Felhívjuk a figyelmet, hogy nem elegendő a Magyar Építész Kamara honlapján, vagy egyéb írott és elektronikus sajtótermékben a tervező felkutatására hirdetményt feladni, hogy az adott építészeti alkotás árva mű legyen. Amennyiben egy építészeti alkotás árva művé válik, nem azt jelenti, hogy a továbbiakban az alkotás vagy annak terve szabadon felhasználható. Felhasználási engedélyt – a tervező helyett – a fent leírtak szerint csak a SzTNH adhat.
Részletes tájékoztató megtekintéséhez kattintson ideTisztelt Kollégák!
Egy XII. kerületei lakóház átépítésének tervezése során, felmerült a tervező jogutódlásának a kérdése. Az eredeti tervező (egyben a korábbi tulajdonos) a tavalyi év során elhunyt, az új tulajdonos pedig át kívánja építeni a lakóépületet. Sajnos az elhunyt tervező személyéhez kapcsolódó szerzői jogok örökösei nem, ismertek.
Tisztelt Kamarai Tagok, Címzettek!
Keressük az eredeti tervező urakat: Németh György Okleveles Mérnök és Dénes Imre Okleveles Építészmérnök -eredeti tervező- Urakat
Tisztelt Kollégák,
Keressük az eredeti tervezőt Pados Antal építészt.
Tisztelt Kollégák!
A győri Arrabona Áruház felújítását tervezzük. Az áruház címe: 9021 Győr, Arany János utca 16., helyrajzi száma: 7235/3
Az Áruház tulajdonosa keresi az eredeti tervezőt, vagy jogutódját, aki nyilatkozni tudna az hozzájárulás megadásáról az új tervező számára.
Tisztelt Kollégák!
Egy budapesti társasház átépítési munkálatokat kezdeményezne. A társasház címe: 1141 Budapest, XIV. kerület, Vezseny u. 2. „A”, helyrajzi száma: Budapest, 39818.
Kedves Kollégák!
Keresem a 1046 Budapest, Kunhalom utca 4. (hrsz.: 75223) helyrajzi számú ház eredeti tervezőjét.
A tulajdonos szeretné a házat átalakítani, a szükséges bejelentési tervdokumentáció elkészíttetésével.
Tisztelt Kollégák!
Az alábbi címen lévő hotel épületről semmilyen tervet nem találtunk sem a tervtárban, sem a polgármesteri hivataloknál, és sajnos a tulajdonosnak sincsen.
Cím és adatok: Balatonvilágos hotel
Balatonvilágos, Zrínyi utca 135. Hrsz.: 1403/1
Tisztelt Kollégák! Keresem a Bp XII. Jagelló út 22.(hrsz: 7942/3) lakóház tervezőinek : Legány Zoltán és Schmidt Lajos (ÁÉTV-tervezői) jogutódjait.