidős helyévé, valamint nagyobb létszámú rendezvények, fesztiválok, vásárok vagy sportesemények rendezését is lehetővé tenné. Az egykori rendelőintézet földszintjén kiállítóteret és éttermeket hoznának létre, míg az emeleten megfizethető árú szálláshelyek kialakítását tűzték ki célul. A tervek elkészítésénél fontos szempont a XXI. századi követelményeknek megfelelő, mégis a történeti városhoz és a várhoz illő látkép kialakítása.
A 25 millió forint összdíjazású, nyílt pályázaton a legnagyobb elérhető összeg 10 millió, míg a legkisebb 500 000 forint. A győztes pályázatok kiválasztásáért egy kilenc tagot számláló bíráló bizottság felel. Az eredmények kihirdetése 2021. június 17-én várható, amely alapján a közel 200 millió forint összértékű tervezési feladatra hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében szerződhet az önkormányzat a díjazottakkal.
A pályázatok postai úton és az e-TervPÁLYA rendszerén keresztül is benyújtandók, leadási határidejük 2021. május 10.
Jelentkezéshez kérjük kattintson ide!
A tervpályázat célja
Tervező(k) kiválasztása a leendő kulturális és szabadidőközpont, a hozzá kapcsolódó vár előtti tér, és az azt övező épület teljes körű tervezésére. A Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a tervezési feladatot megossza.
A tervpályázat formája, jellege
Az ötletpályázat lebonyolítása:
tervpályázati hirdetmény feladásának időpontjában hatályos tartalma,
A beruházás nemzetgazdasági szempontból: NEM KIEMELT
A pályázat minősített adatot nem tartalmaz!
A tervpályázat lebonyolításának fontosabb dátumai
Fontos!
A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket a https://oeny.e-epites.hu/oeny/tpalya/adatlap/tataszive oldalon, előzetes regisztráció után tehetik fel.
A pályaművek díjazása
A pályaművek díjazására és megvételére szánt összeg (bruttó): 25.000.000,- Ft.
A díjak legnagyobb összege (bruttó): 10.000.000,- Ft
A díjak legkisebb összege (bruttó): 1.000.000,- Ft
A megvétel legkisebb összege (bruttó): 500.000,- Ft
A Budapest Fejlesztési Központ „Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete” elnevezéssel nyílt, nemzetközi, építészeti tervpályázatot hirdet. A pályázat célja a műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes felújítási terveinek elkészítése, az épület új funkciójának meghatározása, illetve Budapest Diákváros első kollégiumi épületének megtervezése, az épületek közvetlen környezetének kialakítása, a tervezett új egyetemi városnegyedbe illesztése.
A Déli Városkapu fejlesztés egyik első lépéseként, 2018-ban nemzetközi tervpályázat indult, a pályázóknak a terület beépítési lehetőségeit kellett megvizsgálniuk. A pályázatra beérkezett tervek, elképzelések mindegyike megerősítette, hogy a térség alkalmas az organikus fejlődésre. Az úgynevezett mesterterv elkészítésére kiírt pályázaton a számos sikeres városfejlesztéssel büszkélkedő, oslói központú építészműhely, a SNØHETTA tervezőiroda és a Besch und Partners osztrák közlekedéstervező iroda nyert.
A pályaművek alapján világossá vált, hogy a minőségi továbblépés egyik katalizátora, így a Fejlesztési Program egyik legfontosabb eleme, a Diákváros. A több ütemben megvalósuló, több ezer férőhelyes beruházás a fővárosban évtizedek óta hiányzó és a felsőoktatás fejlesztésében is fizikai korlátot jelentő kollégiumi férőhelyeket bővíti. Budapest egyetemváros, de a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek száma kevés és nagy részük rossz állapotban van. A főváros egyetemei a jelenleginél is több magyar és külföldi hallgatót tudnának fogadni, ha lenne elegendő kollégiumi férőhely.
A tervpályázat célja
Budapest Diákváros az új funkcióknak, sportlétesítményeknek, jelentős zöldterületeknek és magas minőségű közösségi tereknek köszönhetően fővárosi léptékben is vonzó városnegyeddé válhat.
A nyílt, nemzetközi tervpályázatot a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. írja ki. A tervpályázatra olyan pályaműveket várnak, amelyekben megvalósul a terület központjában elhelyezkedő műemléki védelem alatt álló, ám régóta elhagyott, mára lepusztult állapotú Nagyvásártelep épületegyüttes (Budapest IX. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út által határolt telek) felújítása, funkcióval ellátása és integrálása az új egyetemi városnegyedbe, egyúttal biztosítva jelentős hazai és nemzetközi szabadidős és sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét, valamint egy, a Budapest Diákváros részét képező - diákszállás és sport funkciókat tartalmazó - új épület és közvetlen környezetének megtervezése, amely magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében.
