Időpont: 2015. október 31. szombat 9:00 óra
A konferencia a háború utáni magyar építészet azon áramlatait kívánja bemutatni, amelyek a tervezőintézetek által nyújtott keretektől részben vagy egészében függetlenül jöttek létre. Azokat a csoportosulásokat, mozgalmakat, pillanatszerű vállalkozásokat és projekteket, amelyek akár az építészeti alkotás, akár az építészeti szakmagyakorlás folyamatának konfliktusaira és kihívásaira kívántak alternatív, esetenként pedig radikális válaszokat keresni.
A Budapesti Építész Kamara ÁTJÁRÓ címen konferenciát szervez a város életének több szempontból való megvizsgálására, az urbanisztikai kérdések új szempontokból való újragondolására. A Kamara és a kerületek között megindult programalkotó párbeszéd részeként előtérbe került az élhető város és a közlekedés közötti konfliktus. A mobilitás komplex kérdésköréhez kapcsolódóan elsőként a XII. kerület a meghívott vendég, a problémafelvető előadást POKORNI Zoltán, a Hegyvidék polgármestere tartja. A felmerülő kérdésekről, a közlekedés okozta nehézségekről, a városi élet tervezhető és spontán alakuló jelenségeiről szociológus, várostervező, közlekedési szakember és építészek tartanak tömör előadásokat.
Amennyiben az esemény olyan eredménnyel jár, hogy megállapításai, következtetései más kerületekre, a főváros egészére is kiterjeszthetőek, úgy a jövőben a témával további konferencia, szakmai rendezvény foglalkozik.
RÓMER FLÓRIS (1815–1889) SZÜLETÉSÉNEK 200.ÉVFORDULÓJÁN
Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem, 2015. október 7.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága szervezésében.
In Memoriam Pollack Mihály halálának 160. évfordulóján
Időpont: október 8. csütörtök 11 óra
POLLACK BUDAPESTI ÉPÜLETEI
találkozás: Budapest V. Deák Ferenc téri templom előtt
várossétát vezeti: Dr. Sedlmayr Judit művészettörténész
A Belügyminisztérium „Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban (fővárosi kerületekben) – Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása” című projektek szakmai zárókonferenciája 2015. október 14-én 9:00 órától 16:00 óráig kerül megrendezésre a Budapest Kongresszusi Központban (1123 Budapest, Jagelló út 1-3.).
A Belügyminisztérium lehetőséget kíván biztosítani a Projekt szakmai tapasztalatainak megismerésére.
HELYSZÍN: BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ, SZEGED
IDŐPONT: 2015. október 6–17.
A MAGYAR BIOÉPÍTÉSZETI EGYESÜLET, és a BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ szeretettel és tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és munkatársait A XVIII. ÚJSZEGEDI BIOÉPÍTÉSZETI NAPOK című kiállításra és konferenciára, melyet 2015. október 6–17. között AZ ÉPÍTÉSZET HÓNAPJA 2015 keretében rendezünk meg a Bálint Sándor Művelődési Házban (Szeged, Temesvári krt. 42. T/F: 62 – 432-578).
A BME Urbanisztika Tanszék 2015. október 9-én nemzetközi „városos” doktori konferenciát szervez a XX. század második felében épült nagyléptékű városi együttesek helyzetéről és megújításának lehetőségeiről Közép- és Kelet-Európában.
A konferencia angol nyelvű, nyilvános; mindenkit szeretettel látunk!
Az idei A CSEND 9. SZÉK (Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia) az Ars Sacra Fesztivál programsorozat részeként 2015. szeptember 22-én, kedden a FUGA Budapesti Építészeti Központban kerül megrendezésre. A konferencia nyitott és ingyenes, a MÉK tagok a részvételért 2 kreditpontot kapnak.
Nagy sikerrel zárult augusztus 28-án Miskolcon, a Diósgyőri várban tartott XX. Országos Főépítészi Konferencia. A sikerhez a választott téma - épített örökségünk, mint génbank - , a helyszín - a meggyőzően megújított Diósgyőri vár -, és az előadások magas színvonala is hozzájárult. A Konferencia vándorzászlaját Miskolc m. j. város részéről Pfliegler Péter alpolgármester és Rostás László főépítész adta át Kecskemét m. j. város képviselőinek, dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesternek és Öveges László főépítésznek, Salamin Ferenc, a Magyar Főépítészek - Országos Főépítészi Kollégium - Egyesület elnöke jelenlétében.