Szomorú szívvel értesítjük Önöket hogy Ágostházi László DLA, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnökségének tiszteletbeli tagja elhunyt.
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság
Búcsú Bánhelyi Károlytól
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2014. július 12-én, életének 70. évében elhunyt Bánhelyi Károly többszörös Pro Urbe Díjas (Kulcs Község, Dunaújváros) építész, képzőművész. Temetésére július 24-én, 11:30-kor kerül sor a Dunaújvárosi köztemetőben.
Kedves Kollégák!
Szeretettel továbbítjuk a tájékoztatást Dr. Román András sírkövének ünnepélyes felavatásáról, és ugyanígy a meghívást: aki csak teheti, jöjjön el és vegyen részt az eseményen, így tisztelegve az egész ICOMOS, a Nemzeti Bizottságunk, a magyar műemlékvédelem kiemelkedő egyéniségének emléke előtt.
ROMÁN ANDRÁS sírkőavatására 2014. szeptember 19-én, pénteken 3 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidótemető 38-as parcella 1. sorában.
Életének 81. életévében hosszan tartó betegség után elhunyt Jeney Lajos Ybl-díjas építészmérnök, DLA.
Pályáját a többfunkciós, általános művelődési és nevelési központok hazai megteremtésének szentelte.
Ezúton tudatom a Tagsággal, hogy társam mindenben Sattler Anna okleveles építészmérnök 1951. október 22-én született 2014. május 23-án meghalt.
Anna 1976-ban diplomázott. 1976-ban a MÁV Tervező Vállalatnál kezdett, 1977-től 1987-ig a BME Építészmérnöki Kar Lakóépület Tervezési tanszékén egyetemi tanársegéd volt. 1982. szeptember 12-től mindvégig a Gergely és Sattler Építészirodában közös megbízásokon partnerként dolgozott.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 70. életévében elhunyt Dr. Balogh Ákos.
Megrendült szívvel tudatjuk, hogy Dr. Czétényi Piroska, a Műemlékvédelmi Tagozat elnöke 2014. június 3-án váratlanul csendesen elhunyt. Temetéséről, búcsuztatásáról késöbb adunk értesítést.
Műemlékvédelmi Tagozat
Hosszan tartó betegség
után, nem sokkal a nyolcvanadik születésnapját követően, tegnap elhunyt
Bécsben Hans Hollein osztrák sztárépítész.
Foto: AP/TASR