A Miniszterelnökség államtitkárának nevezte ki György Istvánt a köztársasági elnök 2020. január 3-án. Tájékoztatásuk szerint a Budapest Főváros Kormányhivatalát csaknem hat évig kormánymegbízottként vezető politikus a tárca közszolgálatért felelős államtitkára lesz, a területet eddig irányító Tuzson Bence a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkáraként folytatja munkáját.
Az NKA Építőművészet Tagozatának felkérésére és pályázati támogatásával a Magyar Építőművészek Szövetsége, mint az építész szakma reprezentatív művészeti szervezete vállalta magára azt az értékőrző feladatot, hogy saját honlapján felületet biztosít az NKA Építőművészet Kollégiuma által támogatott alkotói kéziratok (NKA101102/100) és publikálható szakmai beszámolók (NKA101104/100) közzétételére, illetve azon kéziratok megjelenésére, melyek alkotói korábbi NKA támogatásban részesültek és szerzőik hozzájárultak a közléshez.
ELŐADÁS
2019. október 07. 15:00-20:00, KÉK
Intelligens együttműködési rendszerek a jövő város-tervezéséhez. A szakmai nap olyan új technológiai megoldásokat, elemzési módszereket mutat be, melyek a tervezési folyamatokban való együttműködést, hatékonyabb döntéshozatalt és részvételt teszik lehetővé. A PlanTech Day vendége többek közt a Massachusetts Institute of Technology Media Lab City Science Research Group két kutatója.
A program nyilvános és ingyenes a linken történő regisztráció követően: https://forms.gle/KrxXK7hrWRTj9VYM8
2019. október 1–7. között nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepeljük a FUGA alapításának 10. évfordulóját. Az egyhetes fesztiválon délelőttől késő estig minden nap szélesre tárul a FUGA kapuja: napközben előadások, interjúk, nemzetközi konferencia és aukciók váltják egymást, esténként pedig koncertek és irodalmi felolvasások színesítik a programot. Október 7-én, az Építészet Világnapján 5 új kiállítással vágunk bele a FUGA következő tíz évébe.
FUGA 10 aukció – design, plakát, plakett, kézirat, kotta, könyv
Kalapács alatt 254 tétel
Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter állami kitüntetéseket adott át Áder János köztársasági elnök megbízásából, a budapesti Várkert Bazárban.
Ma, június 24-én déli 12 órától elérhető a www.nepiepiteszetiprogram.hu oldalon az online felület, amelyen keresztül magánszemélyek, önkormányzatok, szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet országos műemléki védettségű vagy helyi védelem hatálya alá tartozó népi építészeti ingatlanuk felújításának támogatására.
Az újjáalakult Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB) 2019. június 14-én megtartotta ülését dr. Nagy Ádám - Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára - elnökletével.
Az ÉMSZB az építésügyi műszaki irányelvek elfogadásával az építőipari szereplők, vállalkozások szakmai munkáját szeretné segíteni.