Kiemelt szempont a Nagyvásártelep műemléki épületegyüttesében rejlő potenciál kiaknázása, szellemiségének kortárs értelmezése. A Nagyvásártelep egykor a főváros élelmiszer-ellátásának logisztikai központja volt, fénykorában 20 vasúti vágány és két folyami kikötő szolgálta ki, tízezer négyzetméternél is nagyobb csarnokában 400 nagykereskedő dolgozott. Az 1932 őszén átadott komplexumot Münnich Aladár tervei szerint építették, központi eleme a ma is álló 247 méter hosszú és 42 méter széles csarnoképület, amelynek földszintje 17 méter, pincéje 4 méteres belmagasságú. A csarnok közvetlen összeköttetésben állt a mellette álló 6+1 szintes irodaépülettel, ahol a csarnokfelügyelőség mellett posta, vasúti- és vámhivatal, valamint bankfiók is működött. A második világháború után államosították, majd az 1990-es években a megváltozott gazdasági feltételek következtében jelentősége fokozatosan csökkent, végül bezárták. Az épületegyüttes 2004-ben műemléki védettséget kapott.
A Nagyvásártelep régóta esedékes felújításának, az épületek megváltozott szerepének megtervezéséhez a Budapest Diákváros - Déli Városkapu Program adott új lendületet. A Programmal az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb, legnagyobb magyarországi városfejlesztésének tervezési, előkészítő munkái indultak meg. Dél-Pest és Észak-Csepel jelenleg elhagyatott, lepusztult területein, a Főváros szívétől kevesebb mint 5 kilométerre egy fenntartható, egészséges, életigenlő városnegyed épül zöld, energiahatékony épületekkel, amelyek a diákszállások és a lakóépületek mellett korszerű munkahelyeket, tanulási-kutatási tereket hoznak létre. Új városrész születik, amely Budapest legnagyobb aktív zöldfelülete lesz, megújul a tömegközlekedés és új közösségi beruházások készülnek a több mint 130 hektáros, az európai nagyvárosok között szinte egyedülállóan nagy, egybefüggő fejlesztési területén. A fejlesztés azonnal kiemelkedő értéket teremt: a HÉV-vonalak megújítása, a Diákváros megvalósulása, az új Ferencvárosi Szabadidőpark, a Csepeli Közpark és az új Duna-híd életre kelti az évitizedek óta lerobbant, elhanyagolt területet. Előtérbe kerül a gyalogos- és kerékpáros közlekedés, a kerület szíve autómentes övezet lesz, ezzel párhuzamosan megindul az elővárosi kötöttpályás vonalak fejlesztése és föld alá helyezése és a villamosvonalak meghosszabbítása.
A Diákváros a terület szívében meglévő védett és a felújítás után új közösségi szolgáltató funkciót kapó Nagyvásártelep csarnoképület előtt kialakított, a Ráckevei (Soroksári)-Dunával közvetlen kapcsolatot biztosító főtér köré szerveződik. A most meghirdetett tervpályázatban a Nagyvásártelep épület együttesén túlmenően a Diákváros első kollégiumi épületét kell magas építészeti színvonalon, innovatív és fenntartható módon megterveznie a pályázóknak. A tervezés során figyelembe kell venni, hogy a Diákváros, a később megépítendő egységekkel együtt olyan szerves egységet alkot majd, amely egészséges és vonzó lakó- és munkakörnyezetet kínál a használók legkülönbözőbb csoportjai számára. Az új városrészben mindenki magáénak érezheti a közösségi tereket, fenntartható megoldásai révén időtálló, értékes városrésszel gazdagodik a főváros, az új városrész megvalósulásának pozitív hatásai messze túlmutatnak majd a területen, és példaként szolgálhatnak más jövőbeni fejlesztések számára is.
Kiemelt szándék, hogy a mestertervben megfogalmazott, a fenntarthatóságra, az innovációra, a hely identitására reflektáló, azt megerősítve továbbfejlesztő városrészhez méltó épületek kerüljenek megvalósításra a Diákváros területén, amelyek a jövőben példát mutathatnak a fenntartható energetikai, környezeti és társadalmi szemlélet érvényesítésére.
A műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes, valamint az új épület terveinek innovatív módon, magas építészeti minőségben, a jelen és távlati funkcionális igényeket messzemenően kiszolgáló módon kell elkészülniük. A pályázat meghirdetője olyan építészeti javaslatokat, terveket vár, amelyek illeszkednek a Budapest Déli Városkapu Mesterterv által meghatározott városszövethez, infrastruktúrához, közösségi terekhez, vízfelületekhez és természeti környezethez.
A tervpályázat célja a tervpályázati dokumentációban közzétett tervezési program megvalósítására legalkalmasabb tervező, vagy tervező csoport kiválasztása. A tervpályázat eredményeként kiválasztott tervezővel Kiíró tervezési szerződést kíván kötni a Budapesti Déli Városkapu Fejlesztés Program részeként megvalósuló Nagyvásártelep épületegyüttes felújításáról és egy, a Budapest Diákváros részét képező új kollégiumi épület és ahhoz szorosan kapcsolódó fejlesztések tervezéséről szóló tervdokumentáció elkészítésére vonatkozóan.
