Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 87-ik évében 2014. március 15-én elhunyt Mikó Sándor kétszeres Munkácsy Mihály-díjas, a MAOE Iparművészeti alkotói nagydíjával kitüntetett belsőépítész, iparművész. Temetése 2014. április 14-én (hétfő) 14:30-kor lesz a Budapesti Farkasréti Temető központi ravatalozójában.
Mély fájdalommal, de Isten akaratába belenyugodva tudatjuk, hogy Dr. Orosz Bálint a BM Örökségvédelmi Főosztály vezetője életének 61. évében, 2014. március 23-án elhunyt.
Utolsó útjára 2014. április 1-jén, 13 órakkor a római katolikus egyház szertartása szerint kísérjük a Fiumei úti sírkert ravatalozójából (Bp., VIII. Fiumei út 16.).
kétszeres Ybl díjas és August Perret díjas építész
Erdélyben született és az egyetemig tanulmányait is ott folytatta. A Budapesti Műszaki Egyetem építész karáról a “dániásokkal” került ki Dániába 1944-ben. Onnan visszatérve fejezte be tanulmányait és szerezte meg diplomáját 1948-ban.
Borvendég Béla építész (1931. október 06. - 2014. február 1.) életének 83. évében elhunyt.
A Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetsége örökös tiszteletbeli elnöke volt.
Elhunyt PLESZ ANTAL DLA H.C., az
építész szakma egyik legnagyobb hatású MESTERE, a Magyar Művészeti
Akadémia rendes tagja, a Középterv, Iparterv, Lakóterv, Tipustervező
Intézet volt építész tervezője, a Zalaterv volt főmérnöke, a miskolci
Északterv volt főépítésze, a Miskolci Építész Műhely elindítója, a MÁVTI
mérnök főtanácsosa, Széchenyi-, Ybl-, Steindl Imre-, Kotsis Iván díjak,
és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés
birtokosa, Sásd díszpolgára, Miskolc város Pro Urbe díjasa, s a Miskolci
Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Plesz Antal
következetesen vallotta, hogy „az építészet az emberépítéssel kezdődik”.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy PLESZ ANTAL DLA H.C.
Széchenyi- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Sásd díszpolgára
2014. január 12-én, életének 84. évében elhunyt
2013. február 3-án,
életének 75. évében váratlanul elhunyt Novák István DLA, Ybl- és Prima
Primissima díjas építész, Szeged volt főépítésze, a város díszpolgára,
Makó, Orosháza és Szarvas főépítésze.
az Energiagazdálkodási Intézet / GEA - EGI Rt. / nyugalmazott főépítésze
Schőner László 1958-ban kapott oklevelet az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építész karán. Még abban az évben lett a Hőterv, a GEA – EGI Rt. jogelődjének tervezője, ebből az intézménytől ment nyugdíjba – 35 év után – 1994-ben. Ipari tervezési területen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért már 1964-től osztályvezető, később főosztályvezetői beosztásban dolgozott.