A Magyarország bölcsődeépítési programhoz kapcsolódó, tervezési programok, funkciósémák, és vázlat-, illetve koncepciótervek témában kiírt ötletpályázat eredményhirdetésére 2020. január 15-én került sor.
Eredményt hirdettek a „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019” című építészeti pályázaton
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019” kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot fiatal építészeknek.
Fémlemezfedések az építészetben
Előzetes pályázati felhívás
A PREFA Hungária Kft. 2020-ban országos, nyilvános, névaláírásos versenypályázatot hirdet a fémlemez burkolatok magas színvonalú alkalmazási lehetőségeinek keresése és bemutatása céljából az alábbi kategóriákban:
A. Építészek részére:
PREFA anyaggal fedett – burkolt megvalósult épületek (középületek, lakóházak, műemlék épületek), vagy PREFA termék falhasználásával készült építési engedéllyel rendelkező tervek (középületek, lakóházak, műemlék épületek), valamint
B. Építészhallgatók részére:
Ötlet/tervpályázat a hallgató által választott bármilyen középület, vagy lakóépület (minimum 3 lakásos társasház) esetén PREFA termékre módosítva.
Magyarország bölcsődeépítési programjához kapcsolódó tervezési programok, funkciósémák, és vázlat-, illetve koncepciótervek építészeti ötletpályázata
Teljes pályázati kiírás letötléséhez vagy megtekintéséhez kattintson ide!
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlatkérő
„Az egri vár új, attraktív emelő-berendezéssel történő megközelítése”
című országos nyílt, titkos építészeti tervpályázatának zárójelentése
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlatkérő
„Az egri vár új, attraktív emelő-berendezéssel történő megközelítése”
című országos nyílt, titkos építészeti tervpályázata
Az ötletpályázat kiírója
Gyula Város Önkormányzata
Az ötletpályázati eljárás tárgya
Gyula belváros, Élővíz-csatorna menti „VENDÉGLÁTÓ-TERASZ” átalakítása és környezetének rendezése, funkcionális megújítása.
Heves Megyei Kormányhivatal tervpályázata Egri Járási Hivatal épületének tervezésére
A tervpályázati eljárás tárgya
Az egri járási hivatal épületének tervpályázata
A tervpályázati eljárás célja
Ajánlatkérő az ingatlanon kívánja elhelyezni a HMKH Egri Járási Hivatal vezetését és több szervezeti egységét. Az ingatlanon jelenleg álló épület elbontásra kerül és a terület adottságait szem előtt tartva új épület kerül kivitelezésre. Jelen tervpályázati eljárás célja, a XXI. századi követelményeknek mindenben megfelelő, ugyanakkor a műemléki környezetbe és a városképbe illeszkedő épület tervkoncepciójának és tervezőjének kiválasztása.
AZ ÖTLETPÁLYÁZAT KIÍRÓJA
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1.
AZ ÖTLETPÁLYÁZAT TÁRGYA
A Hajdúszoboszlói Strandfürdő csónakázó tó DNY-i területének környezetrendezése. A jelenlegi strandfürdő területén belül található tó part menti területének közterületként történő megnyitása és hasznosítása, a természeti környezet értékeinek megőrzésével.