A tervpályázat Kiírója
BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.
1027 Budapest, Horvát utca 14-26
A tervpályázat Lebonyolítója
CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
1112 Budapest, Dió utca 3-5.
A tervpályázat tárgya
A „Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete építészeti tervpályázat” egy közösségi értékhatárt elérő, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázat.
A tervpályázati eljárás fajtája, jellege
A tervpályázati eljárás fajtája: NYÍLT ELJÁRÁS
A dokumentáció elérhetősége
A tervpályázati dokumentáció a pályázati regisztrációt követően ingyenesen letölthető a tervpályázat honlapjáról magyar és angol nyelven, amely a www.nagyvasartelep.org illetve a www.bigmarkethall.org címeken érhető el.
A Pályázók és a Kiíró közötti kapcsolattartás és információcsere kizárólag a tervpályázat honlapján keresztül a titkosság szabályait betartva, anonim módon történik tekintettel a Kbt. 41. § (4) bekezdésére, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017 (XII.19.) Korm. Rendelet rendelkezéseire.
Pályázat tervezett időbeli lefolyása, mérföldkövek
A tervpályázat részletes ütemterve és a további határidők megtalálhatóak a tervpályázat honlapján. A Kiíró által közölt időpontok CET szerint értendőek.
Bírálóbizottság
1. |
Elnök |
Dr. Schneller Domonkos |
Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár |
2. |
Társelnök |
Füleky Zsolt |
Építészeti és építésügyi helyettes államtitkár |
3. |
Tag |
Vitézy Dávid |
BFK Nonprofit Zrt. - Vezérigazgató |
4. |
Tag |
Tóth Csaba |
Építész, BFK Nonprofit Zrt. – Beruházási főigazgató |
5. |
Tag |
Erő Zoltán |
Budapest Főváros Önkormányzata – Fővárosi Főépítész |
6. |
Tag |
Szűcs Balázs |
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata – Kerületi Főépítész |
7. |
Tag |
Szalay Tihamér |
Építész, Magyar Építész Kamara delegáltja |
8. |
Tag |
Krizsán András DLA |
Építész, Magyar Építőművészek Szövetségének delegáltja |
9. |
Tag |
Orbán Csaba |
Építész, BFK Nonprofit Zrt. – Budapest Déli Városkapu Tervezési és fejlesztési igazgató |
10. |
Tag |
Z. Halmágyi Judit DLA |
Építész |
11. |
Tag |
Győr Attila |
Műemlékvédelmi szakértő |
12. |
Tag |
Prof. Dr. Horváth Zita |
Miskolci Egyetem rektora |
Díjazás
Pályázatok díjazása
1. díj: 12.000.000, - Forint
2. díj: 9.000.000, - Forint
3. díj: 6.000.000,- Forint
Megvétel (maximum 5 darab): 2.000.000,- Forint / megvétel
Díjazára rendelkezésre álló keret összesen
(pályázati díjak): 37.000.000, - Forint
A díjak bruttó összegek, melyek ÁFÁ-t és minden egyéb fizetendő adót tartalmazzák, valamint adóköteles bevételek.
Debrecen rekreációs övezetében 2003-ban nyitotta meg kapuit az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, Magyarország első fedett, egész évben üzemelő élményfürdője, mely megnyitása óta a város egyik legjelentősebb turisztikai attrakciójává vált, évi átlag 200.000 vendéggel. Az elmúlt bő egy évtized alatt azonban a vendégkör igényei, elvárásai nagymértékben megváltoztak.
Lásd még: http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_22388_2020/
Letölthető tartalom:
tájékoztató adatok
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: „Kiíró” vagy „Ajánlatkérő”)
Székhely: 4024 Debrecen, Piac u. 20.
Internetcím: www.debrecen.hu
Tel.: +36 52511550
Fax: +36 52511552
Aquaticum mediterrán élményfürdő attrakciófejlesztése
Debrecen rekreációs övezetében 2003-ban nyitotta meg kapuit az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, Magyarország első fedett, egész évben üzemelő élményfürdője, mely megnyitása óta a város egyik legjelentősebb turisztikai attrakciójává vált, évi átlag 200.000 vendéggel. Az elmúlt bő egy évtized alatt azonban a vendégkör igényei, elvárásai nagymértékben megváltoztak. A hasonló szolgáltatást nyújtó létesítmények közül a látogató az egyedi, komplex élményeket keresi és választja. A visszatérő vendégek pedig igénylik a folyamatosan megújuló szolgáltatási struktúrát. Az Aquaticum fürdőközpont több egysége is – Aquaticum Termálfürdő, Szaunavilág, Aquaticum Termál és Wellness Hotel, Wellness sziget – az elmúlt 3 évben átalakultak, megújultak, kivéve az élményfürdőt, melynek infrastruktúrája, élményelemei, a folyamatos karbantartások ellenére is az elmúlt 17 év alatt folyamatosan amortizálódnak. Ezen területén található még az Aquaticum Strandfürdő, melynek megújítása 2020. nyarán befejeződött, így különösen nagy jelentőséggel bír az élményfürdő belsőépítészeti és attrakciós felzárkóztatása, nevezett szolgáltató egységekhez. A fejlesztés célja, hogy eredményeként az élményfürdő ismét a régió leglátványosabb komplexumaként üzemeljen.
