Az Ybl-díjasok a villában programsorozat keretében az YBL ÖSSZES – 52 TELEPÜLÉS, 113 ÉPÜLET című kötet szerzői - HALÁSZ CSILLA, ŐRFI JÓZSEF, VICZIÁN ZSÓFIA, TIMÁR SÁRA - fotókon mutatják be, milyen állapotban találták Ybl Miklós épületeit szerte a Kárpát-medencében, közel egy évig tartó kalandos országjárásuk során. Beszélnek arról is, miért olyan népszerű ma Ybl Miklós, és mit tanultak a XIX. század egyik legnagyobb építőművészétől. A rendezvény ingyenes, a kötet a helyszínen akciósan, 4500 forintért vásárolható meg.
2015 május 9-én a „Landscape Architecture Europe” könyvsorozat új könyve kerül bemutatásra Budapesten. Ugyanúgy, ahogy az előző könyvek, ez a könyv is arra törekszik, hogy a kritikai szemlélettel mutassa be a korszerű európai tájépítészet jelenlegi helyzetét. Áttekinti az európai tájépítészet jelenlegi személetmódját és az ehhez kapcsolódó tervezői irányokat. A könyvbemutató a FUGA – Budapesti Építészeti Központban kerül megrendezésre. A nemzetközi szakmai zsűri (Paolo Bürgi (elnök), Monika Gora, Jandirk Hoekstra, Thierry Kandjee, Laura Zampieri) 500 beérkező projekt közül 44 magas szakmai szintet képviselő projektet választott ki. A könyvet Lisa Diedrich (főszerkesztő), Jessica Bridger, Mark Hendriks és Claudia Moll szerkesztette .
Időpont: 2015. február 10. 19 óra
Helyszín: Hátsó Kapu (1074 Budapest, Dohány utca 13.)
Az A10 európai építészeti folyóirat 2015. január-februári számának Eurovision melléklete tíz oldalon keresztül foglalkozik napjaink magyarországi építészetével. A legfontosabb páneurópai szakmai magazinban megjelent összeállítást a Kortárs Építészeti Központ szerkesztette; a hazai közönségnek 2015. február 10-én mutatják be. A megjelent cikkek átfogóan vizsgálják a szakma hazai helyzetét, a nagyszabású állami beruházások és a magántőkéből zajló projektek közötti ellentmondásokat.
Budapest Főváros Levéltára bemutatja Erzsébetváros Önkormányzatának gondozásában megjelent Ipar és kereskedelem Erzsébetvárosban című kötetét, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és Kollégáit!
Meghívó az Ipar és kereskedelem Erzsébetvárosban című könyv sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatójára.
A kiadvány bemutatójára 2014. november 20. csütörtök 17 órakkor kerül sor a Virág Judit galériában (1055 Budapest, Falk Miksa u. 30).
Szeretettel meghívjuk a Szentendrei Péter-Pál templomba (Szentendre, Kucsera és Péter Pál utca sarok) November 22-én szombaton, az esti mise után, kb 19 órakor kezdődő könyvbemutatóra.
A kötetet bemutatja: Dr Jelenits István
Közreműködik a Vujicsics együttes
A Pest Megyei Kormányhivatal és a Hungarovox Kiadó szeretettel meghívja Nagy Gábor NEM IS TUDOM… harmadszor Új írások műemlékvédelemről és másról
2014. november 21-én (pénteken) 15 órakor a Pesti Vármegyeháza földszinti Nyáry Pál termében (1052 Bp., Városház u. 7.) tartandó könyvbemutatójára.
Megjelent az Ybl Összes című kötet. 52 település, 113 épület, Halász Csilla szerkesztésében
A könyvbemutató november 6-án 11 órakor lesz a Várkert bazárban.