- KÉK - Kortárs Építészeti Központ (1111, Bartók Béla út 10-12.)
- OSA Archívum (1051, Arany János utca 32.)
- Goethe-Institut Budapest (1092, Budapest, Ráday u. 58.)
- FUGA (1052, Petőfi Sándor utca 5.)
- Tourinform (1052, Sütő utca 2.)
2019.05.4-6. - KÉK
A Bauhaus nemcsak Weimarhoz és Dessauhoz kötődik, hanem kezdettőlfogva (nem pedig csak a hatásában) nemzetközi volt: tanárai és növendékei a világ számos országából érkeztek. És ennek még most, 100 évvel később is jelentősége van.
2019.05.03. 18:00-20:00 - OSA Archivum
❏ 50 épület látogatható - minden program ingyenes!
❏ Már április végén is vannak kapcsolódó rendezvények
❏ A teljes program a honlapon látható és a nyomtatott műsorfüzet is elérhető!
Pályázati felhívás
Budapest, 2019. április 24. – A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal, 30 év alatti építészeknek szakmai tanulmányúton való részvételre, melynek célja, hogy magyarországi és nemzetközi bemutatkozási, valamint szakmai kapcsolatépítési lehetőséget teremtsen a jelentkezők számára, ezzel lehetővé téve az új ötletek, jó gyakorlatok megosztását.
A civilizált, fejlett tárgyi/környezeti kultúrához szokott embernek is jól működő evolúciós "maradványkészsége" van arra, hogy észrevegye/azonosítsa a természeti környezetet az épített/városi kontextuson belül.
Kiaknázzuk-e ezt az evolúciós maradványkészséget arra, hogy pszichológiai értelemben hasznot hajtson nekünk: ellensúlyozza a városi épített környezet fárasztó, elidegenítő hatásait.
Dr. Dúll Andrea (környezetpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánhelyettese) előadásban ezt a témát járja körül.
Találkozó: Széchenyi tér
Időpont: 2019.04.27. szombat
Csoportok indulása: 14:00 és 14:30 (20fő/csoport)
Bauhaus séta Pécs szívétől a Mecsek koronájáig
Pécs szerepe jelentős a Bauhaus történetében, itt született Forbát Alfréd, Molnár Farkas és Breuer Marcell. A Széchenyi tértől a Hotel Kikeletig tartó sétán a résztvevők megismerkedhetnek a Bauhaus és a koramodern építészet pécsi vonatkozásával.
A séta vezetői: Getto Katalin esztéta, műfordító, építészeti kritikus, dr. Veres Gábor építész
2019. április 17., szerda, 19:00–21:00 - KÉK
Beszélgetés a TIBA Építész Stúdió munkatársaival, Ladányi Viktóriával és Király Zoltánnal kedvenc könyveikről és a KÉK könyvtárának adományozott személyes válogatásukról.
Balatonlelle – Keszthely
2019, május 17-18-19
2019-ben ünnepeljük a 100 éve alapított Bauhaust, mint intézményt, mely alapjaiban változtatta meg az építészetről, térről, művészetekről, formatervezésről, vizualitásról, lakáskultúráról alkotott véleményünket, addigi gyakorlatunkat. A Bauhaus itthon is jelentősen módosította a modern kultúráról vallott elképzelésünket, nem utolsó sorban honfitársaink fontos szerepet játszottak annak működésében. Az idei Építészregattán erről is megemlékezünk, hiszen ez a korszakos stílus az, amelyben a leginkább kézzelfogható az egyetemes kultúrtörténethez való kapcsolódásunk.