A fejlesztés főbb elemei:
Az érintett épületek főbb mennyiségi adatai:
beépített alapterület: 4650 m2
összeses szintetrület: 9100 m2
eresz magasság: +3,15 m
párkánymagasság: +4,2 m; 7,2 m; 9,6 m
gerincmagasság: +13,0 m; 17,95 m
kupolamagasság: 16,35 m
beépített alapterület: 2000 m2
összes szinterület: 2160 m2
területe: 2500 m2
A dokumentációban megfogalmazott tervezési program megvalósítására pályázati formában keresi Kiíró a legjobb tervet és ez alapján a feladat tervezésére legalkalmasabb tervezőt, annak érdekében, hogy az Aquaticum mediterrán élményfürdő attrakciófejlesztése az 1.2.2. pontban meghatározott feltételeknek legjobban megfelelő, magas szintű építészeti és üzemeltetési megoldással valósulhasson meg.
a) A tervpályázat jellege: tervpályázat
b) A tervpályázati eljárás formája: uniós értékhatárt elérő, nyílt eljárás
c) A tervpályázat:
d) A tervpályázat lebonyolítása
A tervpályázat tárgya a Hajdúnánás közelében lévő autó és motorsport versenypálya és a hozzákapcsolódó multifunkciós autó és motorsport komplexum területének - közlekedésének, kiszolgálásának és létesítményeinek - megtervezése. A megközelítőleg 500 hektár területen elhelyezkedő létesítmény több pályát és az ezekhez kapcsolódó épületeket, kiszolgáló létesítményeket és azokat ellátó területeket foglal magában.
Lásd még:
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_22600_2020/
Letölthető tartalom:
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA
Tájékoztató adatok (részlet)
Kelet-Magyarországi Versenypálya Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: „Kiíró” vagy „Ajánlatkérő”)
Székhely: 4025 Debrecen, Piac u. 77.
Internetcím kmvp.kft@kmvp.hu
Tel.: +36 20 957 8518
Fax: -
MotoGP versenypálya- és sportkomplexum tervezése
A tervpályázat tárgya a Hajdúnánás közelében lévő autó és motorsport versenypálya és a hozzákapcsolódó multifunkciós autó és motorsport komplexum területének - közlekedésének, kiszolgálásának és létesítményeinek - megtervezése. A megközelítőleg 500 hektár területen elhelyezkedő létesítmény több pályát és az ezekhez kapcsolódó épületeket, kiszolgáló létesítményeket és azokat ellátó területeket foglal magában.
A gyorsaságimotoros versenypálya megépítésével Magyarországon is létre jön egy olyan versenypálya, amely világszínvonalú hazai és nemzetközi motorversenyek megrendezésére is alkalmas. A gyorsaságimotorsport legismertebb versenysorozatai a MotoGP és a Superbike. Magyarországon mindkét sorozat nagy- és folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend, ezért különösen fontos cél a Magyar Nagydíj feltételeinek megteremtése.
Az új versenypálya a nagy nemzetközi versenyeken kívüli időszakban is igen sokféleképpen tudja szolgálni a magyar motorsportot, lehetőség lesz kisebb versenyek, akár korosztályos kupasorozatok lebonyolítására, képzésekre, edzéskere is. A pálya nagy lendületet ad a motoros szakágak, elsősorban a gyorsasági szakág fejlődésének.
A fejlesztés főbb elemei:
tervezési terület mérete: 620 ha
versenypálya nyomvonala: 4,4 km
épületek főbb adatai:
Főépület kb. 10.000 m2
Főlelátók 12.000 fő
Másodlagos lelelátók 15-20.000 fő
Üzemeltetési és biztonsági épületek összesen kb. 5.000 m2
Versenyrendezés épületei kb. 2.000 m2
egyéb területek
parkolók 25.000 db
gokart versenypálya és épület
bérelhető gokart pálya és épület
flat track versenypálya és épület
fejlesztési terület kb. 300.000 m2 (30 ha)
A dokumentációban megfogalmazott tervezési program megvalósítására pályázati formában keresi Kiíró a legjobb tervet és ez alapján a feladat tervezésére legalkalmasabb tervezőt, annak érdekében, hogy a Hajdúnánási Moto-GP versenypálya és multifunkciós autó-motorsport komplexum az 1.2.2. pontban meghatározott feltételeknek legjobban megfelelő, magas szintű építészeti és üzemeltetési megoldással valósulhasson meg.
a) A tervpályázat jellege: tervpályázat
b) A tervpályázati eljárás formája: uniós értékhatárt elérő, nyílt eljárás
c) A tervpályázat:
d) A tervpályázat lebonyolítása
szerint történik.
A tervpályázaton azon természetes-, vagy jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet (továbbiakban Pályázó) vehet részt, aki, illetve amely a tervpályázati kiírásban meghirdetett feladat elkészítésére vállalkozik alábbiak szerint:
Ajánlatkérő a pályázati tervdokumentációt kizárólag az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren keresztül teszi közzé. A dokumentáció nyilvános, azt a rendszerben történő regisztrációt követően bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen letöltheti. Az EKR rendszer elérési útja: http://ekr.gov.hu
Az eljárás során keletkező – Pályázókat érintő – dokumentumokat ajánlatkérő elektronikus úton az EKR-en keresztül egyidejűleg juttatja el minden gazdasági szereplő számára.
A pályaművek díjazására és megvételére nettó 30.000.000,- Ft áll rendelkezésre.
A díj legnagyobb összege: nettó 10.000.000,- Ft.
A legalacsonyabb díj nettó 4.000.000.- Ft.
A megvétel legkisebb összege: nettó 1.500.000,- Ft.
„Újjá éleszteni Moszul szellemét” - az UNESCO, az Iraki Kulturális Minisztériummal és az Iraki Szunnita Alapítvánnyal együttműködésben, az Egyesült Arab Emirátusok támogatásával nemzetközi építész tervpályázatot ír ki a 2017-ben Moszul ostrománál súlyosan megrongálódott Al Nouri mecset és épületegyüttes rekonstrukciójára és rehabilitációjára
Az iraki Moszul egyik legfontosabb nevezetességének rekonstrukciója fontos lépés lenne a háborúk által feldúlt ország társadalmi egységének visszaállítása érdekében. Hiszen a történeti emlékek nemcsak a tudomány számára érdekesek, hanem a hovatartozás, a közösség és az identitás szimbólumai, melyek rehabilitációja segíti a moszuli polgárok talpra állását. Az Al Nouri mecset kulturális fontosságát mutatja, hogy 2014-ben a város lakói élőláncot vonva oltalmazták az épületet az Iszlám Állam katonáitól.
Az Al Nouri épületegyüttes 12. századi felépülése óta központi eleme volt a város fejlődésének és városi életének. A város fejlődésének történetét vizsgálva egyértelművé válik, hogy a mecset hogyan befolyásolta a városszerkezet alakulását. A pályázat tárgyát képező körülbelül 11.000 m²-es terület az óváros északkeleti felében található és többek között az Al-Hadbad minaretet, az Al Nouri imatermet, valamint több kiszolgáló épületet foglal magába.
Az együttes, melynek területén 2017-ben többször is robbantottak egy összetett rehabilitációs program helyszíne lesz, melynek célja az Al Nouri imaterem rekonstrukciója mellett új kiszolgáló épületek és új funkciók integrálása. A pályázatnak része a zöldterületek újra tervezése és az együttes és a környező városszövet kapcsolatának újragondolása is, annak érdekében, hogy a terület visszanyerhesse meghatározó helyzetét a város mindennapi életében.
A projekt megvalósítása a nyertes pályamű kiválasztása után azon nyomban kezdetét veszi, és ezt követően 27 hónapon belül kerül kivitelezésre. A pályázatokat nemzetközi, független, a téma szakértőiből álló zsűri értékeli.
Díjak: I. díj: 50.000 dollár
II. díj: 30.000 dollár
III. díj: 20.000 dollár
IV. díj: 15.000 dollár
V. díj: 10.000 dollár
A pályázat beadási határideje 2021. március 26.
További információk, kiírás és regisztráció a https://en.unesco.org/news/architectural-competition-reconstruction-and-rehabilitation-al-nouri-complex-mosul oldalon
A tervpályázati hirdetmény megjelenése és a pályázati regisztráció megkezdődött (12.17. 10.00 óra)
Helyszíni szemle időpontja: 2021. január 13., 09:00 óra
A Budapest Fejlesztési Központ „Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete” elnevezéssel nyílt, nemzetközi, építészeti tervpályázatot hirdet. A pályázat célja a műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes felújítási terveinek elkészítése, az épület új funkciójának meghatározása, illetve Budapest Diákváros első kollégiumi épületének megtervezése, az épületek közvetlen környezetének kialakítása, a tervezett új egyetemi városnegyedbe illesztése.
A Déli Városkapu fejlesztés egyik első lépéseként, 2018-ban nemzetközi tervpályázat indult, a pályázóknak a terület beépítési lehetőségeit kellett megvizsgálniuk. A pályázatra beérkezett tervek, elképzelések mindegyike megerősítette, hogy a térség alkalmas az organikus fejlődésre. Az úgynevezett mesterterv elkészítésére kiírt pályázaton a számos sikeres városfejlesztéssel büszkélkedő, oslói központú építészműhely, a SNØHETTA tervezőiroda és a Besch und Partners osztrák közlekedéstervező iroda nyert.
A pályaművek alapján világossá vált, hogy a minőségi továbblépés egyik katalizátora, így a Fejlesztési Program egyik legfontosabb eleme, a Diákváros. A több ütemben megvalósuló, több ezer férőhelyes beruházás a fővárosban évtizedek óta hiányzó és a felsőoktatás fejlesztésében is fizikai korlátot jelentő kollégiumi férőhelyeket bővíti. Budapest egyetemváros, de a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek száma kevés és nagy részük rossz állapotban van. A főváros egyetemei a jelenleginél is több magyar és külföldi hallgatót tudnának fogadni, ha lenne elegendő kollégiumi férőhely.
Budapest Diákváros az új funkcióknak, sportlétesítményeknek, jelentős zöldterületeknek és magas minőségű közösségi tereknek köszönhetően fővárosi léptékben is vonzó városnegyeddé válhat.
A nyílt, nemzetközi tervpályázatot a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. írja ki. A tervpályázatra olyan pályaműveket várnak, amelyekben megvalósul a terület központjában elhelyezkedő műemléki védelem alatt álló, ám régóta elhagyott, mára lepusztult állapotú Nagyvásártelep épületegyüttes (Budapest XI. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út által határolt telek) felújítása, funkcióval ellátása és integrálása az új egyetemi városnegyedbe, egyúttal biztosítva jelentős hazai és nemzetközi szabadidős és sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét, valamint egy, a Budapest Diákváros részét képező - diákszállás és sport funkciókat tartalmazó - új épület és közvetlen környezetének megtervezése, amely magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében.
Kiemelt szempont a Nagyvásártelep műemléki épületegyüttesében rejlő potenciál kiaknázása, szellemiségének kortárs értelmezése. A Nagyvásártelep egykor a főváros élelmiszer-ellátásának logisztikai központja volt, fénykorában 20 vasúti vágány és két folyami kikötő szolgálta ki, tízezer négyzetméternél is nagyobb csarnokában 400 nagykereskedő dolgozott. Az 1932 őszén átadott komplexumot Münnich Aladár tervei szerint építették, központi eleme a ma is álló 247 méter hosszú és 42 méter széles csarnoképület, amelynek földszintje 17 méter, pincéje 4 méteres belmagasságú. A csarnok közvetlen összeköttetésben állt a mellette álló 6+1 szintes irodaépülettel, ahol a csarnokfelügyelőség mellett posta, vasúti- és vámhivatal, valamint bankfiók is működött. A második világháború után államosították, majd az 1990-es években a megváltozott gazdasági feltételek következtében jelentősége fokozatosan csökkent, végül bezárták. Az épületegyüttes 2004-ben műemléki védettséget kapott.
A Nagyvásártelep régóta esedékes felújításának, az épületek megváltozott szerepének megtervezéséhez a Budapest Diákváros - Déli Városkapu Program adott új lendületet. A Programmal az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb, legnagyobb magyarországi városfejlesztésének tervezési, előkészítő munkái indultak meg. Dél-Pest és Észak-Csepel jelenleg elhagyatott, lepusztult területein, a Főváros szívétől kevesebb mint 5 kilométerre egy fenntartható, egészséges, életigenlő városnegyed épül zöld, energiahatékony épületekkel, amelyek a diákszállások és a lakóépületek mellett korszerű munkahelyeket, tanulási-kutatási tereket hoznak létre. Új városrész születik, amely Budapest legnagyobb aktív zöldfelülete lesz, megújul a tömegközlekedés és új közösségi beruházások készülnek a több mint 130 hektáros, az európai nagyvárosok között szinte egyedülállóan nagy, egybefüggő fejlesztési területén. A fejlesztés azonnal kiemelkedő értéket teremt: a HÉV-vonalak megújítása, a Diákváros megvalósulása, az új Ferencvárosi Szabadidőpark, a Csepeli Közpark és az új Duna-híd életre kelti az évitizedek óta lerobbant, elhanyagolt területet. Előtérbe kerül a gyalogos- és kerékpáros közlekedés, a kerület szíve autómentes övezet lesz, ezzel párhuzamosan megindul az elővárosi kötöttpályás vonalak fejlesztése és föld alá helyezése és a villamosvonalak meghosszabbítása.
A Diákváros a terület szívében meglévő védett és a felújítás után új közösségi szolgáltató funkciót kapó Nagyvásártelep csarnoképület előtt kialakított, a Ráckevei (Soroksári)-Dunával közvetlen kapcsolatot biztosító főtér köré szerveződik. A most meghirdetett tervpályázatban a Nagyvásártelep épület együttesén túlmenően a Diákváros első kollégiumi épületét kell magas építészeti színvonalon, innovatív és fenntartható módon megterveznie a pályázóknak. A tervezés során figyelembe kell venni, hogy a Diákváros, a később megépítendő egységekkel együtt olyan szerves egységet alkot majd, amely egészséges és vonzó lakó- és munkakörnyezetet kínál a használók legkülönbözőbb csoportjai számára. Az új városrészben mindenki magáénak érezheti a közösségi tereket, fenntartható megoldásai révén időtálló, értékes városrésszel gazdagodik a főváros, az új városrész megvalósulásának pozitív hatásai messze túlmutatnak majd a területen, és példaként szolgálhatnak más jövőbeni fejlesztések számára is.
Kiemelt szándék, hogy a mestertervben megfogalmazott, a fenntarthatóságra, az innovációra, a hely identitására reflektáló, azt megerősítve továbbfejlesztő városrészhez méltó épületek kerüljenek megvalósításra a Diákváros területén, amelyek a jövőben példát mutathatnak a fenntartható energetikai, környezeti és társadalmi szemlélet érvényesítésére.
A műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes, valamint az új épület terveinek innovatív módon, magas építészeti minőségben, a jelen és távlati funkcionális igényeket messzemenően kiszolgáló módon kell elkészülniük. A pályázat meghirdetője olyan építészeti javaslatokat, terveket vár, amelyek illeszkednek a Budapest Déli Városkapu Mesterterv által meghatározott városszövethez, infrastruktúrához, közösségi terekhez, vízfelületekhez és természeti környezethez.
A tervpályázat célja a tervpályázati dokumentációban közzétett tervezési program megvalósítására legalkalmasabb tervező, vagy tervező csoport kiválasztása. A tervpályázat eredményeként kiválasztott tervezővel Kiíró tervezési szerződést kíván kötni a Budapesti Déli Városkapu Fejlesztés Program részeként megvalósuló Nagyvásártelep épületegyüttes felújításáról és egy, a Budapest Diákváros részét képező új kollégiumi épület és ahhoz szorosan kapcsolódó fejlesztések tervezéséről szóló tervdokumentáció elkészítésére vonatkozóan.
A tervpályázat kiírója
BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.
1027 Budapest, Horvát utca 14-26
A tervpályázat lebonyolítója
CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
1112 Budapest, Dió utca 3-5.
A tervpályázat tárgya
A „Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete építészeti tervpályázat” egy közösségi értékhatárt elérő, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázat.
A tervpályázati eljárás fajtája, jellege
A tervpályázati eljárás fajtája: NYÍLT ELJÁRÁS
A dokumentáció elérhetősége
A tervpályázati dokumentáció a pályázati regisztrációt követően ingyenesen letölthető a tervpályázat honlapjáról magyar és angol nyelven, amely a www.nagyvasartelep.org illetve a www.bigmarkethall.org címeken érhető el.
A Pályázók és a Kiíró közötti kapcsolattartás és információcsere kizárólag a tervpályázat honlapján keresztül a titkosság szabályait betartva, anonim módon történik tekintettel a Kbt. 41. § (4) bekezdésére, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017 (XII.19.) Korm. Rendelet rendelkezéseire.
Amennyiben szeretne hírlevelet kapni a tervpályázat elindulásáról, a tervpályázat honlapján előzetesen rögzítheti e-mail címét, amelyre a hirdetmény megjelenéséről, és a pályázati regisztráció kezdetéről értesítést küldünk.
(Felhívjuk figyelmét, hogy a pályázati honlapon keresztül megküldött email kizárólag tájékoztató jellegű. A tervpályázati hirdetmény megjelenések hivatalos felülete a TED és a Közbeszerzési Értesítő.)
Pályázat tervezett időbeli lefolyása, mérföldkövek
A pályázati regisztráció kezdete: tervezetten 2020.11.23.
Pályaművek beérkezésének határideje: tervezetten 2021.02.12 péntek, 14:00
Eredményhirdetés legkésőbb 2021.03.30 – a tervpályázat honlapján közzétett tájékoztatás szerint
A tervpályázat részletes ütemterve és a további határidők megtalálhatóak a tervpályázat honlapján. A Kiíró által közölt időpontok CET szerint értendőek.
Díjazás
Pályázatok díjazása
1. díj 12.000.000, - Forint
2. díj 9.000.000, - Forint
3. díj 6.000.000,- Forint
Megvétel (maximum 5 darab) 2.000.000,- Forint / megvétel
Díjazára rendelkezésre álló keret összesen
(Pályázati díjak) 37.000.000, - Forint
A díjak bruttó összegek, melyek ÁFÁ-t és minden egyéb fizetendő adót tartalmazzák és adóköteles bevételek.
A Bírálóbizottság egyhangúan az alábbi döntést hozta:
A Bírálóbizottság megállapította, hogy az ötletpályázat eredményes és sikeres volt, de egyetlen pályamű sem volt olyan, amely minden részletében a tovább tervezés alapját képezhetné. Ezért egyhangúan úgy döntött, hogy a bruttó 10,0 MFt- os teljes díjkeretből, rangsorolás nélkül, három pályaművet összesen bruttó 6,0 MFt, azaz pályaművenként bruttó 2 MFt díjazásban részesít, majd rangsorolás nélkül további nyolc pályaművet összesen bruttó 4,0 MFt azaz pályaművenként bruttó 500.000 Ft díjazásban részesít, az alábbiak szerint:
Rangsorolás nélküli bruttó 2.000.000 Ft díjazásban részesül az 1. sorszámmal ellátott pályamű:
Szerzője: Építészkohó Kft
Építész tervező: Tarnóczky Tamás Attila
Rangsorolás nélküli bruttó 2.000.000 Ft díjazásban részesül a 7. sorszámmal ellátott pályamű:
Szerzője: Wéber Építésziroda Kft.
Építész tervezők: Wéber József, Halász András, Jármai Zsolt Lőrinc, Muszka Ágnes,
Rangsorolás nélküli bruttó 2.000.000 Ft díjazásban részesül a 27. sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Juhász – Nagy Balázs, Zsíros Renáta
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 9 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Future Plans Hungary Kft.
Építészet: Mondvai Márton, Molnár Márta, Sóti Máté, Mozer Design Studio Kft.
Építészet, belső építészet: Balogh Bence, Sztankovics Andrea,
Bollinger + Grohmann Engineers Kft.
Tartószerkezet: Böhm Csaba, Boronkay Gábor, Future Plans Hungary Kft.
Épületgépészet: Horváth Péter, Mozer Design Studio Kft.
Fenntarthatóság,környezetvédelem: Pataki Barbara, Mozer Design Studio Kft.
Látványtervezés: Incze Sándor
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 10 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Molnár Kristóf, Szabó Kristóf, Csépke Tamás
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 12 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: BIVAK Stúdió Kft.
Generál tervező: Máté Tamás
Építészet: Vass – Eysen Áron
Statika: Madaras Botond, Madaras Koppány, (Mdrs2 Kft.)
Gépészet: Oltvai Tamás (Art – Tax Kft.)
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 17 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Hajnády Erzsébet, Szász László, Veress Gyöngyi, Lengyel Csaba, Szabó Dávid, Dombovári János, Gulyás Imre
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 19 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Kettőpera Stúdió Kft, Fazekas Katalin DLA, Vilics Árpád, Baranyi Ágnes, Hegyi Fanni, Kovács Eszter, Dr. Sárig Katalin
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 20 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft.
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 23 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Bögös András, Dancs Tamás, Zilahi Péter DLA, Csabai Bence, Karácsonyi Viktor
Rangsorolás nélküli bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül a 24 sorszámmal ellátott pályamű:
Építész tervezők: Pelle Zita, Balázs Marcell
A Bírálóbizottsági tagok a zárt borítékok felbontása után a pályázók és munkatársaik nevesítése szerint nyilatkoztak arról, hogy egyikükkel szemben sem áll fenn a pályázók személyével szemben összeférhetetlenség.
Az ötletpályázatra beérkezett 27 pályaműből a Bírálóbizottság 11 pályaművet díjazott, a további 16 pályaművet a Bírálóbizottság díjazásban nem részesítette.
Bővebb információk:
https://meknkft.hu/2020/palyazatok/hajduszoboszlo-multifunkcios-rendezvenycsarnok-epiteszeti-otletpalyazat-eredmenye/
Zárójelentés:
https://meknkft.hu/2020/palyazatok/hajduszoboszlo-multifunkcios-rendezvenycsarnok-epiteszeti-otletpalyazat-zarojelentese/
Az eredményhirdetés elmarad!
Bővebb információk:
https://meknkft.hu/2020/palyazatok/hajduszoboszlo-multifunkcios-rendezvenycsarnok-epiteszeti-otletpalyazat-eredmenyhirdetese-elmarad/
Tisztelt Pályázók!
A Hajdúszoboszlói multifunkcionális rendezvénycsarnok építészeti ötletpályázatának hivatalos eredményhirdetése az alábbi helyszínen és időpontban lesz:
Helyszín: Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár, Hajdúszoboszló, Szilfák alja 2. (parkolás az intézmény mögötti ingyenes parkolóban)
Időpont: 2020.11.05. 14.00-kor
A járványügyi védekező eljárásrend betartása kötelező
További információk:
https://meknkft.hu/2020/palyazatok/hajduszoboszlo-multifunkcios-rendezvenycsarnok-epiteszeti-otletpalyazat-eredmenyhirdetese/